Egyre több válogatott focista megható története kerül elő a vébé előrehaladtával: akinek nem a sajtó írja meg a sztoriját, az elmondja magától. A szívfacsarás-maraton úgy kezdődött, hogy Romelu Lukaku, a belga válogatott játékosa a The Players Tribune-on vallott valóban elképesztően nehéz gyerekkoráról, aztán Raheem Sterling, az angol csapat tagja mesélt ugyanitt apja meggyilkolásáról és az azt követő évekről. A nomád törzsből tinédzserként megszökött iráni kapus sztorija is nagyot ment, és azóta is egyre több labdarúgóról derül ki, milyen személyes tragédiákkal kellett megküzdeniük, mielőtt felértek a csúcsra.

Romelu Lukaku

El kell mondanom valamit - ez a címe a belga focista írásának, melyben nagyon részletesen ír arról, mekkora nyomorban élt, amikor kicsi volt. A vallomásból kiderül, hogy legtöbbször tej és kenyér volt a vacsorája, de sokszor még az sem. Lukaku apja profi focista volt, de karrierje akkor már véget ért, és a családnak alig volt bevétele. Először a kábeltévéről kellett lemondaniuk, majd egy nap arra ment haza, hogy az áramot is kikapcsolták lakásukban, melyet patkányokkal kellett megosztaniuk. Meleg víz csak akkor volt, ha az édesanyja melegített a főzőlapon, és idővel a kenyeret is hitelre tudták csak megvenni. Lukaku már gyerekkorában ígéretet tett magának, és elhatározta, kitör a szegénységből. 12 éves korában 34 meccsen 76 gólt rúgott, jelenleg a Manchester United csatára és a belga válogatott tagja.

Raheem Sterling

„Amikor kétéves voltam, apámat meggyilkolták. Ez határozta meg az egész életem” - írja a Manchester City focistája. A jamaikai születésű Sterling ötéves korában, édesanyjával és testvérével költözött Angliába. Az első években sehogy sem tudták fizetni a lakbért, így ő és testvére is hajnalban keltek, hogy segítsenek a takarítóként dolgozó anyjuknak. Idegenek vécéit sikáltak, ágyneműit cserélték, aztán mentek az iskolába. 17 évesen már behívták a válogatottba, és most Oroszországban játszik a vébén. Élete legboldogabb napja volt, amikor házat tudott venni az édesanyjának.

Luka Modrić

A horvát származású játékos élete első éve egybeesett az 1991-től 1995-ig tartó horvátországi háborúval. Édesapja és nagyapja is harcolt a szerbek ellen, utóbbi nem élte túl a harcokat. Anyja végül úgy döntött, elmenekülnek a háború elől, és Zadarba költöztek, ahol más menekültekkel együtt egy hotelben laktak. Modrić itt kezdett el focizni, ma a Real Madrid középpályása, és a horvát válogatott tagja. A háborús időkről nem szívesen beszél, úgy véli, jobb lenne már maga mögött hagynia az egészet.

Victor Moses

Szintén a háború intézte el a Chelsea 28 éves játékosának gyerekkorát. A nigériai focista lelkipásztor apját és anyját saját otthonukban ölték meg 2002-ben. Moses ekkor 11 éves volt, az utcán focizott éppen, amikor közölték vele a hírt. Ezután elhagyta az országot, és Angliában kért menedéket. Moses azt mondta, Nigériában mezítláb, kis labdákkal játszottak az utcán. Bár Angliában nevelték ki, úgy határozott, a világbajnokságon a nigériai válogatottban szerepel.

Éver Banega

A Sevilla középpályása nem finomkodott, amikor gyerekkoráról mesélt, állítása szerint olyan szegények volt, hogy „gyakorlatilag sarat ettek.” És ha ez nem lett volna elég, úgy nézett ki, mint egy rajzfilmfigura, elálló fülei és kapafogai voltak, ezért rengeteget csúfolták is. Az argentin válogatott játékosa azt mondja, a futball mentette meg. 

Alireza Beiranvand

Az iráni csodakapusról mi is írtunk már: a kurd származású focista bravúrosan védett a vébén, még Cristiano Ronaldo 11-esét is kivédte. Beiranvand egy kis törzs tagja volt, családja pásztorkodással foglalkozik. Nagyon szegények voltak, és családja nem támogatta álmát, hogy profi focista legyen. Tinédzserként szökött Teheránba, ahol jó pár nehéz évet töltött el, volt, hogy az utcán aludt, és az edzések mellett dolgozott pizzéria konyháján és utcaseprőként is. Jelenleg a Persepolisban játszik.

Jakub Blaszczykowski

A lengyel válogatott szélsőjének története talán a legmegrázóbb: Blaszczykowski 10 éves korában szemtanúja volt, hogy az apja halálra késeli az anyját. A férfit 15 évre börtönbe zárták, Blaszczykowskit és testvérét nagymamájuk nevelte fel. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy nagybátyja volt a válogatott szövetségi kapitánya, ő beszélte rá, hogy folytassa a focit. Terápiára járt, majd újra edzeni kezdett, felnőttként pedig könyvet írt a családi tragédiáról. Most a német VfL Wolfsburgban játszik, és minden egyes gólt anyja emlékének szentel. Látható is, ahogy a gólok ünneplése közben az ég felé emeli tekintetét.