A Kamala-mozaik

• Ki az a Kamala Harris, aki nem csak Barack Obama és Taylor Swift, de még Vlagyimir Putyin támogatását is élvezi Donald Trumppal szemben a novemberi amerikai elnökválasztáson?
• A demokraták elnökjelöltjéről legbiztosabban azt tudjuk, hogy nem tudunk róla sokat. Tényleg marxista? Miért nem veri nagydobra származását és női mivoltát? És miért félnek tőle a latin-amerikai bevándorlók?
• Mándi Tibor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének egyetemi docense és intézetigazgató-helyettese és Tábor Áron Amerika-szakértő segít felfedni a Harris-mítoszt.

,,Amikor ügyészként dolgoztam, soha nem az áldozatok nevében emeltem vádat, hanem a »nép« nevében. Abból az egyszerű okból tettem ezt, hogy az igazságszolgáltatásban az elkövető nem csak egyvalaki ellen vét, hanem az egész társadalmunk ellen. Sokszor magyaráztam el ezt bűncselekmények túlélőinek, hogy megnyugtassam őket, és emlékeztessem őket arra, hogy nincsenek egyedül [...]. Minden nap büszkén álltam a bíró elé és mondtam ki ezeket a szavakat: Kamala Harris, a népért. És hogy világos legyek, egész életemben csak egyetlen védencem volt: a nép.”

Ezekkel a szavakkal fogadta el augusztus végén a demokraták elnökjelölését a párt kongresszusán Kamala Harris. Joe Biden visszalépése és az alelnök előrelépése a novemberi amerikai elnökválasztáson frissítően hatott a demokraták kampányára: felpezsdítette a fiatal szavazókat, akiket eddig látszólag sem Biden, sem Trump programja nem tudott megszólítani. Harris óriási erővel vette fel a tempót az elnöki posztért zajló versenyben úgy, hogy az meggyőző legyen a fiataloknak - és nem utolsó sorban a nőknek.

Kampányára nézve a demokraták fekete női elnökjelöltjének bőven volt miből tanulságot levonnia az elmúlt nyolc évből, amikor Hillary Clintonnak nem sikerült megnyernie az amerikai elnökválasztást. Azóta az Egyesült Államokban nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők száma, a #Metoo mozgalom és az Epstein-ügy sok befolyásos férfi hatalmát megdöntötte, a Roe kontra Wade döntés visszavonása pedig nők millióitól vette el az abortuszhoz való jogot.

Harrist többféle (női) szerepben láthattuk már otthonosan mozogni. Volt már az internet vicces nagynénije, aki Tiktok-editekben kezdte ki Trump és J.D. Vance reputációját, hatvanas éveiben járó nadrágkosztümös divatikon, az LMBTQ+-fiatalok szószólója, receptjeit megosztó háziasszony, aki egyébként bárkit zrityára lő, aki illetéktelenül lép a házába; de Harris látszólag autentikusan hozza a hangosan és gátlások nélkül nevető, meg nem alkuvó nőt és a komoly ügyészt is, aki a karrierjére fókuszált és akit emiatt későn, közvetítőkön keresztül szervezett vakrandin talált meg a szerelem. Harris minden amerikai nőt igyekszik meggyőzni arról, hogy ő is közülük való, és pontosan érti a problémáikat.

De mit is tudunk valójában az Egyesült Államok női elnökjelöltjéről és arról, hogy mit várhatnak tőle a választók?

Mamala of the People

Harris bevándorlók gyereke, első generációs amerikai, apja jamaikai származású közgazdaságtan-professzor volt a Stanford Egyetemen, anyja pedig indiai származású rákkutató, aki szülei válása után egyedül nevelte őt és húgát. Saját bevallása szerint a neveltetésében meghatározó szerepet töltött be dél-ázsiai és fekete identitásának keveredése. Shyamala Gopalan Harris tudta, hogy lányaira elsősorban fekete nőkként fognak tekinteni, ezért így is nevelte őket: így került Harris a feketék elitképzőjébe, a neves Howard egyetemre, ahol tagja volt az Alpha Kappa Alpha nevezetű nagy presztízsű, fekete értelmiségi nőket tömörítő sororitynek (diáklány szervezetnek) is. Útja innen Alan Cranston befolyásos San Franciscó-i szenátor kabinetirodájába vezetett, ahol Harris a szakmai gyakorlatát végezte, majd miután lediplomázott a jogi egyetemen, három évtizedig dolgozott ügyészként Oaklandben és San Franciscóban.

