jámbor andrás

Joghézag betömésére hivatkozva erősíti meg a Fidesz a köztársasági elnök helyzetét

Jámbor András szerint a „ciklus legboldogabb törvényalkotási bizottsági ülésén az év legviccesebb indoklását adta a Fidesz”.

Herczeg Márk
parlament

Néhány csík valami is tud nyerni a Fidesz ellen

Hiába dolgozhattak tökéletes alapanyagból egy fehér port tartalmazó videóval, Józsefvárosban simán kikapott az agresszív fideszes lejáratókampány. Magyarország jelentős részét ezek már ugyanúgy nem győzik meg, mint az itt is bevetett kamujelöltek.

Bede Márton
vélemény

Jámbor András szerint kamu tiszással kampányol a Fidesz Józsefvárosban

A rejtélyes férfi pont pont Jámborék aktivistájától kért útbaigazítást, meg is kérdezték tőle, hogy kinek a megbízásából dolgozik, de választ nem kaptak.

Székely Sarolta
POLITIKA

A fideszesek ismét leszavazták Jámbor András javaslatát a gyermekvédelmi juttatás emeléséről

A Gyermekvédelmi Digitális Polgári Kör vezetője hozzá sem szólt a vitához, amely arról szólt, hogy csak szavazatokat akar szerezni ezzel Jámbor. Aki nem is indul jövőre.

Haász János
belföld

Szó nélkül leszavazta a Fidesz azt a javaslatot, ami a gyermekvédelmi dolgozók béremelését tette volna lehetővé

A Költségvetési Bizottság elé került javaslat az állami gondozott gyerekek étkeztetésének keretösszegét is emelte volna. A fideszes tagok nem indokoltak, csak szó nélkül nemmel szavaztak.

Székely Sarolta
gazdaság

A Fidesz emelte a tétet

A Fidesz frakcióvezetője egy nappal Semjén Zsolt kiborulása után még megelégedett egy Zsolti bácsi személyét találgató poszttal. Utána viszont agresszív letámadásba kezdett, konkrét fenyegetésekkel. Mindenféle tényalap nélkül.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Podcast

Szőlő utca: ez egy olyan fekete kampány, amit nem vezényelt le senki

Nagyon sok a félinformáció, a csúsztatás az ügyben. Podcastunkban ezeket beszéltük át Bábel Vilmossal, aki hónapok óta dolgozik a témán.

Bábel Vilmos, Diószegi-Horváth Nóra, Botos Tamás
podcast

Jámbor András választási mozgósítást indított

Szövetség az Igazságos Választásért néven.

Fődi Kitti
POLITIKA

Jó ötlet: Orbánéknak felelniük kell minden mondatért

Ezt nem én mondom, hanem maga a miniszterelnök. Lelke rajta.

Herczeg Márk
vélemény

Kocsis Máté: A magyar politikában eddig soha nem látott megtorlásnak kell következnie

„A legbrutálisabban kell megtorolni” ami az elmúlt napokban történik, mert az egy „előre megtervezett támadás a magyar államszervezet ellen”.

Jelinek Anna
belföld

Itt a Tuzson-jelentés: tanúként hallgatták meg Káncz Csabát és Kuslits Gábort a Szőlő utcai botrány kapcsán

A mindössze 3 oldalas jelentés nagy része kronológia, és utalnak benne Káncz Csaba brit titkosszolgálati kapcsolataira.

Bábel Vilmos
belföld

A volt igazgató szerint politikusoknak szállítottak kiskorúakat, Jámbor András parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez

Miután Kuslits Gábor a gyermekvédelmen belüli súlyos visszaélésekről beszélt, őt jelentették fel rágalmazásért.

Kolozsi Ádám
belföld

Csak a képviselők ötöde jelent meg a parlament rendkívüli ülésén

A Fidesz, a KDNP és a Momentum nem ment be, így nem tárgyaltak érdemben a deviza alapú szerződések felülvizsgálatáról és a károsultak megsegítéséről.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Karácsony Gergely a kihallgatása után: Nincs hatalmad felettünk

A Budapest Pride szervezése miatt hallgatták ki a főpolgármestert, szerinte az ügy vádemelésig sem jut majd..

Diószegi-Horváth Nóra, Molnár Kristóf
POLITIKA

Nem vonulhatnak a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéig a Karácsony Gergely mellett kiálló tüntetők

Helyette a Budakeszi út melletti járdát jelölték ki nekik.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA