Az oktatás tragikus helyzete az utóbbi napokban olyat tett Magyarországgal, amire szinte semmilyen erő nem képes: megmozdította. Az eleve ideges hangulatnak Klinghammer István szerencsétlen nyilatkozata adott lökést és mutatott irányt: az elmúlt hét végén egyik magyar oktatási intézmény a másik után borult kockás ingbe.

Az egészségügy és a foci mellett az oktatás a harmadik nagy ellátórendszer, amiről szinte minden magyarnak van személyes tapasztalata és véleménye. Ráadásul az oktatással kapcsolatban mindig meg lehet említeni, hogy “gyermekeink jövője”, így aztán még szenvedélyesebb reakciókat vált ki a társadalomból, mint egy EB-selejtező vagy egy lepukkant kórterem. Ezt is érezni lehetett az utóbbi napokban: a 444-től a Facebookig mindenhol az oktatással, a kockás ingekkel kapcsolatos hírek és fotók pörögtek a legjobban. Ennek a történetnek pedig két nagy tanulsága van.

1. Nagyon sok embernek nagyon elege van

Komoly össztársadalmi felháborodást Magyarországon legutóbb az internetadó ötlete tudott kiváltani. Az akkori megmozdulások, elsősorban a budapesti nagy tüntetés, sikeresen vittek utcára egy rakás olyan embert, akik korábban nem nagyon bukkantak fel ilyen demonstrációkon. Ez a kockás inges akció azonban ennél sokkat többet ért el. Olyan embereket késztetett véleménynyilvánításra, akik Magyarországon a legritkább esetben szoktak ilyesmire vállalkozni: a közalkalmazottakat.

Nálunk negyed század nem volt elég a demokratikus tiltakozás kultúrájának kialakulásához. Ennek sok oka van, de egyértelműen a legfontosabb az, hogy az emberek joggal félnek. Pontosan tudják, hogy aki meg mer szólalni, az alaposan megjárhatja. Különösen ha közalkalmazottakról van szó. A mindenkori magyar állam a nem a hivatalos nótát fújó hangokat rendszeresen úgy próbálja elfojtani, ahogy most Pukli Istvánnal is próbálta, és ennek a tudata a legtöbbször elég is ahhoz, hogy befogja a szájakat.

Most nem így történt, és ez azt mutatja, hogy a tiltakozóknak annyira elegük van, hogy a felháborodásuk legyőzi az egyébként jogos félelmeiket.

Azok a tanárok, tanítók, ovódapedagógusok, akik kockás inges képeket tettek ki magukról az internetre, pontosan tudják, hogy egy ilyen gesztusnak következményei lehetnek. Hogy ha marad a jelenlegi rendszer, fideszestül-klikestül, akkor a kockás inges kép miatt máshogy alakulhat a szakmai előmenetel, az ilyen-olyan pályázat, a fizetésemelés sorsa. Ennek ellenére állnak ki a nyilvánosság elé a véleményükkel, és az ilyen bátorság bizony ritka Magyarországon.

Legalábbis eddig az volt. 2015 végére, 2016 elejére mintha valami változott volna a magyar közhangulatban. Miután elült a menekültválság körül részben mesterségesen gerjesztett hisztéria, egyre gyakrabban érkeztek hírek csoportosan felmondó kórházi osztályokról, embertelen körülmények között tartott betegekről. Bár most a szimbólummá váló kockás inggel az oktatás lett a sztártéma, közben lassan, de biztosan forr az egészségügy is. Mintha egyre több embernek lenne elege.

A kiábrándultság érthető. A lassan hat éve működő Fidesz-kormányról most már mindenki tudja, hogy képtelen jobbá tenni nagyobb társadalmi csoportok életét. Néhány kisebb szegmensét igen, sőt, még reménykeltő makrogazdasági mutatókat is lehet találni, de hat év nagyon sok idő, és az emberek joggal várják el, hogy aki ennyi ideig hatalmon lehet, az bizonyítson. Vakolja ki a kórtermet és adjon normális tankönyvet a gyerek kezébe. Oldják meg, és kész. Ha hat év alatt semmi nem történik, a türelem elfogy.

2. Ez kevés

Attól, hogy nagyon sok embernek nagyon elege van, és elfogy a türelme, az ég világon senkinek sem lesz jobb. Bátor gesztus közalkalmazott tanároktól a kockás inges fotó, de ettől még nem lesz jobb se nekik, se a diákoknak, se az országnak. A probléma felismerése az első lépés, a tiltakozás a második, de ezek után még jönnie kell valaminek ahhoz, hogy egy ilyen többé-kevésbé demokratikus rendszerben valóban történjen valami.

És ez a valami nem az, hogy igazoljuk a gyerek iskolai hiányzását február 29-én.

Ezzel a kisebbik baj, hogy a “a gyerekeket nem szabad sakkfiguraként használni az oktatásügyről vitatkozó felnőttek konfliktusában”. A nagyobbik az, hogy értelmetlen, passzív, a Facebook-generációra oly’ jellemző lustivizmus klasszikus példája. Szemben a netadó elleni tömegtüntetéssel, amely erőt és elszántságot mutatott, és egy életre elvette a kormány kedvét az internettarifák birizgálásától, ez csak értelmetlenül maszatol.

A jó hír, hogy ettől még nincs minden veszve. A netadó elleni megmozdulás a kormány visszatáncolása után gyorsan kifújt. A tiltakozók elérték céljukat, majd élték tovább az életüket. Az oktatás esetében azonban ilyen győzelemre nem lehet számítani. Simán elképzelhető, hogy a kormány ebben az ügyben is visszavonul stratégiailag, esetleg még a Kliket is megszünteti. Voltak is már erre utaló nyilatkozatok. Ettől azonban a magyar oktatás helyzete, “gyermekeink jövője” nem lesz jobb.

Azért nem, mert ahogy ez hat év alatt világosan kiderült, Orbán Viktor és emberei képtelenek egy ilyen feladatot megoldani. Alkalmatlanok rá, és maga a feladat sem nagyon érdekli őket.

Sajnos az is elképzelhető, hogy erre Magyarországon senki sem képes. A magyar közoktatás - és persze az egészségügy - nem 2010-ben kezdett el rohadni. De ha a most kockás ingben fényképezkedő tanárok, a gyerekeik (gyermekeik!) hiányzását 29-én igazolni tervező szülők komoly változást akarnak, akkor az ilyen kedélyes tiltakozásnál többre lesz szükség. Politikai mozgalmak, ne adj’ isten pártok alapítására, kampányra, választási győzelemre. 

E nélkül a mostani kockás csoportképek körülbelül annyit fognak érni, mint 2014 divathóbortja, az ice bucket challenge.