Kezdetben lehetetlen küldetésnek tűnt, de kedden sikeresen ért véget az a nemzetközi expedíció, melynek célja annak a 12 gyereknek és edzőjüknek kimentése volt, akik még június 25-én rekedtek a heves esőzések miatt a Tham Luang Nang Non barlangban a thaiföldi Chiang Rai tartományban. A mentés részleteiről azóta több búvár is mesélt, és kiderült az is, nem sokon múlt, hogy nem történt tragédia, ugyanis nem sokkal azután, hogy az utolsó gyerek és az edző elhagyta a barlangot, leállt a szivattyú.

Olyan volt, mintha a klotyó kanyargós lefolyójában kellett volna búvárkodnunk

A mentést, amiről korábban azt gondolták, talán csak hónapok múlva kezdődhet meg, muszáj volt elindítani vasárnap, mert félő volt, hogy a monszun miatt várható további esőzések elárasztják azt a termet is, ahol a csapat meghúzta magát.

Az ausztrál szövetségi rendőrség búvárjai, akik már a mentés legelejétől részt vettek a műveletben, elmesélték, pontosan hogyan zajlott az egész. Az ő feladatuk az volt, hogy eljussanak a 3-as terembe, ami később a mentés bázisa lett. Ehhez 300 métert kellett gyalogolniuk, majd 10-20 métert a vízzel elöntött járatokban, búvárfelszerelésben tettek meg. Közben mindenki a 46 kilós felszerelését is cipelte magával. A hármas terem megközelítése a mentés egyik legnehezebb része volt. Ahhoz, hogy a vízbe jussanak, le kellett ereszkedniük egy 1 méteres lyukba. Az egyik búvár úgy írta le az élményt, olyan volt, „mintha aknákban kellett volna búvárkodni, mintha a vécé lefolyójának S-kanyarát vennéd be. Pont olyan volt” - mondta. Az ausztrál búvárok dolga az volt, hogy eljuttassák a hármas terembe a mentéshez szükséges felszereléseket, köztük több száz léghengert, amire a mentés teljes útvonalát bejáró búvároknak volt később szükségük.

A vízzel elöntött területeken főleg hordágyszerűségeken, különböző segédeszközökkel vitték át a gyerekeket, de voltak olyan szűk részek, ahol muszáj volt nekik is búvárkodniuk - annak ellenére, hogy korábban sosem csinálták, sőt többségük úszni sem tud. Azután, hogy a fiúk elérték a hármas termet, a kijáratig vezető mintegy másfél kilométeres szakaszon több mint 150 ember - köztük thai, ausztrál, kínai szakemberek - élőláncot alkotva segítették a kijutásukat, gyakorlatilag kézről kézre adták őket. Az egyik ausztrál búvár elmondta, a teremnél mindegy egyes gyereknél ellenőrizték, van-e elég levegőjük a kijutásra. A búvármaszkot a fiúk a gyalogos szakaszokon se vették le, mert a mentés során lecsökkent az oxigénszint a barlangban.
Az elején négy-öt órára is szükség volt ahhoz, hogy eljussanak a hármas teremig, ez az idő a végére 40 percre csökkent, köszönhetően annak, hogy csökkent a vízszint, illetve hogy lépcsőszerűségeket vájtak az iszapba, és a haladást segítő köteleket szereltek az útvonalra. Az ausztrál búvárok azt mesélték, 

amikor az egyik thai tengerészgyalogos feltűnt az utolsó gyerekkel az oldalán, mindenki üvöltésben tört ki. 

Arról, milyen élmény volt a mentés, egyikük azt mondta, bizonyos értelemben fantasztikus, de reméli, soha többé nem kell hasonlóban részt vennie.

