Átírják a Carmen végét a firenzei operaházban, hogy a nők meggyilkolása ellen tiltakozzanak
2018 január 02., 20:15
Kik pörgették a klasszikus zenét 2017-ben?
Beethoven és Mozart számai romlottak a tavalyi évhez képest, kérdés, hogy a befektetők türelme meddig tart. Piaci elemzők szerint a jövő ígérete Johann Sebastian Bach, aki három egymást követő évben is képes volt növelni az eredményét. Megjöttek a klasszikus zenei élet 2017-es statisztikái, számos magyar sikerrel!
Az átfogó nemzetközi koncert- és operaadatbázist kezelő honlap, a bachtrack.com január 9-én hozta nyilvánosságra a 2017-es év klasszikus zenei statisztikáit, a legjátszottabb zeneszerzők és zeneművek, illetve a legfoglalkoztatottabb („busiest”, értsd: legtöbbet fellépő) előadóművészek listáját. Az előző évhez hasonlóan most is közel 18000 hangverseny, 10000 opera- és 4000 táncelőadás adatait elemezték. Mielőtt belevágunk az adatbányászatba, és őszinte gratulációnkat fejezzük ki a különböző listákra felkerült magyar művészeknek és intézményeknek, hadd figyelmeztessünk arra, hogy akármilyen érdekesek is az efféle statisztikák, és bármily sokat árulnak is el az adott év zenehallgatási szokásairól, illetve egy-egy előadóművész népszerűségéről és munkabírásáról, túlzott művészi jelentőséget nem szabad nekik tulajdonítani. A „legfoglalkoztatottabb” nem esztétikai kategória. Bármennyire is szeretnénk, a zenében a mennyiség soha nem fog átcsapni minőségbe. Glenn Gould harminckét éves korától fogva tizennyolc évvel később bekövetkezett haláláig évente nulla koncertet adott.
Egy fanfár és egy heves kalaplengetés ettől függetlenül maximálisan megilleti Schiff Andrást, Várjon Dénest, Várdai Istvánt és Baráti Kristófot, hogy mindjárt meg is nevezzük a legfoglalkoztatottabb magyar klasszikus zenei előadókat. Elképesztő teljesítmény évi negyven-ötven-hatvan-hetven koncerten maximumot nyújtani, de ők négyen sem attól nagy művészek, hogy sok hangversenyt adnak. S ne feledjük, e rengeteg fellépés mögött – különösen a fiatalabb művészek esetében – mindig ott rejlik egy komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező ügynök vagy impresszárió. Lehet valaki zseniális zongorista, hegedűművész vagy csellista, a sok koncertfelkérés azonban nem terem csak úgy magától. Ami pedig az intézményeket illeti, a kalaplengetés és a fanfár a Magyar Állami Operaháznak is szól, amely 239 előadással a Bécsi Állami Operaház és a New York-i Metropolitan Opera előtt végzett az első helyen (mi több, a MÁO alá tartozó Magyar Nemzeti Balett kilencedik lett a tánc társulatok listáján 90 előadással). Persze ami az operaházi előadásokat illeti, a „mennyi?”-nél fontosabb kérdés a „milyen?”, de most örüljünk a számoknak.
És akkor nézzük az adatokat.
A három legjátszottabb zeneszerző 2017-ben – kevéssé meglepő módon – Mozart, Beethoven és Bach volt, ebben a sorrendben, fejenként 3000 körüli előadásszámmal. Némiképp lemaradva Brahms, Schubert és Csajkovszkij követi őket 1500-2000 előadással, majd jönnek az 1000 körüliek: Haydn, Schumann, Händel, Ravel, Mendelssohn, Debussy és Rahmanyinov. A legtöbbet játszott kortárs szerző idén is, miként tavaly, tavaly előtt, és azelőtt, Arvo Pärt lett, népszerűsége a 46. helyre volt elegendő. Pedig igazán könnyen befogadható zenét ír, ahogy a második legjátszottabb kortárs, John Adams is (ő az 53. az összes zeneszerző listáján). A harmadik John Williams (54. a teljes listán) esetében a statisztika csalóka, hiszen kizárólag hangversenytermi előadásokkal számol, pedig Williams zenéit milliók hallgatják folyamatosan a mozikban (hogy mást ne mondjunk, legfrissebb munkái között van az Az utolsó Jedik, illetve A pentagon titkai). 2016-ban is ők hárman „álltak” a dobogón, akkor a negyedik legjátszottabb zeneszerző Kurtág György volt, amiben a bachtrack által „évforduló-hatásnak” nevezett jelenség is szerepet játszott, vagyis hogy egy zeneszerző előadásinak számát jelentős mértékben megdobja a kerek évforduló (ez élőkre, holtakra egyaránt igaz). Kurtág tavaly előtt volt kilencven éves, nemrégiben fejezte be első operáját, amelyet 2018 őszén mutat be a Milánói Scala, bár a tervezett hat előadással aligha fog a 2018-as operai listákra felkerülni (nem mintha ez érdekelné).
