A döntést maga Kurz és pártja is támogatta.
Egyes nőkhöz pontszámot is rendeltek.
A Nemzetközi Bokszszövetség vizsgálata kiderítette, hogy már évekkel korábban megágyaztak ennek.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy az EU pénzügyi érdekeit veszélyeztető módon sérülnek-e a jogállami normák a törvény miatt.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítványa a számvevőszék szerint átláthatatlanul működött.
A polgármester viszont kitart amellett, hogy nekik senki sem szólt, és ha időben kapnak tájékoztatást, akár segíthették is volna az egyesületet.
„Hamis hírek terjesztéséért.”
A 29 éves dán focistára, akinek az Eb-n megállt a szíve, további ellenőrzések várnak, és várhatóan legalább fél évig nem térhet vissza a focipályára.
A cég vezérigazgatója kitart amellett, hogy a Pegasussal nem figyeltek meg újságírókat és ellenzéki politikusokat.
Elutasítják az elméletet, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el.
Az angol szurkolók sokadszor is botrányosan viselkedtek.
Az Emmi szerint a felmondott traumatológusok követelései nélkülöznek minden szakmaiságot.
Több mint háromezer személy bevonásával vizsgálják az AstraZenecát, a Pfizert, a Szputnyikot, a Sinopharmot és a Modernát.
A vizsgálat csak tájékoztató jellegű, semmit nem von maga után.
Az előzetes vizsgálat szerint a Fülöp-szigeteken 2016 júliusa és 2019 márciusa között, a kormány „drogellenes kampánya” során kb. 12-30 ezer embert öltek meg.