svédország

Svéd rendőrök meglőttek egy férfit a malmöi pályaudvaron, robbantással fenyegetőzött

A férfi életben van, rajta kívül senki nem sérült meg. Bombának egyelőre nincs nyoma.

Rényi Pál Dániel
külföld

A tudományos szabadságot érő támadások miatt költözött Svédországba egy magyar tudós

Takács Károly a kétmillió eurós ERC-projektet is viszi magával.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Nagyon megerősödtek a szélsőjobboldali Svéd Demokraták

A szociáldemokraták folytatták 102 éves győzelmi sorozatukat, de meggyengültek.

Király András
külföld

Németországban és Svédországban is rekordmagas a részvétel

Délután három óráig 5 éve is többen mentek szavazni, mint 10 éve, most pedig még többen.

Herczeg Márk
politika

Lezárták a nyomozást Semjén vadászatával kapcsolatban Svédországban

Holtpontra jutott az eljárás, nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Megszűnt a nyomozás Svédországban Semjén Zsolt rénszarvasvadászata miatt

A magyar politikusról tavaly kerültek elő felvételek egy háziasított rénszarvas teteme mellett, az állat gazdája ezután tett feljelentést.

Horváth Bence
bűnügy

Svédország nemzetközi törvényszéket állítana fel az ISIS harcosainak felelősségre vonására

Júniusban nemzetközi konferencia tárgyal a javaslatról.

Sarkadi Zsolt
külföld

Svédországban újraindították a nyomozást Julian Assange nemierőszak-ügyében

Két éve azért zárták le az aktát, mert úgy tűnt, soha nem adják ki.

Rényi Pál Dániel
külföld

A külügyminisztérium bekérette Svédország nagykövetét, mert a svéd miniszterelnök a magyar szólásszabadság miatt aggódott

„Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány.”

Urfi Péter
POLITIKA

Menedéket kapott a Pussy Riot két tagja Svédországban

Az ellenzéki orosz punkzenekar tagjai a halálos fenyegetések miatt fordultak Svédországhoz.

Tbg
külföld

Szijjártó Péter szerint a svéd miniszterelnök meg akarja büntetni a magyarokat

Mivel Stefan Löfven szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarország az EU kohéziós politikájának az egyik legnagyobb nyertese, de közben az ország kormánya blokkolja a menekültügyi szabályozás megoldását.

Horváth Bence
képzavar

A svéd miniszterelnök pénzt vonna el a menekültek elosztását blokkoló Magyarországtól

Szerinte elfogadhatatlan a helyzet, úgyhogy a következő költségvetésben el kell vonni a támogatásokat.

Magyari Péter
eu

Vádat emeltek három svéd rendőr ellen, akik lelőttek egy játékfegyverrel játszó Down-kóros fiatalt az utcán

Azt hitték, valódi fegyver van nála.

Albert Ákos
külföld

Idén két irodalmi Nobel lesz

2018-ban a Svéd Akadémiát érintő zaklatási botrány miatt nem díjaztak senkit. 2019-ben bepótolják.

Bede Márton
KULTÚRA

Orosz kémet csíphettek meg a svédek

A svéd csúcstechnológia közelébe került a gyanúsított.

Tbg
külföld