tesztelés

Pár óra alatt beteltek a helyek a főváros kibővített, ingyenes tesztelésére

Az első, ötezres kör után még 2500 tesztre lehetett időpontot foglalni.

Szurovecz Illés
járvány

A szlovák miniszterelnök szerint a gazdasági minisztere egy idióta

Richard Sulík nem vette magára.

Szurovecz Illés
külföld

Újabb 2500 embernek kínál ingyenes koronavírus-tesztet a főváros

Az eddigi ötezer mellett. Karácsony Gergely azt írta, tudja, hogy ez nem elég.

Szurovecz Illés
járvány

Egyre többen foglalnak tesztidőpontokat a karácsony előtti napokra

Hogy negatív PCR- vagy antigénteszt eredménnyel induljanak családot látogatni. Vannak laborok, ahol már 60 százalékos a telítettség.

Rényi Pál Dániel
koronavírus

Több mint 1500 fertőzöttet találtak az általános iskolákban a tesztelés második hetében

Az operatív törzs ezen a héten már szűkmarkúbban bánt az adatokkal.

Szurovecz Illés
járvány

Az iskolák harmadában kellett intézkedni a tömeges tesztelés után

Maruzsa Zoltán szerint aki kötekedni akar, mindig követelhet szélesebb körű tesztelést.

Szurovecz Illés
oktatás

Jár a pedagógusoknak a 100 százalékos táppénz

Két részletben kapják meg, ha a munkahelyükön fertőződtek meg.

Fődi Kitti
oktatás

Hiába kérik, nem tesztelik a szociális gondozókat

Sok emberrel találkoznak, könnyen terjeszthetik a vírust, az alapellátás dolgozói eddig mégis kimaradtak.

Szurovecz Illés
járvány

Több mint kétezer fertőzöttet találtak az általános iskolákban

Az első csoportos tesztelés eredményei. Az adatközlés módja ismét megnehezíti a helyzet nyomonkövetését.

Szurovecz Illés
járvány

Kemenesi: Követni és túl is teljesíteni minden járványügyi intézkedést!

A virológus nehéz télre számít, de aggályai vannak a központi adatközléssel kapcsolatban.

Szurovecz Illés
járvány

Az osztrákok több mint fele részt venne az országos tesztelésen

Az akció december 2-án kezdődik Bécsben.

Szász Zsófi
külföld

Gulyás: Minden iskolai dolgozónak jár a teszt, nemcsak a tanároknak

A táppénzt pedig egyben meg fogja kapni minden tanár, aki megfertőződik.

Szurovecz Illés
oktatás

Nem tehettek mást, belenyugodtak, hogy előbb vagy utóbb őket is eléri a vírus

Tavasszal hetekre leállt a termelés a hazai ipar legfontosabb szereplőinek üzemeiben, most nyoma sincs még a szándéknak sem, pedig a járványveszély sokkalta nagyobb, mint volt akkoriban. A munkáltatók mostanra hatékony kontaktkutatók és tesztelők lettek, akik a járványszkeptikusságnak legfeljebb a fejekben hagynak helyet. Aki nem viseli a maszkot, mehet a levesbe.

Neuberger Eszter
járvány

Kisteleken az óvónőknek alig több mint a fele kért az ingyenes tesztből

A város polgármestere is megdöbbent.

Fődi Kitti
járvány

Már Lengyelországban is találtak igazoltan koronavírusos nyérceket

Egyre több ország jelent koronavírusos nyércekről.

Fődi Kitti
ÁLLAT