Tesla

Musk csak ügyvédi jóváhagyással posztolhatna a Tesláról Twitterre, de többször is megszegte ezt

Kiszivárgott dokumentumok szerint az amerikai tőzsdefelügyelet kétszer is megrótta Muskot, amikor jóváhagyás nélkül posztolt az oldalára.

Horváth Bence
külföld

Ha eddig nem vett bitcoinért Teslát, akkor most már nem is fog

Két hónapig sem élt a lehetőség, Elon Musk környezetvédelmi megfontolásból máris visszavonta.

Magyari Péter
gazdaság

Elon Musk eltúlozza a Tesla önvezető rendszerének képességeit – árulta el a cég egyik vezető fejlesztője egy meghallgatáson

„Elon tweetjei nincsenek összhangban a mérnöki realitásokkal” – mondta a fejlesztő a hatóságoknak. Az erről készült feljegyzés egy közérdekű adatkérés után lett nyilvános.

Horváth Bence
közlekedés

Percenként termelnek többszázezer dollár bevételt a legnagyobb netes cégek

Az Amazon 2021 első negyedévében már a millió dolláros percenkénti árbevételt is megközelítette.

Király András
gazdaság

Musk szerint nem volt bekapcsolva az önvezető funkció a Teslában, ami Texasban szenvedett balesetet

A balesetben két ember meghalt, és a rendőrség szerint senki nem ült a vezetőülésen.

Horváth Bence
autó

Két férfi meghalt Texasban a Tesla robotpilótája miatt

Az egyik férfi a baleset idején az anyósülésen ült, a másik pedig a hátsó ülésen.

Fődi Kitti
baleset

Vizsgálják a Tesla önvezető rendszerét, miután újabb balesetet okozott

Egy parkoló járőrautónak ütközött egy Tesla.

Fődi Kitti
baleset

Landolás után ismét felrobbant Elon Musk űrhajója

Ezúttal viszont 8 percig állt a landolás után.

Fődi Kitti
űr

A világ leggazdagabb embere is beszállt a bitcoinba, és lehet, hogy nem csak trollkodásból

A Tesla nemrég nagyon sok pénzért vásárolt bitcoint, ami után az egekbe szökött a kriptopénz árfolyama. Mindezt valószínűleg csak részben magyarázza egy spekulációból fújt buborék, ugyanis egyre több dúsgazdag amerikai cégvezető kezd el komolyan hinni a bitcoinban.

Csurgó Dénes
gazdaság

Már 50 000 dollár fölött járt a Bitcoin árfolyama

Elemzők szerint ez már kezd egy óriási buborékra emlékeztetni.

Csurgó Dénes
gazdaság

1,5 milliárd dollárért vett bitcoint a Tesla, a kriptovaluta darabja már 44 ezer dollárt ér

Elon Musk cége bejelentette azt is, hogy mostantól bitcoinnal is lehet fizetni a termékeiért.

Herczeg Márk
TECH

Elon Musk újranyitja a Tesla kaliforniai gyárát a kijárási korlátozások ellenére

A cég pert indított a megyei hatóságok ellen a koronavírus elleni védekezés lépései miatt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Musk azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a Tesla központját Kaliforniából

Be is perelte a megyei hatóságokat, mivel a korlátozások miatt nem tudja újranyitni a gyárát.

Horváth Bence
külföld

Elon Musk azt terjeszti, hogy a gyerekek immúnisak a koronavírusra

Ez nem igaz.

Szurovecz Illés
külföld

A seriffnek kellett rászólnia Elon Muskra, hogy fogja vissza a termelést a Tesla-gyárban

Musk szerint nem olyan nagy ügy az egész koronavírus.

Szurovecz Illés
külföld