• Az Atlantic egy Háború a hülye emberek ellen című cikkel ment neki a nyugati civilizáció egyik legfontosabb vívmányának: hogy az okos embereket többre tartjuk a butáknál.
  
• Első ránézésre ezen keseregni butaságnak tűnhet, de így a XXI. század elején, a nagy robotizálásban mégis el kellene gondolkodni azon, hogy mindig érdemes-e kiszűrni a butábbakat.
  
• Mégsem az idiokrácia a megoldás.

Hülyének nézzük a hülyéket

A cikk szerint az intelligencia az 1950-es évekig nem játszott kifejezetten fontos szerepet az egyszerű ember munkavállalásában, legalábbis az állásinterjúkon a főnökök nem követeltek meg alapból felsőfokú tanulmányokat, és nem feltétlenül voltak kíváncsiak arra, hogy hány pontot értek el a felvételin, inkább azt nézték, hogy az egy-két, a munkához fontos képessége mellett mennyire lelkes, milyenek a fizikai jellemzői, milyen a családi háttere és a megjelenése.

A szerző, David H. Freedman szerint ezzel szemben most szörnyűséges idők járnak a hülyékre, mert amíg a safespace-birodalmak korában jó érzésű ember már nem bántana meg valakit a vallása, bőrszíne vagy fogyatékossága miatt, addig a buta embereket bármikor körbe lehet röhögni, „vadászidény” van, a humoros műsorok szinte mind a hülyék kifigurázásáról szól.

Okosnak kell lenni a hülye munkához is

Közben azoknak, akik nem elég okosak, egyre rosszabbak a kilátásaik. Egy 1979-es alapos amerikai felmérés mutatta ki, hogy az intelligenciaszint egyenes arányban áll a munkaerő-piaci esélyekkel, de olyan kutatások is vannak, amik kimutatják, hogy minden egyes IQ-pont után több száz dollárral több lehet az éves jövedelem.

Eközben kb. 80 millió amerikai IQ-ja nem éri el a 90 pontot. És ahogy a gazdagok és szegények között, úgy az okosak és a buták között is nő az olló. A kevésbé intelligens emberek sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek szellemi és lelki betegek vagy kötnek ki börtönben, mert könnyebben léphetnek a bűn útjára, és még hamarabb is halhatnak meg – írja a cikk.

A munkaadók az Egyesült Államokban egyre több munkakörhöz végeztetnek el a jelöltekkel olyan teszteket, amik a személyiséget és a képességeket méri. 2008 és 2013 között megduplázódott az ilyen tesztek száma. Ráadásul egyre több helyen már nem csak ezeket mérik, hanem az intelligenciaszintet is, és kérik a jelentkezők eredményeit a SAT teszten, ami jól tükrözi az emberek IQ-ját. Egyes cégek azokat egyből ki is szűrik, akik az alsó 95 százalékban vannak.

Kirekesztjük a hülyéket

Ehhez képest Chris Argyris, a Harvard volt professzora szerint gyakran nem a legokosabb munkaerő a legjobb, részben azért, mert az okos emberek kevésbé vannak hozzászokva a kudarchoz vagy a kritikához. Több tanulmány szerint az interperszonális készségek, az önismeret és egyéb érzelmekkel kapcsolatos tulajdonságok jobban előrejelzik, hogy valaki jó munkaerő lesz-e. Pedig rengeteg munkát, amihez egyetemi végzettség kell, csak középiskolát végzett emberek is könnyen el tudnának látni. Az NFL-ben például több sztárjátékos is meglepően rosszul teljesített az ott alkalmazott, intelligenciát is mérő teszten, a Wonderlicen.

És a butábbak helyzete egyre rosszabb lesz, ugyanis sorra tűnnek el azok az állások, amiket még főiskolai végzettség nélkül is be lehet tölteni, a gyári munkások és a felszolgálók – sőt, talán az újságírók – munkáját a robotok, az online szolgáltatások, az appok és egyéb automata mechanizmusok veszik el.

