A svéd külügyminiszternek legalábbis ezt mondta, de csatlakozás kérdése továbbra sincs napirenden a parlamentben.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben.
Elvileg nem a magyarok lesznek az utolsók az ügyben, de a parlament még csak napirendre sem tűzte a kérdést.
A török külügyminiszter állítólag ezt mondta a NATO-partnereknek.
Kanyarban előzött a magyar vállalkozók napjáról szóló javaslat.
Novák Katalin szerint nincs ráhatása erre, ez nem az ő, és még nem is Orbán döntése.
Vagy sikerül, vagy nem.
A háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását viszont igen.
De jelentős visszaesés volt a németeknél, a franciáknál és a svédeknél is.
A határozat végrehajtása során felmerült bonyodalmak miatt azonban korlátozott tartózkodási engedélyt adtak számára április közepéig.
Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke nemrég azt mondta, a törökök előtt ratifikálni fogjuk a svéd NATO-csatlakozást.
Az áldozatok a svéd válogatott mezét viselték.
A svéd klímaaktivista a bíróságról egyenesen tüntetni ment, ahol újra őrizetbe vették.
Számos európai nagyváros vezetett be a közelmúltban alacsony károsanyag-kibocsátású zónákat, de a svéd intézkedés lehet az eddigi legszigorúbb.
Az idősotthonban élő Dorothy Hoffner október 1-én lett az ejtőernyős ugrást legidősebben végrehajtó ember.