Fegyelmi vizsgálat sem indult a közmunkások szétveréséhez tippet adó rendőr ellen

„Törjük össze őket :-D Beöltözünk fekete ruhába. Maszkot a fejre és gyorsan lerendezzük. 1 percbe se telik. Baseball ütő elég lesz. Kéztörés, oszt cső :-D Azt sem tudják kik voltak.”

Ezt írta a nyomozóként dolgozó rendőr zászlós Facebook chaten. A rendőr egy ismerőse, Kristóf élettársával beszélgetett, nekik mondta el, hogyan kéne lerendezni egy személyes konfliktust. Öt nappal a beszélgetés után Kristóf, és másik hét maszkot viselő férfi baseball ütőkkel és pajszerekkel felfegyverkezve támad rá egy csoport roma közmunkásra, közülük négy embert csúnyán összevertek. Az áldozatok egy család tagjai voltak, egy embernek a kezét, egy másiknak a lábát törték el. Velük volt Kristófnak személyes konfliktusa, az ő „összetörésüket" javasolta a rendőr öt nappal a támadás előtt a Facebookon.

Az áldozatok a hangja és egyedi tetoválása alapján Kristófot rögtön azonosították, ő összesen három napot töltött rács mögött. Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Társait sosem találták meg, a támadáshoz tippeket adó rendőr esetében pedig vádat sem emelt a nyomozó ügyészség. Arra jutottak, hogy mivel mosolygós jelek vannak a beszélgetésben, ezért csak viccelt a közmunkások összeverésével kapcsolatban. A történetről itt írtunk részletesen.

„Nem indult fegyelmi eljárás.”

Ezt a napokban írta meg nekünk a rendőrkapitányság, ahol a nyomozó dolgozik. A férfi ugyanabban a beosztásban, ugyanúgy dolgozhat tovább, mint korábban. Úgy néz ki, hogy tényleg semmiféle következménye nincs annak, hogy tippeket adott a támadáshoz. A rendőrség azzal érvelt, hogy a „nyomozó ügyészség véleménye a meghatározó", azaz ha ők nem állapítottak meg bűncselekményt, akkor más felelősségre vonásnak sincs helye.

Ez a megközelítés félrevezető.

Eleve van különbség büntetőjogi és fegyelmi felelősség között. Attól, hogy valaki az ügyészség szerint nem sértett törvényt, még a szakmája szabályait simán megszeghette. A rendőrök esetében ráadásul külön törvény követeli meg a "kifogástalan életvitelt". Ez a jogszabály például azt írja, hogy

(...) a hivatásos állomány tagja nem felel meg - különös tekintettel a szolgálaton kívüli magatartására, családi és lakókörnyezeti kapcsolataira, anyagi, jövedelmi viszonyai megváltozására, valamint a bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatára - a szolgálat törvényes, befolyástól mentes ellátása követelményének."

Tehát például egy rendőr szolgálaton kívül, magánemberként nem tarthat fenn kapcsolatot bűnözőkkel. Szinte bárki barátkozhat bűncselekményért elítélt, azzal gyanúsított vagy börtönviselt emberekkel, de egy rendőr esetében ez a törvény szerint mégsem megengedhető.

Nem nehéz belátni, hogy ha egy rendőr szabadidejében tippeket ad emberek szétveréséhez, az akkor is kifogásolható, ha az ügyészség szerint ellene nem lehet ezért vádat emelni. Ráadásul a szóban forgó nyomozó nem csak azt írta le, hogyan kéne maszkban rátámadni az áldozatokra, de korábban elkérte a család nevét és címét, és azt írta

„Megnézem van-e valami most nekik, És szólok az őrparancsnoknak, hogy kicsit izgassák őket”

Itt egyértelműen bűncselekmény elkövetésére, hivatali visszaélésre ajánlkozott a nyomozó. Még ha végül nem is váltotta be ígéretét, mert hogy erre jutottak az ügyészek, akkor is nehéz az ő működését "kifogástalan életvitelnek" tekinteni.

Az áldozatokat képviselő Társaság a Szabadságjogokért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, hogy kimondják: a rendőrség ebben az esetben nem védte meg megfelelően az áldozatokat. Ha igazat adnak nekik, akkor a magyar államnak kártérítést kell majd fizetnie.