Az alelnök számára anyja igazi példakép, akitől beszédeiben is többször idéz, kampányának egyik fő mottója is tőle származik: „Kamala, lehet, hogy te leszel az első, aki véghez visz dolgokat, de mindig ügyelj rá, hogy ne te légy az utolsó, aki ezt megteheti!”.

2011-ben Harris lett az első afroamerikai, az első nő és az első ázsiai-amerikai, akit Kalifornia főügyészévé választottak - itt találkozott és kötött barátságot Biden legidősebb fiával, Beau-val, aki akkoriban Delaware főügyészeként szolgált. 2016-ban megnyerte a kaliforniai szenátusi választást, legyőzve demokrata párttársát, Loretta Sanchezt, aki két évtizedes kongresszusi tapasztalattal rendelkezett, 2019-re pedig az Egyesült Államok meghatározó politikusává vált, és januárban be is jelentette indulását a 2020-as elnökválasztáson „Kamala Harris az emberekért” szlogennel. Voltak a demokraták között, akik már akkor is úgy tekintettek rá, mint aki képes lehet legyőzni Trumpot, de Harris végül 2019 decemberében forráshiányra hivatkozva visszalépett a jelöltségtől.

Harris kivételezett helyzetben lévő amerikai nő, akinek történetesen indiai és jamaikai gyökerei is vannak - ez azonban egyáltalán nem garancia arra, hogy politikusként emiatt előtérbe helyezné a nők vagy a kisebbségek érdekeit, ha sikerül elnyernie az elnöki posztot. A szakértők szerint jelöltsége szempontjából viszont nagyon is számíthat Harris neme.

Mándi Tibor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének egyetemi docense és intézetigazgató-helyettese szerint 2020-ban Harris alelnökjelöltnek választásában kiemelt szerepet játszott a neme és a származása: Biden már az előválasztási kampányban megígérte, hogy női alelnökjelöltet fog választani, a későbbiekben pedig párton belülről is komoly nyomás nehezedett rá, hogy a jelölt fekete nő legyen. Mivel a demokrata szavazók és aktivisták számára ennek döntő jelentősége volt, amikor Biden visszalépése először napirendre került, a párton belül nagyon megosztó lett volna, ha akár ő, akár a pártvezetés Harris helyett valaki mást támogat.

A szakértő szerint az elmúlt évek jelentős változásokat hoztak az amerikai nők társadalmi és politikai helyzetében, Harris jelöltsége ebből a szempontból is elemzésre érdemes. A női szavazók támogatásának, lelkesedésének ugyanis jelentős szerepe van az alelnök eddigi sikereiben, ami nemcsak a közvélemény-kutatási adatokban, de a pénzbeli támogatásokban is megnyilvánul. Harris kampányára az első egy hétben kétszázmillió dollár és százhetvenezer önkéntes jött össze, a támogatók hatvanhat százaléka életében először adományozott hasonló célokra. Egy október közepi felmérés szerint a női választók többsége Harris-párti, a két jelölt közti százalékos különbséget pedig javarészt a fekete nők és a latinok adják.

Mándi szerint ezzel együtt túl leegyszerűsítő és félrevezető lenne csak, vagy akár elsősorban a neme szempontjából értelmezni Harris jelöltségét: a nyolc évvel ezelőtt vereséget szenvedő Hillary Clintonnal szemben úgy tűnik, maga Harris sem ezt állítja kampánya középpontjába. A demokrata elnökjelölő konvención elmondott beszédében például a várakozásokhoz képest kevésbé hangsúlyozta jelöltségének „történelmi” jellegét, és úgy tűnik, az identitáspolitikai érveket általában véve is háttérbe szorította.