Közben az intelligencia és az iskolai végzettség az Iowai Egyetem kutatása szerint fontosabbá vált a párválasztásban, mint az anyagi helyzet, a kinézet, a közvetlenség vagy az egészség. Robert Sternberg, a Cornell professzora szerint a történelem során minden társadalom kiválasztott egy olyan jellemvonást, ami a legtöbb embernek a siker kulcsát jelentette, és nálunk ez az intelligencia. A cikk szerint ezzel viszont kizárunk sok olyan embert a társadalom különböző szintjeiből, akik ugyan a legtöbb képességüket tekintve alkalmasak bármire, csak az intelligenciájuk nem elég nagy.

Nem az ésszel van a baj, hanem a mérési módszerekkel

A cikk legfontosabb állítása, hogy mivel a középiskolásoknak csak a harmada képes megütni a főiskolai felvételek mércéjét, ezért azt mondhatjuk, hogy

az amerikaiak nem elég okosak ahhoz, hogy megtegyenek valamit, amire az intelligencia-központú társadalmunk kötelezi őket.

Az Atlantic viszont magát a problémát méri fel rosszul, hiszen ebből nem az következik, hogy rosszul tesszük, ha az intelligenciát fetisizáljuk, hanem hogy rosszak a mérési módszereink, vagy hogy pont, hogy nem költünk eleget arra, hogy mindenki okos legyen, azaz hogy kevesebb legyen a szegény, rosszul iskolázott ember. Részben azért nem teszünk eleget, mert aki jó helyzetben van, az hajlamos azt hinni, hogy az élet igazságos, és azzal nyugtatjuk magunkat, hogy legalább – például ösztöndíjakkal – megpróbáljuk megtalálni a gyöngyöt a sárban, megelégszünk az extrémen intelligens gyerekek kiemelésével a küszködő rendszerből, ezzel is a celebtudósok fetisizálását erősítve – állítja a cikk.

A korai, akár 3 éves kor előtt elkezdett nevelési és oktatási programok – persze főleg a nem államiak – a tapasztalatok szerint ugyan nem feltétlenül teszik intelligensebbé az embereket, de egy csomó olyan dologgal gazdagítja őket, amikkel az intelligens embereket szokás azonosítani (jobb jegyek és eredmények, magasabb jövedelem, bűnelkerülés, jobb egészség).

Ha az intelligencia is hülyeség, mi nem az?

A cikknek az a végkövetkeztetése, hogy le kéne állnunk az intelligencia dicsőítésével, és inkább a többség igényeit kellene kielégítenünk, az emberi képességek teljes skáláját kihasználva. Még a meritokrácia szónak is nekimegy, mondván, Michael Young brit szociológus találta fel azt, és 1958-ban egy disztópiáról szóló szatírában használta először: a történetben szereplő társadalomban mindenkit az intelligenciája alapján soroltak be, és ez egy ragadozó, kóros, erőszakos világhoz vezetett. És szerinte mi is ezen az úton haladunk.

Azt viszont már nem írja meg, hogy azért nem biztos, hogy rossz irányba tartunk, mivel ha nem is ismernénk el az intelligenciát, akkor sem tudnánk jobb lóra tenni, mint ahogy a demokráciáról vagy a tudomány szerint nem is létező szabad akaratról sem mondhatunk le, különben helyettük káosz, háború és pusztulás várhat ránk. A cikk is csak olyan, visszatetsző megoldási javaslatokról tud spekulálni, amik nyilvánvalóan visszaüthetnek, az automatizálás és az alkalmazottak tesztelésének kormányzati tiltásától a direkt csak butábbaknak létrehozott új, állami munkahelyekig.

Egyébként a robotizálás ebben is megváltoztathatja a társadalmat, hiszen azt jósolják, hogy 2020-ra már kimegy az intelligencia a divatból, és az empátia lesz a legfontosabb képesség a munkaerő-piacon, mivel ezt tudják a legkevésbé robotokkal helyettesíteni. Így a legjobb, ha nem is okos akar lenni az ember, hanem bölcs, de hogy azt hogy lehet elérni, azt még nem tanítják.