Az AP értesülései szerint egy 2011-es kétmillió dolláros számla miatt.
A leszbikus párok pedig spermaadományt is igénybe vehetnek.
A boltosok azzal védekeztek, hogy ez a policy.
12 nap múlva kinyithatnak az üzletek és az éttermek.
Spanyolországban még nem javul a járványhelyzet.
Először a fodrászok nyithatnak ki, aztán az iskolák, az éttermek pedig legutoljára.
A férfi tagadja a vádakat.
Pedig az intenzív osztályt is megjárta.
A Swisscom telekommunikációs cég árulkodik a svájci államnak, de állításuk szerint csak anonim adatokat küldenek.
Szingapúrban is vannak már halálos áldozatok, Iránban pedig az újévi ünnepségek miatt lehet még nagyobb a baj.
A keddi adatok azt mutatják, hogy Európa még most lép a járvány durvább szakaszába. Éppen azokat az országokat érinti legkeményebben a járvány, ahol a legmagasabb a várható életkor.
A Wasp-76b egyik oldala folyton a központi csillag felé fordul, és több mint 2400 fokos, a másik oldala ezer fokkal hűvösebb.
Az EU tisztviselői pedig azon aggódnak, hogy a járvány miatt hamarosan gyógyszerhiány lehet, mert máris fennakadásokat okoz, hogy sok alapanyagot Kínából szereznek be a gyógyszergyárak. A járvány közben már Dél-Afrikát is elérte.
Nem kell új címkét terveznie a gyártónak.
A DK elnöke közölte, hogy akkor számol el azzal, mire költötte a leadózott vagyonát, ha ezt a gyerekét drága külföldi iskolában taníttató, magángéppel külföldi meccsekre járó miniszterelnök is megteszi.