verekedés

A kétségbeesett nő még koalanyelven is megpróbál beszélni, hogy megmentse az autópálya közepén birkózó macikat

Ők meg csak néznek, mit magyaráz ez a nagyra nőtt koala.

Karaj Kisasszony
ÁLLAT

Összeverekedett két férfi a Józsefvárosban, az egyikük meghalt

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Rendőröknek kellett rendet vágni egy magyar film cannes-i bulijában

Verekedés miatt szálltak ki a kékek, az Out című filmet rendező Kristóf Györgyöt és a film szlovák producerét is bevitték.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Erdogan testőrei tüntetőkkel verekedtek össze Washingtonban

Mert a tiltakozók kurd zászlókat lengettek.

Czinkóczi Sándor
külföld

Verekedés lett abból az arlói diszkóban, hogy egy család többször is pénzt adott a DJ-nek, miközben ott volt a másik család, aminek évek óta tartoztak

Sörös üvegeket dobáltak, ujjat törtek.

Herczeg Márk
bűnügy

Hatalmas pofozkodás tört ki a Tokió-Los Angeles repülőjáraton

Szerinted őrült vagyok? Akkor a kormány micsoda? – kiabálta az utas.

kasnyikm
közlekedés

Meghalt T. Máté, akit az egyik cellatársa vert össze a börtönben

A fiú már kómában feküdt, amikor szabadlábra helyezte a bíróság.

Czinkóczi Sándor
GYÁSZ

Locsolkodás miatt tört ki verekedés egy kőbányai buszon

A házaspár hiába tiltakozott, az idegenek egészen addig ragaszkodtak a húsvéti szokáshoz, amíg a férj kést nem rántott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A magyar történelem legjobb bunyója jöhet: Bayer Zsolt megüzente Hont Andrásnak, hogy „gyere, rendezzük le”, és a HVG újságírója beleállt

Ha minden összejön, ősfideszesek fognak verekedni Budán.

Herczeg Márk
sport

Egyedül rontott neki az ötfős társaságnak, ketten súlyos, hárman könnyű sérülésekkel úszták meg

Április elsejei fordított felállás a budapesti éjszakában.

Kulcsár Rebeka
bűnügy

Orosz stílusú road rage-videó Győrből: a buszsofőr kiszállt pampogni a pirosnál, erre a három utas összeverekedett vele

A legendás fehérorosz karateválogatott óta nem volt ilyen: a buszvezető egy szabálytalan manővert akart számon kérni, de rossz emberekbe kötött bele.

Herczeg Márk
bűnügy

Összeverekedtek a trumpisták az ellentrumpistákkal egy kaliforniai tüntetésen

Az ellentrumpisták paprikasprét fújtak a trumpsitákra.

Sarkadi Zsolt
külföld

Félholtra vertek egy férfit a Széna téren

Kórházba került, küzdenek az életéért.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Gyerekek bunyóztak egy budafoki játszótéren, rendőrségi ügy lett belőle

A gyerekek nem kérdeztek, ütöttek.

Herczeg Márk
bűnügy

Verekedés tört ki egy angliai vonaton, miután részeg fiatalok bageleket tettek az utasok fejére

A vonatot meg is kellett állítani miattuk.

Herczeg Márk
külföld