Kósa Lajos munkatársa 12 milliót bukott azon, hogy elhitte Sz. Gáborné mesés vagyonát

politika
2018 március 15., 10:30
comments 32

Kósa Lajos tárca nélküli miniszter körül egy nagyon szövevényes botrány robbant ki a héten, miután kiderült, hogy a miniszternek egy rejtélyes csengeri nő felajánlott egy akkor összeget, amely Európában is ritkaságszámba megy, 1300 milliárd forintot, Kósa pedig közjegyző előtt vállalta, hogy segít az összeg kezelésében.

A csengeri háztartásbeli nő, Sz. Gáborné azt állította, egy mesés örökség révén jutott a pénzhez, amelyet azonban senki sem látott, sőt, a csengeriek szerint a nő még tőlük kért kölcsön arra hivatkozva, hogy az örökségből majd visszaadja. A sztorit ebben a cikkben foglaltuk össze, a nő rokonságával Csengeren készített riportunkat pedig itt nézheti meg.

Kósa Lajos a botrány kirobbanása után teljesen ellentmondásosan magyarázta a történteket, azt mondta például, hogy már évek óta tudja, a nő egy csaló és átverte, de feljelentést például csak szerdán, a botrány kirobbanása után tett.

A kormánymédia az egész ügyet egy ellenzéki kampányfogásként állította be, sőt, erre utalt Orbán Viktor sajtófőnöke is, és azóta is bagatellizálják, mondván, hogy ez egész csak egy a Jobbik és Simicska Lajos által kreált ügy. Egy csütörtöki cikkében a Pestisrácok például azt írja:

“Az atombombának szánt kézigránát elpukkant, de egy vadászgörény szellentésének súlyával sem ért fel. A fekete Jaguár a veszprémi villa előtt parkol, az ablakok mögött egész este sötét honol. Simicska Lajosnak vélhetően nehéz éjszakája van.”

Eközben azonban az egész cikk arról szól, hogy Kósa Lajos munkatársai szinte az utolsó pillanatig bekajálták Sz. Gáborné történetét a mesés vagyonról.

A lap megszóltatta Orendi Mihályt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökét, Kósa Lajos korcsolyaszövetségének ügyvezető igazgatóját és a debreceni sportközpont egykori vezetőjét, aki az idei téli olimpián együtt is szurkolt Kósa Lajossal. Ő az, akinek a sógora összehozta Kósa Lajost Sz. Gábornéval, és akinek közös cége is van a csengeri nővel, amiből állítása szerint még nem ért rá kiszállni.

Orendi a cikkben azt mondta, hogy apránként 12 millió forintot adott oda Sz. Gábornénak, amelyet azóta sem kapott vissza.

Sőt, hiába kezdett gyanakodni arra, hogy a nő sztorija körül valami nem stimmel, szinte az utolsó pillanatig tartotta vele a kapcsolatot.

2017 novemberében például még Debrecenben tartottak “egy nagy találkozót”, mert állítólag a pénz megérkezett, és azt be is fizetnék a közös cégbe.

“Mondanom sem kell, a mai napig fizetik” - mondta Orendi. Sz Gáborné pedig még akkor is rácsörögött, amikor épp Kósa Lajossal együtt szurkolt a téli olimpián.

“Csörgött a telefonom. Marika kétségbeesetten kérlelt, hogy bebizonyítja, ő nem csaló – ő használta ezt a szót – és az az örökség létezik, csak egy hónap időre lenne szüksége, Ezt intézzük el neki. Vagyis intézze el neki Kósa Lajos. Lajos persze hallani nem akart Marikáról, kijelentette, mit tartott is karakánul jó ideje, hogy ő már két éve megmondta ez a nő egy szélhámos, nem szabad adni a szavára” - áll a cikkben.

Orendi később is beszélt vele telefonon, a férfi szerint a nő sajnálkozott, azt mondta, ő pont ezt nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljön az ügy, majd azt is megjegyezte, ha ez így folytatódik végez magával.

“Akkor kérdeztem meg tőle, talán csak nem mégis bűnös vagy és csalást követté el, Marika? Különben nincs félnivalód” - mondta Orendi. Végül Orendi azt mondta, egy sms-sel zárta le a kapcsolatukat, amelyben azt írta, hogy csalódott benne. Hogy ezt mikor küldte el, arról nem számolt be a cikk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.