Harris mindezek helyett inkább életútjának más elemeit helyezi előtérbe a kampányában: például nem győzi hangsúlyozni, hogy ő márpedig középosztálybeli. „Számomra ez személyes ügy. Én is középosztálybeli vagyok. Anyám beosztotta a pénzt, nem éltünk nagy lábon. Nem nélkülöztünk, de elvárta tőlünk, hogy hálásak legyünk a lehetőségeinkért, és a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük, hiszen ahogyan ő is tanította, ez nem mindenkinek adatik meg. Ezért fogjuk a[z amerikai] gazdaságot a »lehetőségek gazdaságává« alakítani, ahol mindenkinek lesz esélye küzdeni és győzni is” - mondta a kongresszuson. A szakértő szerint ez lehet éppen annak a jele, hogy ma már kevésbé számít rendkívülinek egy női elnökjelölt, részben pedig annak a felismerése, hogy

az identitáspolitikai megközelítés nem feltétlenül teremt jó alapot egy elnökválasztási kampányhoz.

Ezt Clinton 2016-os veresége után Mark Lilla liberális eszmetörténész is megfogalmazta egy nagy visszhangot kiváltó cikkben.

Biden idős fehér férfiként - és mintegy ötven évre visszamenő politikai múlttal - a párt korábbi korszakát képviselte. Tábor Áron Amerika-szakértő (aki egyébként állandó külsős szerzőnk is, cikkei itt olvashatók) szerint Clinton veresége sok demokrata szavazót tett pesszimistává azzal kapcsolatban, hogy lehet-e valaha női elnöke az Egyesült Államoknak. Számukra ezért is lehetne fontos, hogy Harris rácáfoljon az ezzel kapcsolatos félelmekre.

A szakértő szerint nem véletlen, hogy a #Metoo-mozgalom és a Black Lives Matter is a Trump-elnökség idején tetőztek, az elképesztő mennyiségű embert mozgósító Women's March, amit épp Trump beiktatásának napja után tartottak, pedig erőteljes válasz volt arra a sokkra, hogy mit is jelentett Trump megválasztása. A 2019-2020-as demokrata előválasztások során a Demokrata Párt inkább balra mozdult el, Harris pedig sok olyan dolgot ígért (például az egészségügy átalakításával kapcsolatban), amit most nem győz visszavonni vagy pontosítani. Tábor szerint említésre méltó, hogy az elmúlt években volt egyfajta negatív visszahatása mind a #Metoo-nak, mind a Black Lives Matternek, és úgy általában az identitáspolitizálásnak, ami jellemző logikája az amerikai politikának.

A hatvanas évek polgárjogi mozgalmát is hasonló backlash követte: miután a nyílt rasszizmus már nem volt elfogadott, különösen a déli államokat ellepték a valódi esélyegyenlőséget ellehetetlenítő intézkedések; megjelent a gondolat, hogy ha az állam szolgáltatásait már bőrszínre való tekintet nélkül egyaránt garantálni kell mindenkinek, akkor inkább legyen kevesebb szolgáltatása az államnak, erősödjön meg a privátszektor (ez a „kisállam” neokonzervatív fordulata). Tábor szerint mintha ilyen időszakot élnénk megint: Harris talán ezért sem veri nagydobra a származását vagy női mivoltát azoknak, akik erre egyébként maguktól nem fogékonyak.

Abortuszkérdés és a ,,Politics of Joy”

A szimbolikus reprezentáció terén azért történt előrelépés az elmúlt években Harrisen kívül is: a Legfelsőbb Bíróság kilenc tagja közül négy nő (közülük hárman demokraták) a tavaly hivatalba lépett kongresszusban rekordszámú nő van (még ha ez továbbra is csak huszonöt-harminc százalékot jelent), és Nancy Pelosi házelnöksége után is vannak mindkét párt frakcióvezetésében női és kisebbségi politikusok.

Alelnökként Harrisnek kevés kérdésben volt lehetősége önálló irányt képviselni, az első jelentős pillanatokat a Roe kontra Wade döntés visszavonása körüli felfokozott hangulat hozta el számára. Kampányában az olyan nőket érintő központi kérdéseket, mint az abortusz vagy a női önrendelkezés, Harris igyekezett nőügyekből közügyekké pozicionálni - ennek eddigi sikerességét mutathatják azok a friss felmérések, amik szerint a választók úgy gondolják, Harris ezekben a kérdésekben jobban képviseli az amerikaiakat, mint Trump. Az abortuszkérdés a 2022-es félidős választásokon is a demokraták legfontosabb kampánytémája volt.