Hiszen az első tízbe való bekerüléshez 2017-ben is minimum 150 előadást kellett produkálni. Rossini Sevillai borbélya lett a tizedik, míg az élen – miként tavaly előtt is – a megunhatatlan Varázsfuvola áll 361 előadással. Operában Mozart és Puccini mindent visznek, mindkettőtől három opera került be az első tízbe: Mozarttól a Varázsfuvola, a Don Giovanni és a Figaro házassága, Puccinitől a Bohémélet, a Pillangókisasszony és a Tosca. Mellettük csupán Verdinek jutott hely az élbolyban (a Traviata a második legjátszottabb opera, a Rigoletto a kilencedik), illetve ott van a dobogó harmadik helyén Bizet Carmenje (amelyet Firenzében éppen most heréltek ki – szó szerint).
A bachtrack mindenféle összefüggésnek is utánaszámolt. „Melyik országban játszották a legtöbb romantikus operát?”, teszik fel például a kérdést, és a válasz kevéssé meglepő. Olaszországban, hol máshol. Verdi és Puccini hazájában az operarepertoár közel 80 százalékát teszik ki a romantikus művek. A második Spanyolország, a harmadik helyen pedig mindjárt ott jövünk mi, e lángoktól ölelt kis ország, 75 százaléknyi romantikus operával a kínálatban.
Érdekes a többi operatörténeti korszak aránya is az országos bontásban. A kortárs és 20. századi operákat tekintve például Magyarország igazán menőnek tűnik: a kettő együtt közel 20 százalékát teszi ki az összes előadásnak (igaz, rosszindulatúan azonnal hozzátehetjük, hogy a bachtrack az előadás- és nem a nézőszám alapján számol). S persze a statisztika ördöge ott mosolyog a háttérben, amikor azt látjuk, hogy arányaiban Magyarországon több kortárs operát játszanak, mint Németországban (5 százalék), mert bár százalékosan ez biztosan így van, csakhogy amíg Magyarországon egyetlen, kizárólag operákat bemutató intézmény létezik, és ezen kívül vidéken néhány színházban lehet még operákat látni, addig Németországban közel ötven városban van operaház, vagy olyan színház, ahol rendszeresek az operaelőadások. Vagyis a nagyjából 5 százaléknyi kortárs opera a német színházakban alighanem jóval több előadást (és főleg: nézőt) jelent, mint a 10 százaléknyi kortárs opera Magyarországon. A Magyar Állami Operaház és a vidéki színházak küzdelme a kortárs operáért ezzel együtt is hősies tettnek tekintendő, s megérdemel egy újabb kalaplengetést és fanfárt.
Amiben csehül állunk (bár e tekintetben valószínűleg a csehek is előrébb tartanak), az a barokk opera. Amennyiben hihetünk a bachtrack kimutatásának, akkor 2017-ben a hivatalos magyarországi játszóhelyeken egyáltalán nem volt műsoron barokk opera, ami különös és elszomorító, főleg, ha az ember belegondol, hogy Monteverdi korától, vagyis az opera 17. század eleji születésétől Händelig, vagyis a 18. század közepéig milyen elképesztő mennyiségű zseniális mű született. Barokk operában Hollandia és Franciaország verhetetlen, amiben nincs semmi meglepő: Hollandia zenei életében játszik talán a legfontosabb szerepet a historikus előadói gyakorlat, Franciaországban pedig őrületes állami pénzek mennek a francia barokk repertoár feltámasztására és ápolására (amely egyébként tényleg káprázatos: XIV. Lajos e tekintetben sem szarral gurigázott).
És akkor jöjjenek az előadók.
A legfoglalkoztatottabb karmester 2017-ben a svájci Philipp Jordan volt. 97 koncerten/operaelőadáson vezényelt, jelenleg a Párizsi Nemzeti Opera zeneigazgatója és a Bécsi Szimfonikusok vezető karmestere, de millió egyéb helyen is dirigál, 2018-2019-ben ő fogja vezényelni a New York-i Metropolitanben Wagner Ringjének felújítását (ez az opera világában nagyjából a legkomolyabb események egyike), és tavaly júliusban jelentették be, hogy 2020-től ő lesz a Bécsi Staatsoper zeneigazgatója (halkan kérdezem csak, hogy milyen ország már az, ahol ezt három évvel a kinevezés előtt lehet tudni?). A második legfoglalkoztatottabb karmester 92 előadással a zseniális Valerij Gergijev, Putyin közeli barátja. A harmadik helyen a kanadai Yannick Nézet-Séguin és az olasz Antonio Pappano osztoznak. Nézet-Séguin a montreáli Metropolitan Zenekar, a Rotterdami Filharmonikusok és a Philadelphiai Zenekar vezetője (soha nem voltam képes felfogni, miként lehetséges két földrészen három zenekart irányítani egyszerre, ahogy azt sem, hogy ennek mi értelme, nyilván a pénz), Pappano több mint tizenöt éve az angol Királyi Operaház zeneigazgatója (2012-ben lovaggá ütötte az angol királynő). A listán aztán ott szerepel még néhány nagy öreg is, Sir Simon Rattle a hatodik, Daniel Barenboim a tizedik helyen. Az élbolyban szereplő legfiatalabb a harminchat éves cseh Jakub Hrůša, a legidősebb a kilencvenegy éves, svéd-amerikai Herbert Blomstedt.
