A mostani miniszteri munkájának talán soha nem lesz eredménye, viccelődött a jövőt meglepően borúsan látó Lázár János. Beszélt egy életét megváltoztató halálesetről, szóba került a 2002-ben hajtott piros Volkswagen Polója, valamint Magyarország három problémája.
Vízkelety Mariann korábbi államtitkárt is beidézné tanúként.
Kormányzati kommunikációra őszig 4,67 milliárdért kötött szerződést Rogán minisztériuma.
Volt miniszterek egymás között.
Az NKE élére Deli Gergelyt, az SZFE-hez pedig Rátóti Zoltánt nevezte ki Áder János.
Európai parlamenti képviselői mandátumáról sem mondana le.
Áder János második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le.
A házelnök szerint politikai példa, mérce és a bátorság forrása lehet az Alaptörvény.
Az EP-képviselő szerint a néppárt képtelen az új elképzelések befogadására.
A volt igazságügyi miniszter házi karanténba került.
Mert kiderült, hogy együtt koszorúzott a Szegedi Tudományegyetem koronavírus-fertőzött rektorával.
Az Isztambuli Egyezmény elfogadását sürgették volna, amit Varga Judit eleve csak hisztinek tart.
Még egy nevet be kell dobni Várhelyi Olivér mellett.
Jöhet a pótbiztos.
A Reuters szerint Várhelyi Olivérrel futnának neki újra a meghallgatásoknak.