Egy rangos nemzetközi verseny zsűrije jutott arra, hogy bizony, preparált állatot állítottak be a tökéletes fotóhoz.
Ha jót akarsz, egy pár napig semmiképp se használj őrölt köményt, javasolja a szakember a budapesti éttermi mérgezés után. Bárhol lehet még a maszlagos szállítmányból.
¡No pasarán!
Így jött ki politikai-ideológiai szempontból.
Minden idők egyik legsikeresebb popcsapatának tagjai nem terveztek újra stúdióba vonulni, de végül így alakult.
Indul a film nélküli filmek fesztiválja. A pályázatra előzeteseket várnak. Egy jövőben játszódó, képzeletbeli film trailerét kell leforgatni.
Nemzetközi fellépésben csaptak le a dzsihádisták hírügynökségére.
Tízezer éves lábnyomokból derült ki a sztori.
Iohannis szerint Dancila megkérdőjelezte a román jegybank függetlenségét és csak a pártjától kapott utasításokat hajtotta végre.
Akkora összeget hazudhatnak a pártok, amekkorát akarnak.
Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástól.
Már több mint 137 millió forintot kapott a párt.
Részleteket egyelőre nem tudni a megállapodásról, de az biztos, hogy a két ország szorosabbá fogja fűzni az együttműködését.
Alex Soros gyerekkora óta úgy látja, hogy az apja elleni támadásoknak rendre antiszemita felütése van.
Semjén Zsolt marad, Gulyás Gergely vezetheti a Miniszterelnökséget, Kásler Miklós jöhet az Emmi élére.