Majdnem a végén vesztek oda

Már jóval a sikeres mentőexpedíció után hozták csak nyilvánosságra, hogy nem sokkal azután, hogy mindenkit kihoztak a Tham Luang Nang Non barlangból, bekövetkezett az, amitől a legjobban féltek: leálltak a szivattyúk, ezt thai katonai források erősítették meg az ABC-nek. A berendezés, ami elképesztő mennyiségű esővizet szivattyúzott ki az elmúlt 18 napban a barlangból, három órával azután romlott el, hogy az edzőt, és a bent rekedtekkel megtalálásuk óta bent maradó négy tengerészgyalogos is elhagyta a barlangot.
Azt, hogy gyorsan elkezdett emelkedni a vízszint, thai tengerészgyalogosok vették észre, akik épp a hármas teremből vitték a kettesbe az oxigénpalackokat. Előbb a kijárathoz legközelebb eső hármas terem telt meg vízzel, majd a kettes és az első is. A leállás miatt a még bent dolgozó katonák és civilek nagyon gyorsan elhagyták a barlangot, maguk mögött hagyva rengeteg oxigénpalackot és a mentéshez szükséges felszereléseket, melyek egy részét a hadsereg adta, egy másikat pedig a thai királyi család adományozott.

A gyerekek jól vannak, de még egy hétig biztosan kórházban lesznek

link Forrás

A fiúkkal megtalálásuk után végig bent maradt négy önkéntes thai tengerészgyalogos, edzőjük és ők is sokat segítettek abban, hogy viszonylag jó fizikális és mentális állapotban maradtak kimentésükig, és hogy sikerült pánikolás nélkül végigcsinálniuk a mentőakciót. A szakértők kiemelték, hogy a legnagyobb kockázat épp az volt, hogy a sötét, szűk járatokban a gyerekek elveszítik hidegvérüket, és bepánikolnak, ezért mielőtt útra keltek, egy enyhe nyugtatót kaptak. Ezt a nyugtalanság kezelésére használták, veszélytelennek tartott gyógyszer, ami nem kábít el, csak a természetes stresszt és idegességet csökkenti. Thaiföld miniszterelnöke, Prayuth Chan-ocha az AP hírügynökségnek azt nyilatkozta, amikor lőni jár, maga is használ egy a xanaxhoz hasonló szert. (Cikkünk korábbi verziójában a gyógyszer neveként hivatkoztunk a szorongáscsökkentő, azaz anxiolytic hatóanyagra, a hibáért olvasóink elnézését kérjük.)

A nyolc fiúnak, akiket elsőként mentettek ki, kicsit alacsony volt a testhőmérsékletük, egyiküknek pedig alacsony volt a pulzusa. Kettejüket kezdődő tüdőgyulladással kezelik, de az orvosok az ő állapotukat sem találják nyugtalanítónak. Néhány karcoláson túl egyikük sem szerzett komolyabb sérülést, de egyelőre karanténban tartják őket a lehetséges fertőzések miatt. 

A szüleiket már láthatták, de csak egy üvegfalon keresztül. Az elkülönítésre azért volt szükség, mert az, ami a fiúkkal történt, példátlan, így az orvosoknak különösen elővigyázatosnak kell lenniük. Erről Jedsada Chokdumrongsuk, a thai egészségügy minisztérium szóvivője beszélt. Az orvosok az is megemlítették,

a barlangokban denevérek élnek, melyek többféle betegséget terjesztenek, 

bár a fiúk azt mondták az orvosoknak, ők nem láttak egyet sem. A szakértők is azt mondták, ilyen mélységben már nemigen fordulnak elő. A legvalószínűbb fertőzések lehetnek a barlang vizében lévő, hasmenést okozó vírus, illetve a tetanusz, ezeket megelőző kezelésekkel próbálják elkerülni. Gondot okozhat még, ha a gyerekek esetleg belélegeztek valamilyen légzési nehézséget okozó gombaspórát, de ha így is van, azt is kezelni tudják.
A fiúk alultápláltak, de hogy pontosan mennyi fogytak fogságuk alatt, az orvosok nem tudják megmondani, mert elég rég vettek részt orvosilag felügyelt mérésen. Viszont a feltáplálásuk jól halad, már olyan ételeket is ehetnek, melyekre kimentésük óta vágytak, így például bazsalikomos thai csirkét. Viszont annak ellenére, hogy a FIFA felajánlotta, egészségi állapotuk miatt nem lehetnek ott a világbajnokság döntőjén. Egyébként a mentés minden résztvevője, legyen thai vagy külföldi, katona vagy civil, ingyenes egészségügyi ellátásra feljogosító kártyát kapott, így már az ő kivizsgálásuk is elkezdődött.

