XII. kerület

„A turul az elkövetők szimbóluma, és nem az áldozatoké”

A 12. kerületi fideszesek csak átneveznék, de a helyén hagynák a turulszobrot, az ellenzék szerint nem állhat egy turul ártatlan zsidók lemészárlásának helyszínén, el kell bontani. Egyre nyomasztóbb, hogy titkosítva van, ki íratta fel nyilas gyilkosok nevét az emlékműre.

Ács Dániel
Budapest

Annyian voltak a Normafán, hogy a park igazgatója szerint itt is magas a fertőzéskockázat

Mikó Gergely kéri, mellőzzék a Normafát.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Elodázza a XII. kerületi sportcsarnok építését az önkormányzat

Azt írják, azért, mert „a közelgő önkormányzati választás miatt egy szakmai kérdés szükségtelen politikai viták kereszttüzébe került”.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Kisiklott a fogaskerekű

Herczeg Márk
baleset

Egy XII. kerületiekből álló zárt FB-csoport sikeresen kihívta a katasztrófavédelem sugárzásmérő mobil laborját egy vicces tejeskanna miatt

Ráparáztak a sugárzó anyagra utaló matricával díszített kannára, hiába írta meg valaki, hogy az viccből került rá.

Szily László
INTERNET

Megváltozott a parkolási rend a japán nagykövetségnél, miután a Tiborcz család az utcába költözött

A Budapest Közút Zrt. kapott egy lakossági megkeresést, amire nem tudtak nemet mondani.

Czinkóczi Sándor
közpénz

Plüss patkánnyal lepte meg Pokorni Zoltán Novák Katalint

Cuki.

Tbg
POLITIKA

A nagy kapkodásban elejtette és megtaposta a kiszemelt iMac-et a XII. kerületi tolvaj

A törött gép mellé még néhány működésképtelen sportórát is felmarkolt.

Czinkóczi Sándor
TECH

Az éj leple alatt szarral kenték össze a KDNP XII. kerületi irodáját

A minták alapján nem baleset volt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ismét áthaladó sünökre figyelmeztető közlekedési tábla került ki a XII. kerületben

A tavalyi tábla lekerült, és idén már ismét volt halálos süngázolás, ezért lépett újra olvasónk.

Horváth Bence
ÁLLAT

Ittasan motorozott a marihuánatermesztő

Nem úszta meg szárazon.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem fog újraindulni a fideszes képviselő, aki attól tart, hogy egyes párt- és kormánytagok folytatni fogják az ország megkárosítását

Sebes Gábor írta azt, hogy Rogán, Semjén és Kósa „annyira ostobának és kapzsinak bizonyultak, hogy nincs helyük az ország vezetésében”, ugyanakkor szerinte a nemzeti érdek az, hogy Orbán maradjon kormányon.

Herczeg Márk
politika

Lezuhant egy fiatal férfi a Tündér-szikláról

A katasztrófavédők mentették ki a szakadékból.

Czinkóczi Sándor
baleset

Frontálisan ütközött a Normafánál, majd elmenekült anélkül, hogy segített volna a súlyos sérülteknek

Három felnőtt és egy gyerek megsérült. A rendőrök keresik az egyik sofőrt.

Herczeg Márk
baleset

Két sarokra Orbán házától vett kertes villát Tiborcz István

1500 négyzetméteres a kútvölgyi ingatlan.

Rényi Pál Dániel
ÉLET