Eddig csak estig tarthattak a rendezvényeik, de azt írják, az engedély nélkülözhetetlen a fenntartható működés szempontjából.
A polgármester korábban azt írta, létszámhiány miatt nem indulhat el a rendőrség és a közteresek közös járőrözése.
A vádirat szerint 2014-ben hajléktalanszállóról vihették a kamu örményeket, hogy egy-egy doboz sörért és 1000 forintért rájuk szavazzanak.
Az új mikromobilitási pontokon lehet letenni a kölcsönzött rollereket és bicikliket, aki mégsem ott parkol, az bírságot fizethet.
A szentpétervári Shortparis a beutazási korlátozások miatt nem tud bejutni Magyarországra.
Most igyekeznek pótolni a hiányzó aláírásokat.
Biztosan nem ekkora mennyiséghez tervezték.
Illetve mert a 200 főbe a sajtó képviselőit már nehéz lenne bepréselni.
Kocsis Mátéék feltalálták a nem nyilvános kampányt.
Feltörekvő fiatal művészek jelentkezését várják.
2,2 milliárdért álmodhatnak tudományos központot a VIII. kerületbe.
Összefogtak a józsefvárosi önkormányzati lakások bérlői, és jobb elbánást, méltóbb körülményeket követelnek. Tíz fotó a mindennapjaik nehézségeiről.
Összesen négy embert temetett maga alá a törmelék és a felhalmozott áru.
Az áldozat kiskutyáját akarták simogatni, közben gúnyolódtak rajta. A kutya gazdája szólt, hogy a járványügyi szabályokra figyelemmel tartsák magukat távol, erre az egyikük kést rántott.
„A jelenlegi adatok szerint nincs összefüggés a haláleset és a rendőri intézkedés között” – írja a rendőrség a Baross utcában történt esetről.