Több helyen is tűz ütött ki, de a tisztviselők szerint a a károk felszámolása folyamatban van.
Az oroszok által kinevezett régiós vezetők további hatásköröket kapnak, miközben megkezdték a civilek „evakuálását”.
Öt napon belül másodszor kellett beüzemelni a tartalék dízelgenerátorokat.
Több mint 10 ember meghalt.
Lakóházat ért a csapás.
Hazafelé tartott, mikor orosz katonák félreállították, bekötötték a szemét és magukkal vitték.
Az orosz elnök a Kremlben ünnepélyesen bejelentette a területszerzést.
Ez csak formaság, hogy hamarosan aláírhassa az annexióról szóló rendeletet.
Az orosz megszállók és a kollaboráns hatóságok még a látszatát is igyekeznek elkerülni egy tisztességes és szabad népszavazásnak.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter reagált a hírekre, amelyek szerint az oroszok már a héten „népszavazásokat” tartanának a megszállt területeken.
Szombat este sikerült helyreállítani az erőműben az áramellátást, ezért a hatodik reaktort is ki tudták kapcsolni.
A NAÜ vezetője szerint azonnal be kell fejezni az erőmű környékének ágyúzását.
Az ukrán elnök támogatja a javaslatot, Oroszország ENSZ-nagykövetének még nem volt ideje elolvasni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentését.
A helyzet példátlan, sürgős intézkedésekre van szükség.
Az orosz erők ágyúzásai okozta tűz miatt lekapcsolódott az utolsó vezeték is.