2017-ben a legtöbb koncertet adó zongorista Várjon Dénes volt 64 fellépéssel (fanfár, kalaplengetés). A megosztott második helyen az orosz Daniil Trifonov és a kínai Yuja Wang áll 57 fellépéssel. Trifonov ijesztően fiatal ahhoz képest, hogy mekkora sztár, és tényleg fantasztikusan zongorázik (március 31-én fellép a Budapesti Tavaszi Fesztiválon!), Yuja Wang pedig nemcsak ördögi technikájával borzolja a kedélyeket, hanem kihívó öltözékével is, de ő is nagyszerű művész (ezt nemcsak én mondom, Kocsis Zoltán is így gondolta). A harmadik helyen a norvég Leif Ove Andsnes és Schiff András osztozik 53 fellépéssel (fanfár, kalaplengetés). A legaktívabb hegedűs a görög Leonidas Kavakos 52 koncerttel, de az első tízben ott van a magyar közönség nagy kedvencének számító amerikai Joshua Bell is, illetve Baráti Kristóf a többekkel megosztott nyolcadik helyen 40 koncerttel (fanfár, kalaplengetés). Ahogy azt a 444 már korábban megírta, a legnagyobb király Várdai István, aki döbbenetes mennyiségű fellépéssel, 75 koncerttel lett a legfoglalkoztatottabb csellista (dupla fanfár, tripla kalaplengetés), közel harminc koncerttel megelőzve a második helyen végzett norvég Truls Mørkot.
Ha valakit további részletek érdekelnek, itt nézegetheti a bachtrack infografikáit. Ami a nagyképet illeti: rengeteg a koncert, és elég sok a jó koncert, ha ennyi a remek zenész, és ennyire sokat játszanak, ez nem is lehet másként. Ami a repertoárt illeti: nyugodtan beletörődhetünk, hogy a múlt végérvényesen átvette a hatalmat, a kortárs zene immár nem több az izgalmas zenei szubkultúrák egyikénél, az opera világában pedig tombol a romantika. Amit biztosan kijelenthetünk, hogy minden híresztelés ellenére a klasszikus zene nincs a halálán, a biznisz él és virágzik, a panaszkodás szerves része a mindennapoknak: paraszt nagyapám is mindig jajveszékelt, hogy milyen drága a táp, és mennyire olcsón lehet csak eladni a disznót. De mindig volt disznója.
A Harvey Weinstein botrány kirobbanása után pár hónappal és Oprah Winfrey beszéde után pár nappal talán arra is érdemes kitérni, hogy mit mondanak a statisztikák a nők helyzetéről a klasszikus zenei világban. A legfoglalkoztatottabb karmesterek százas listájára öt nő fért fel, gyorsan említsük is meg őket, hátha találkozunk még velük: JoAnn Falletta (13.), Mirga Gražinytė-Tyla (49.), Marin Aslop (49.), Xian Zhang (64.), Susanna Mälkki (69.). Ez nagy előrelépés, mert négy évvel ezelőtt egyetlen nő szerepelt a százas listán. A száz legjátszottabb zeneszerző között három nő kapott helyet: Sofia Gubaidulina, Kaija Saraaiaho és Sally Beamish. A hegedűsök tízes listáján négy nő található (Nicola Benedetti, Anne-Sophie Mutter, Baiba Skride és Patricia Kopatchinskaja), a csellisták között csak három (Sol Gabetta, Alisa Weilerstein és Alice Neary), míg a zongoristák között mindössze egy: Yuja Wang.
Még egyszer, utoljára lengessük meg kalapunkat az összes nagyszerű muzsikus előtt, aki pörgette a klasszikus zenét 2017-ben, gratulálunk azoknak is, akik felkerültek valamelyik listára (fanfár), és azoknak is, akik nem (fanfár), most pedig hallgassunk zenét.
Akinek van ideje, feltétlenül hallgassa végig, ahogy tavaly szeptember 7-én a londoni Royal Albert Hallban Schiff András egyetlen ülésben végigjátszotta Johann Sebastian Bach monumentális prelúdium és fúga gyűjteménye, a Wohltemperiertes Klavier első kötetét. Érdemes egy pillanatra belegondolni, hogy Schiff 53 tavalyi fellépése közül ez számít egynek.
link
Forrás
Baráti Kristóf és Várdai István sokat játszanak együtt, az alábbi videón egy népszerű (és rendkívül virtuóz) Händel-átiratban hallhatók és láthatók:
link
Forrás
Levezetésnek meg álljon itt Várjon Dénessel egy gyönyörű Chopin-mazurka:
link
Forrás
A cikket Fazekas Gergely írta. A címlapi képen Yannick Nezet-Seguin látható, fotó: Imaginechina.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.