Átadott neki egy Kárpátaljáról és kárpátaljai autonómiáról szóló dokumentumot.
Magyar szerint aki nem ítéli el a fideszes AI-videót, az a Fidesz malmára hajtja a vizet. A DK, a Kutyapárt és a Mi Hazánk lényegében elítélték a Fidesz módszereit, de persze volt mondanivalójuk ezen túl is.
A Mi Hazánk szerint a Fidesz és a Tisza is a globalista elit szolgálatában áll, a radikális jobboldal azonban a világ legjobb helyévé tenné Magyarországot.
Programközpontú kampányt ígérnek.
Azért, mert a Facebook nem hajlandó visszaállítani Toroczkai László pártelnök oldalát.
Toroczkai László videójában beszélt erről a házi őrizetben lévő Rehák Róbert.
Zsigó Róbert is visszautasította a vádakat.
A Fidesz, a KDNP és a Momentum nem ment be, így nem tárgyaltak érdemben a deviza alapú szerződések felülvizsgálatáról és a károsultak megsegítéséről.
Elég sokáig elvitatkozgattak a dorogi fórumon.
Az önkormányzat szerint „a kérdésről való társadalmi párbeszéd nem lezárható pusztán jogi eszközökkel”.
Magyar az űrben, hiány a közgyűlésen, repedés a MAGA-ban, jelentős NATO-csúcs és egy magyar világszenzáció a 444 napindító hírlevelében.
Hanem önös érdekből.
Toroczkai egy nekünk küldött e-mailben leszögezte, hogy „a Mi Hazánk nem akar határmódosítást”. Vékony Csongornak ez már nem elég revizionista, ezért kilépett a pártból, de kiakadt korábban Budaházy György is.
Toroczkai László ugyanakkor nem győzte hangsúlyozni a 444-nek, hogy a Mi Hazánk nem akar határmódosítást, szemben a Hatvannégy Vármegyével.
A szélsőjobbos pártelnök szerint Orbán és Magyar „rafináltan próbálja elvenni a Mi Hazánk szavazóit”.