De hogy élték túl a lent töltött időt?

Az, hogy megtalálásuk után életben maradtak, talán kicsit könnyebben érthető, de joggal vetődik fel a kérdést, hogy mit csináltak addig? A BBC azt írja, amikor bementek a barlangba, éppen egyikük születésnapját ünnepelték, így elég rendesen fel voltak szerelve finom falatokkal. A vízellátással sem volt gondjuk, a barlang faláról lecsöpögő víz elég volt a túléléshez, és szerencsére a legtöbb barlang természetes módon szellőzik, így elegendő oxigénhez is jutottak. Igaz ugyanakkor, hogy a mentés megkezdésével az oxigén szintje nagyon lecsökkent, a normálisnak tekinthető 21 százalékról 15-re.

A legnagyobb problémát inkább a lelki megterhelés okozhatta, ami kicsit felengedett azután, hogy a két brit búvár rájuk talált. Ezután olyan élelmet vittek be nekik, melyek táplálóak, de a legyengült szervezetük számára nem megterhelőek, és könnyen emészthetőek. Az edzőjük, aki megtanította őket meditálni, majd a megtalálásuk után önként velük maradt tengerészgyalogosok is sokat segíthettek abban, hogy megőrizzék épen az elméjüket. 

Hősök

Ahogy haladt előre a mentés, egyre több részlet derült ki a műveletben részt vevő katonákról, búvárokról és önkéntesekről. Az expedícióban nagyjából 90 búvár vett részt, köztük legalább 50 külföldi, sokan önként jelentkeztek. A két brit barlangi búvár, akik tíz nappal a baleset után megtalálták a bent rekedt társaságot, azonnal sztárok lettek, az ötvenes tűzoltóról és a középkorú programozóról mi is részletesen írtunk. 

Fontos szereplője volt a mentésnek egy ausztrál búvár, az aneszteziológus Dr. Richard Harris, aki egy másik búvárral együtt a mentés mindhárom napján részt vett. Dr. Harris éppen nyaralt, amikor értesítették, hogy nagy szükség lenne rá. Búvár kollégái a helyszínen név szerint kérték a thai hatóságoktól, hogy hívják a barlanghoz. Az orvos azonnal a helyszínre utazott. Személye nagyon fontos volt, mert ritka, hogy valaki tapasztalt, mentésben is tapasztalt barlangi búvár, és nem mellesleg orvosi tapasztalattal bír. Az 53 éves férfi harminc éve búvárkodik, különc, magának való személyiségnek tartják. Dr. Harris neve akkor bukkant fel először a mainstream ausztrál sajtóban, amikor még 2011--ben önként jelentkezett, hogy kihozza búvártársa, Agnes Milowka élettelen testét egy veszélyes barlangból. A nő halálát az okozta, hogy kifogyott az oxigénből. Harrist most is személyes tragédia érte, a mentés napján, nem sokkal azután, hogy mindenkit sikerült kihozni, elhunyt az édesapja. Az ausztrál orvosnak óriási tekintélye van, most ő volt az, aki meggyőzte a thai hatóságokat, hogy az eredeti tervekkel szemben ne a legerősebb, hanem a legrosszabb állapotban lévő fiút hozzák ki elsőként.

Áldozatot is követelt az akció, az egykori tengerészgyalogos Saman Kunan múlt hét pénteken halt meg a barlangban, nem maradt elég levegője a visszaútra. A mentéshez önként csatlakozó barlangi búvárt társai kihozták, de már nem sikerült újraéleszteni.

A küldetés abszolút sztárjának nevezhető a mentés vezető Narongsak Osatanakorn, a helyi kormányzó, aki a mentés ideje alatt lemondott posztjáról. Őt egyébként - elképesztő módon - annak ellenére, hogy véghez vitte a lehetetlen, és vezetésével óriási hepiend lett a történet vége, a kissé begolyózott Elon Musk azzal vádolta, hogy „nem is szakértője a témának”, csak mert visszautasította a Tesla-vezér ajánlatát, aki mini-tengeralattjárókban akarta volna kihozni a barlangból a gyerekeket.

