vida józsef

Minden idők messze leglátványosabb magyar akciófilmjét csak lenémítva érdemes végignézni

Ott voltunk, amikor a honvédelmi miniszter lekezelt Bárdosi Sándorral, megcsodálta Csuti csókját, majd megtekintette a Sárkányok Kabul felett című filmet. Melynek üzenete szerint a magyar mozinézőnek olyan emberekkel kell empatizálnia, akik ellen hosszú évek óta hergelnek ebben az országban.

Mészáros Juli, Németh Dániel
film

Mészáros Lőrinc egyik bizalmi embere azt kérné Orbántól, hogy beszélgessen el a felcsúti focistákkal

Ha csak egy kérése lehetne Vida Józsefnek.

Haász János
ÉLET

Állami posztot adott Lázár a TV2-tulajdonos Vida Józsefnek

A bankár a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. igazgatóságának tagja lett.

Benics Márk
belföld

Nem tett ajánlatot a legnagyobb lengyel tévé megvásárlására a TV2 tulajdonosa

Pedig arról szóltak sajtóhírek, hogy Vida József is megvenné az amerikai Discovery kezében lévő TVN-t.

Benics Márk
külföld

Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez kapcsolódó üzleti kör tűnt fel a Tungsram-ingatlanok körül

Az is kiderült, hogy a vállalatot felszámoló cég minden pályázatnál kiköti, hogy az eladó semmilyen felelősséget nem vállal a környezetszennyezésért.

Mészáros Juli
gazdaság

Már Mészáros embere is panaszkodik a kiszámíthatatlan állami szabályokra

Érdekes fordulat.

Windisch Judit
gazdaság

A TV2 tulaja venné meg a legnagyobb lengyel tévét a helyi sajtó szerint, Varsóban burkolt orosz befolyástól tartanak

A helyi sajtó szerint a PiS a magyarokon keresztül szerezné meg a piacvezető kereskedelmi tévét, burkolt orosz bevásárlásról beszélnek. A kérdés téma lehetett Tusk és Blinken között is.

Kolozsi Ádám
külföld

Kormányközeli káderekkel töltik fel a Volánbusz igazgatóságát

A 24.hu értesülései szerint Vida József és Magyar Péter is puhára huppan.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Leváltották Vida Józsefet a Mészáros-féle szuperbank éléről

Csányi Sándor korábbi helyettese vette át a helyét.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Tavasszal összeolvad a Budapest Bank és az MKB

Ez lesz a következő lépés, hogy létrejöhessen a Mészáros Lőrinchez köthető óriásbank.

Csurgó Dénes
gazdaság

Várkonyi Andrea Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez köthető villába jegyezte be a médiacégét

A műsorvezető szerint piaci alapon jutott az irodához.

Fődi Kitti
Média

Orbán Viktor nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította Mészárosék szuperbankjának összeolvasztását

Így már a versenyhivatal sem állhat a fúzió útjába.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Mostantól Mészárosék nemzetközi terjeszkedését irányítja az OTP volt vezérigazgató-helyettese

Mellette Barna Zsolt az új megabank alelnöki pozícióját is megkapta.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Retteghetnek a szlovén gimnazisták: Szlovéniában terjeszkedne a TV2

Egy szlovén lap szerint Vida József fideszes tévéje ajánlatot tett a szlovén Planet TV megvásárlására.

Herczeg Márk
tévé

Mészárosék az ország második legnagyobb bankját hoznák össze

Egyesülne a Takarék és az MKB.

Czinkóczi Sándor
gazdaság