ügyészség

A legokosabb ember a szobában

Bemutatjuk a koronatanút, akiben az ügyészek megtalálták az embert, akit annyira kerestek. Húsz éven keresztül alázta őrjöngve a Quaestor vezetőit, mégis ő volt a legjobban kereső alkalmazott a cégnél, és most megúszhat mindent. A Quaestor-ügy, negyedik rész.

kasnyikm
gazdaság

Trócsányi szerint nem kell európai ügyészség, most is jól fel tudunk lépni a korrupcióval szemben

:DDDDDDDDDDDDDDD

Herczeg Márk
eu

150 gramm mogyoróbarna póthajat hirdetett a Facebookon a nő, de csak 50 gramm póthaja volt :(

Csalás miatt emeltek vádat ellene.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Felmentették a felesége megölésével és ledarálásával vádolt mosonmagyaróvári hentest

Az ügyészség fellebbezett, az áldozat családja meg van győződve arról, hogy tényleg a férj a tettes. De a bíróság szerint nincs elég bizonyíték.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Annyi mindent írt a sajtó Pharaonról, hogy az ügyészség teljesen belezavarodott, ezért inkább nem is nyomoznak

Azt kellett volna kideríteniük, hogy a magyar hatóságok rendesen végezték-e a dolgukat, amikor beengedték Pharaont Magyarországra, de az ügyészség szerint sajnos túl zavaros a sztori :(

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Azért nem vette az ügyészség zár alá a Quaestor nagy értékű vagyontárgyait, mert így jobb lesz a károsultaknak

És semmiképp nem azért, hogy a csaló cégbirodalmak maradványait széthordhassa Mészáros Lőrinc vagy valamelyik másik kormányközeli vállalkozó.

kasnyikm
gazdaság

Az ügyészség Portik Svájcban tartott pénzére kíváncsi

A svájci hatóságok szerint van Portik néven számla az országban, de nem árulják el, mennyi pénz van rajta.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Büntetőügy is indul a gazda ellen, aki 4 éve a saját földjén engedéllyel visszanyírt néhány bokrot

Először minden idők legnagyobb magyar természetkárosítási ügyébe keveredett, a büntetőügynek viszont akár börtön is lehet a vége.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Zenésztársai millióit tőzsdézhette el egy pécsi karmester

120 milliót keresnek rajta, az ügyészség szerint csalással szerezte a pénzt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Nyomoznak a német ügyészek a Facebooknál, amiért az oldal nem tesz eleget a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd ellen

Uszításban való bűnrészesség miatt felelősségre is vonhatják a cég vezetőit.

Sarkadi Zsolt
Média

Kiengedték a kórházból a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőröket

Még rehabilitációs kezelésen kell részt venniük.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Felvétel készült a Teréz körúti robbantóról, amint egy boltban vásárolt

Új felvételeket közölt az ügyészség a rendőrök megsebesítésével gyanúsított horgászsapkás férfiról.

Herczeg Márk
bűnügy

Vizoviczki László vallott Portik ellen

Bírósági dokumentumok szerint a 38 hónapon át bírósági ítélet nélkül előzetesben tartott vállalkozó 2015-re megtört, és információkat adott át a 90-es évek maffialeszámolásairól. Pintérék eredetileg is ezt akarták tőle, és most ki is engedték házi őrizetbe.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Most éppen költségvetési csalással gyanúsítja az ügyészség a jobbikos Kovács Bélát

Akiről több mint két év alatt nem sikerült még bebizonyítani, hogy kém.

Király András
POLITIKA

Nem nyomoznak Spéder postai befolyása miatt

Az ügyészség visszadobta azt a feljelentést, ami alapján nyomozhatna, hogyan szerzett olcsón nagy befolyást a Magyar Postában Spéder Zoltán. Csillapodik a bankárra nehezedő kormányzati nyomás.

Magyari Péter
gazdaság