Szabó Andrea szociológus szerint régóta egy ifjúsági lázadás zajlik Magyarországon. Már nem passzívak a fiatalok, sőt a politikai érdeklődésük soha nem látott mértékű.
Szerinted van innen visszaút? - kérdezte Bayer a műsorvezetőtársától a Magyar Nemzet podcastjában. Fogalmam sincs - válaszolta az Én, a Kétarcú szerzője.
Összesen mintegy 356 332 szavazási levélcsomag érkezett vissza, ez 11 százalékkal több a 2022-esnél.
Magyar Péterék mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartják a rögzített árat.
De az ukránoknak szánt hitellel kapcsolatban engedékenyebbek, mint Orbán.
„Amit tegnap még az ellenzék hangoztatott, azt mi váltjuk valóra" - írta a Menczer Tamás választókerületét lefedő Budakörnyéke DPK adminja. Körbenéztünk, mi folyik a Fidesz kampányeszközeként összerántott Facebook-hálózatban a nagy átrendeződések időszakában.
A KDNP készen áll a haza szolgálatára.
Szilágyi Gábor jeladót tett a szavazólapja mellé Edinburgh-ben, megtalálták a borítékot a Nemzeti Választási Irodában.
Pár nappal a Fidesz veresége után átalakításba kezdtek. Szalai Vivien posztja teljesen megszűnik.
A miniszterelnök az erőskezű vezető szobrát is ledöntötte, hogy kapjon még esélyt – hiába. Nem csak hatalmát vesztette, de sok méltóságát is.
A leendő miniszterelnök délután találkozik a Mol vezetőjével, és már előre megüzente, milyen elvárásokkal érkezik majd.
Nagy Barnabás egyik idős rokonát az Országgyűlés Hivatala foglalkoztatja a mai napig, de a gyanú szerint nem végez valódi munkát.
A Telex és a 444 is úgy értesült, hogy a korábban a fideszes kultúrpolitikában is szerepet játszó Rubovszky Rita a poszt várományosa.
Varga Balázs 48 szavazattal szerzett többet, mint a fideszes Nagy Bálint.
Hazaértek a világ 149 városában leadott külképviseleti szavazatok.