A mentés után számos búvár osztott meg fotókat közösségi oldalakon, ezeken elég jól látszik, milyen lehetetlen küldetést vállaltak, és milyen körülmények között kellett dolgozniuk nemcsak nekik, de a hadsereg tagjainak is. 

link Forrás

Mi lesz az edző sorsa?

Rengeteg kritika érte a fiúk edzőjét, aki a barlangba vitte a gyerekeket, sokan úgy vélték, nagyon felelőtlenül viselkedett, és veszélybe sodorta az életüket. A 25 éves Ekkapol Chantawong egy külön levélben elnézést is kért a gyerekek szüleitől. A levélben igyekezett megnyugtatni mindenkit, azt írta, eddig minden rendben, a mentőcsapat tagjai jól bánnak velük, és igyekszik a lehető legjobb tudása szerint vigyázni a gyerekekre. Lehet azonban, hogy most megbocsátanak neki: a sikeres expedíció után a gyerekeket kezelő orvosok kiemelték, nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a fiúk ilyen jó állapotban kerültek ki a barlangból, ahogy abban is, hogy pánik nélkül csinálták végig a rendkívül veszélyes és ijesztő kiutat. A klub, ahol dolgozik, mindenesetre mellette áll, a CNN-nek azt mondta az egyik edző, visszavárják, semmi nem változott, minden ugyanúgy megy tovább, ahogy eddig. Azok a gyerekek, akik nem tudtak részt venni a túrán, szintén támogatják a férfit, és állítják, továbbra is rábíznák az életüket. A mentés ideje alatt jelentek meg hírek arról is, hogy Ekkapol a kapott élelmet mindig megosztotta a gyerekekkel, inkább lemondott egy részéről, hogy nekik több jusson. Nem csoda, hogy ő volt a legrosszabb állapotban, amikor kihozták a barlangból. 

#Hooyah

A Twitteren keringő hashtag azt az örömöt és megkönnyebbülést fejezi ki, amit az emberek a gyerekek kimentése után éreztek, illetve utal arra a nemzetközi összefogásra, melynek segítségével ez sikerült. Ezzel a kiáltással fogadták a barlangot elhagyó katonákat, búvárokat is. A Hooyah az amerikai tengerészgyalogosok csatakiáltása, és ebben a sztoriban először június 28-án bukkant fel: ekkor még keresték a fiúkat, nem lehetett tudni, egyáltalán életben vannak-e. A thai tengerészgyalogosok ekkor posztoltak Facebookra, melyben megköszönték az embereknek a kereséshez nyújtott támogatást, bejegyzésüket pedig így zárták: „Hooyah”. Ezután minden posztjukban használták a csatakiáltást, és míg az utolsó napokban el nem kezdték angolul is kirakni posztjaikat, addig ez volt az egyetlen angol szó a bejegyzésekben. Mivel a Facebook fordításai elég pontatlanok, sokszor ez volt az egyetlen szó, amit a külföldiek is értettek, így gyorsan a szurkolás egyezményes szava lett. A Hooyah hashtag remek módon gyűjti azt a rengeteg fan artot is, melyek a mentés közben és után készültek. (Az egyik leghíresebb ez a csodálatos rajz lett). 

link Forrás

Film lesz belőle

Kevéssé meglepő módon egy hollywoodi filmes cég már le is csapott a felemelő sztorira, a PureFlix egyik vezetője, Michael Scott már a mentés ideje alatt el is utazott a barlanghoz. Állítása szerint nagyon megérintette a történet, és már keresik a lehetőséget, hogyan csinálhatnának filmet belőle. A helyszínen többekkel beszélték, gyűjtötték a beszámolókat, szemtanúkat, hogy minél hitelesebben adhassák majd vissza a történteket. Scott hangsúlyozta, nagyon érzékeny a téma, és nem céljuk, hogy kihasználják a szereplőit, inkább fejet szeretnének hajtani bátorságuk előtt. Érzékenység ide vagy oda, a PureFlix már el is kezdte az egyeztetést a lehetséges befektetőkkel, forgatókönyvírókkal és színészekkel.