Az orosz külügyminiszter Lengyelországot terrorizmusra való nyitottsággal vádolta meg.
A CNN forrásai szerint a hétfői telefonbeszélgetés után elhalasztották a külügyminiszteri találkozót.
Oroszország közölte, hogy a tervezett budapesti csúcson Ukrajnával kapcsolatos békerendezési lehetőségeket, valamint Moszkva és Washington kétoldalú kapcsolatainak javítását szeretnék megvitatni.
Most úgy tűnik, a háború befejezésére különösebb hajlandóságot nem mutató orosz elnök nemhogy Tomahawk rakétákat nem kap a nyakába, hanem Budapesten találkozhat az amerikai elnökkel, minden bizonnyal ismét fanfárok között. Összeszedtük, hogy jutottak el idáig Trump beiktatása óta az orosz-amerikai-ukrán kapcsolatok.
Viszont minden Moszkva ellen irányuló agresszió „határozott választ” váltana ki – közölte az orosz külügyminiszter.
Az orosz külügyminisztérium videójában láthatunk bele, milyen meghitt a kapcsolat a két külügyminiszter között.
Az orosz külügyminiszter szerint viszont Európának nincs keresnivalója a tárgyalóasztalnál
A nemrég a Tisza Pártot közleményben támadó SZVR ezúttal a szerbiai tüntetések ügyében kavart be – derült ki az MTI-ből.
Jövő héten lejár 2400, a háborúból profitáló orosz uniós szankcionálása, hosszabbítani kellene ezeket, de Magyarország és Szlovákia neveket akar levétetni a listáról.
A 444 új kiadványának bemutatóján három szerzőnk, Haszán Zoltán, Herczeg Márk és Takács Lili beszélgetett Szijjártó Péter és Szergej Lavrov barátságáról, az orosz befolyás mélységéről, a Moszkva folyó partján hallgatott podcastekről, és arról, hogy vajon lesz-e még jobb.
Vegzált vikárius, külügyminiszteri barátság, fiatal focisták, államosított chatelés, bazmeg a Himnuszban és a kínai hitelezők érdekei a 444 napindító hírlevelében.
Nincs az a háború, ami megtörhetné Szijjártó Péter és Szergej Lavrov barátságát. Ez derül ki az orosz külügyminisztérium You Tube-csatornájára kirakott üdvözlő beszélgetésekből is.
Összességében sem izgatta fel különösebben a külügyminisztert a magyarok által is lakott város rakétázása. Míg máskor egy nyilatkozat is elég, hogy nagyköveteket állítson a szőnyeg szélére – főleg az ukránt –, ez most orosz vonalon fel sem merült.
Ordas hazugság, hogy az oroszok csak katonai célokat támadnak – mondja Takács Márk katonai elemző a 444 értékelő műsorában. A Munkács elleni légitámadás nem jelent meg az orosz sajtóban, az viszont vezető hír volt, hogy Orbán Viktor Zelenszkijt fenyegeti – erről pedig Takácsy Dorka Oroszország-szakértő beszélt.
Gulyás Gergely szerint a miniszterelnök beosztottai a saját pénzükből fizették a magánrepülős utazásukat azért, hogy az Adrián a főnökükkel dolgozzanak. Azt is megkérdeztük, mi kellene ahhoz, hogy Szijjártó miniszter panaszt tegyen Lavrov miniszternél.