Zuckerberg szerint minden facebookozó feltételezheti, hogy az adatai harmadik félhez kerültek

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és elnök-vezérigazgatója szerda kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián közölte: a Facebook összes, 2,2 milliárd profiljának felhasználója feltételezheti, hogy illetéktelenül, a felhasználók tudta és engedélye nélkül hozzáférhettek az adataikhoz. A veszély forrása állítólag a Facebook keresője, amiben az alapbeállítás szerint bárki rákereshet más felhasználókra a telefonszámuk vagy az emailcímük alapján.

„Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amik az emberek összehozásából fakadnak. (...) Most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket” – mondta.

Fotó: Eric Risberg/AP

A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok.

Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője korábban a mikroblogján hozta nyilvánosságra, hogy a Cambridge Analytica nem 50, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, és ebből 71 millió felhasználó volt amerikai.

Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója – aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta – a Twitteren reagált: a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel, és pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, aminek a segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a céget az oldalról.

A szerdán nyilvánosságra került újabb információk nagy visszhangot keltettek a kongresszusban is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Zuckerberget.

„Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, ami a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg”

– mondta újságíróknak Ed Markey, a Demokrata Párt egyik szenátora, a felsőház kereskedelmi bizottságának tagja. Ez a bizottság hallgatja meg a jövő héten Zuckerberget.

Zuckerberg azt mondta, felelősnek érzi magát az adatlopásért, de reméli, a cég tanul az esetből, és tovább tudnak lépni. Arra a kérdésre, hogy még mindig magát tekinti a legalkalmasabb embernek a cég vezetésére, azt mondta: „Igen.” (The Next Web, MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.