Jól hangzik az egész előtörténet. Létrejön egy helyspecifikus előadásokra specializálódott színház, akik felkérik az egyik legizgalmasabb magyar filmest az első színházi munkájára, aki egy tényleg különleges helyen, fontos témában készít rendhagyó produkciót, amit aztán profin marketingelnek.

Az egyetlen intő jel az volt, hogy Pálfi György filmadaptációra vállalkozott, márpedig annak ritkán van értelme vagy valós tétje, ha színpadon próbálnak reprodukálni egy sikerfilmet. Ráadásul a színpadi változat még csak nem is saját munka, egy külföldi szövegkönyvet vettek meg. A svéd kultfilm, az Engedj be! vámpírtörténete azonban van elég összetett és vonzó ahhoz, hogy elviselhető legyen, amikor még egy bőrt lehúznak róla. 

A TRIP Színház előadása már akkor elkezdődik, amikor belépünk a Jászai Mari téri épület ajtaján. A Palatinus házak aljába otrombán betoldott tömbben járunk, ahová a belügyesek és a pártelit járt át kajálni az átkosban. Ide hamarosan a Köves Slomó-féle EMIH épít majd zsinagógát, kóser cukrászdát és kacsalábon forgó többfunkciós közösségi helyszínt. Most viszont pont annak néz ki, ami: építési területnek. Ez lehetővé tette, hogy már az előtér is a díszlet része legyen, de még a WC-t is összevérezték.

A színpad és a nézőtér egy üres csarnokban áll, a szereplők ezt mozogják be végig ötletesen, hatásosan. Törőcsik Ambrus díszlettervező ebből az indusztriális térből hozza létre a panelházi udvart, az uszodát és az iskolát, de még a jeges tavat és az erdőt is. Ezekben zajlik az ismert történet: a kitaszított, folyamatosan elszigetelődő és egyre erőszakosabbá váló fiú találkozása és bimbózó gyerekszerelme a gyilkolni kénytelen vámpírlánnyal.

Akármilyen lapos okoskodásnak hangzik, nem tudom kikerülni: a filmrendező színpadi világa nagyon filmszerű. Dübörög az elektronikus zene, hatalmas kivetítők tolják a falra az effekteket és éles vágásokra kapkodjuk a fejünket. A bajok ott jelentkeznek, ahol a színháznak kéne kezdődnie: a színészek nem tudnak mit kezdeni magukkal két látványos póz vagy vehemens akció között. 

Érezhető az alkalmilag összeállt színészgárda tanácstalansága. Nehéz eldönteni, milyen játékstílust kéne követniük: néha úgy tűnik, direkt túlzó és elrajzolt a játékuk, mint egy Tim Burton-filmben, máskor viszont mintha lélektani realistában akarnák nyomni, csak rosszul. Ez ugyanúgy igaz a kiválóan képzett, hatalmas rutinnal érkező Szávai Viktóriára, mint a gyerekszínészekre. Egyedül a tesitanárként feltűnő Szabó Simon tudott színészileg érvényeset mutatni, amikor a tőle megszokott tapló figurába, a nem túl bonyolult poénok mellé beszuszakolt egy kis esendőséget és gyengédséget.

Kiemelkedik viszont a vámpírt játszó Szőke Abigél. Nem mintha neki végig egyenletes lenne a játéka, de az egész jelenléte izgalmasan zavarba ejtő. A kortalan lényt alakító lányról azt is képtelen voltam eldönteni, hány éves: elhittem volna, hogy 12, de azt is, hogy 18. (Rákerestem: a megfejtés 19.) Ahogy azt is elhittem neki, amikor szégyellős csitrit alakított, meg azt is, amikor csábító nőt, meg azt is, amikor vérengző vadállatot.

Mindent összevetve izgalmas kísérlet ez, hatásvadász, de ritkán látott vizuális megoldásokkal, illetve néhány átélhető, bár sokszor látott jelenettel az iskolai és családi erőszak hétköznapjaiból. Pálfi rendezésében sok a vér, de szerencsére nem veszi magát véresen komolyan. A baj az, hogy a rendezés és a színészvezetés átgondolatlansága miatt az is nehezen vehető komolyan benne, aminek súlyosnak és nyomasztónak kellene lennie.

Engedj be, TRIP Színház, Zsilip, november 8. Az előadást novemberben és decemberben játsszák.