A gyereket az egyik osztálytársa fojtogatta, ezért mindkettejüket az iskola pszichológusához küldték, ahol a bántalmazott vallásos neveltetését firtatták. A szülő hiába szólt, nem kapott választ, így a gyerekét átíratta egy másik kerület iskolájába.
A chilei Juan Carlos Cruz gyerekkorában a katolikus egyházon belül volt szexuális erőszak áldozata.
Most akkor a keresztény vagy a keresztyén kultúrát szeretné megőrizni a negyedik Orbán-kormány?
A Vatikán szerint az újságíró félreértette a pápát.
Egy emberöltő alatt nagyot változott a világ Magyarországon. Olyan sziklaszilárdnak tűnő dolgok koptak ki a mindennapokból, mint a hitélet, közben egyre több időnk van magunkra. Még a betegségek is mások lettek, a lottó viszont örök.
A fejlesztői szerint minden világvallás követőinek tartalmazni fog imákat, hogy ne essenek bűnbe.
A 140 karakteres limiten még a versek 27 százaléka fennakadt volna.
A marokkóiaknak nem tetszik, hogy az EU-ban radikálisabb imámok is prédikálhatnak.
Az ultraortodox látogatók kedvéért inkább leszedték a tábláról, hogy valójában milyen öreg a cseppkőbarlang. Szerintük 5778-nál több nem lehet.
Az ok állítólag a vallási semlegesség.
A sürgősségire került. A Mária-kegyhelynél 12 ember meghalt, 52-en pedig megsérültek.
Korunk valóságát azok az ártatlanok képviselik, akik a háborúk és a terrorizmus miatt szenvednek és meghalnak, mondta a katolikus egyházfő.
Egy magyar evangélikus és egy katolikus püspök együtt egy videóban, arra kérnek, hogy támogassuk velük együtt a menekülteket.
A Róma belvárosában lévő üzlet, ami ingyen mossa és vasalja a hajléktalanok ruháit, a Ferenc Pápa Mosodája nevet kapta.
Ez már nem az első alkalom, Kínában egyre szigorúbbak a keresztény hittérítőkkel szemben.