Amerikai tudósoknak sikerült gondolatokat ültetniük majmok fejébe

2017 december 10., vasárnap 12:54
74

Amerikai kutatóknak sikerült gondolatokat ültetni két kísérleti majom fejébe. Mármint tényleg, konkrétan a fejébe, elektródákkal. A dolog megértéséhez egyet visszább kell lépnünk.

Képzeljük el azt, hogy egy kereszteződés felé haladva pirosra vált a lámpa, írja a felfedezést magyarázó cikkében a New York Times. Ez esetben előbb a szemünk küld jelzéseket az agy látóközpontjába, majd onnan egy másik útvonalon tovább megy a jelzés az agykéreg egy másik részébe, ahol agyunk a mozgásokat tervezi el. A most felfedezett módszerrel elméletben kiiktatható a látásközpont, és közvetlenül a mozgásközpontba táplálható az információ.

Ez is lenne a felfedezés lényege, mert a kutatók természetesen nem majmok fejébe akarnak gondolatokat ültetni, inkább olyan megoldásokon dolgoznak, amikkel könnyebbé tehetnék az agykárosodást szenvedettek, például a szélütésben, agyvérzésben szenvedők életét.

"Kikerülhetnénk az agy sérült területeit, hogy egyből a mozgási központba juttassuk a stimulációt" - mondta erről a tanulmány társszerzője, Kevin A. Mazurek. Vagyis eszerint képesek lehetnének összekötni az agynak azokat a részeit, amelyek a sérülés miatt már nem tudnának kommunikálni egymással.

A kutatók vizsgálataik részeként egy kis játékot tanítottak meg a majmoknak. Egy táblán kellett különböző gombokat tekergetniük, húzogatniuk, nyomkodniuk a felvillanó fényeknek megfelelően a jutalomfalatokért. Minden fény egy speciális akciót jelzett. Miután a majmok beletanultak a játékba, elektródákat szereltek a fejükre. Ezek az elektródák aztán a fények felvillanásával párhuzamosan elektromos jeleket közvetítettek. Pár kör után kezdték elhalványítani a lámpák fényét. Ez eleinte lassította a majmok reakcióit, de idővel javult a teljesítményük. Ebből következtettek arra a kutatók, hogy az érzékelési központot akár ki is iktathatnák.

A kutatók elismerik, hogy elektromos stimulációval már eddig is képesek voltak öntudatlan mozgást ébreszteni kísérleti alanyaikban, de most nem öntudatlan, hanem nagyon is tudatos mozdulatokat végeztettek az állatokkal. Tapasztalataik szerint már két tizedmásodpercig tartó stimulációval is megfelelő választ váltottak ki a majmokból, ez alapján arra következtettek, hogy a stimuláció tudatos észlelést eredményez a majmokban. De hogy pontosan milyet, azt még vizsgálni kell, mert egyelőre csak két állaton végeztek előzetes vizsgálatokat. (Via The New York Times)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt