Az vagy, amit izzadva, káromkodva tolsz: egy majdnem élethű talicska lett az útmunkások emlékműve

Mellbe, liftező gyomorba és sajgó vádliba vágó szobrot avattak a napokban Budapesten.

Óvatos lennék a nagy szavak használatával, de ennyire sok szempontból őszinte - öncsonkítóan őszinte! - térplasztikát, mint a budapesti útkarbantartó munkások emlékműve, talán még sohasem avattak a fővárosban. Azért nem "köztéri emlékműnek" neveztem, mert sajnos a nagyközönség elől elzárt területen, konkrétan a Budapest Közút (BK) Zrt. Bihari úti telephelyén áll.

Egy emlékműnél - ellentétben egy átlagos szoborral, ahol az alkotó szándéka eltörpül a befogadó recepcióhoz képest - kikerülhetetlenül fontos értelmezési szempont, hogy az állíttatója pontosan miről is szeretne megemlékezni vele. Almássy Kornél, a BK vezérigazgatója ebben szerencsére a segítségünkre volt egy pompás avatóbeszéd formájában, így tűpontosan tudni, hogy a szándék

a közútfenntartásban dolgozó emberekről való megemlékezés

illetve

annak szimbolizálása volt, hogy mennyire összetett feladat ez a bizonyos közútfenntartás.

A szobor utóbbi kérdésre már első pillantásra is keresetlen választ ad: semennyire. Vagyis pont annyira, mint egy talicska. Meg mint egy műanyag kúp.

Maga az emlékmű ugyanis, mint a fényképen is látható, egy terelőkúpnak döntött sültrealista-naturalista tömegformálású fém talicskát ábrázol. A neoőszinte - esetleg posztpunkként is értelmezhető - alkotó azzal érzékeltette a közútkezelő munkások pontos jelentőségét, hogy a kifejezetten és dedikáltan nekik szánt, róluk szóló  emlékművön szimbolikus formában sem szerepeltette őket. Ezzel olyan grandiózus, a hiányból - szavak, mondatok, gondolatok hiányából - életművet alkotó művészek nyomdokába lépett, mint Pilinszky János vagy Mándy Iván. 

döngesd magad körül a katlant,
élni szorítsd a fulladót,
ne mondd soha a mondhatatlant,
mondd a nehezen mondhatót,

- tanácsolta az utókornak Nemes Nagy Ágnes az Elégia egy fogolyról című nagy versében, amit Névtelen Alkotónk szó szerint megfogadott. A világ képmutatósága miatt tényleg nehéz kimondani azt, hogy "ki a tökömet érdekel egy nyomorult útkaparó?" Mármint neked vagy nekem nehéz, a Kényelmetlen Igazságokat a Befogadó Pofájába Vágó Névtelennek annál kevésbé. 

A művészt azért nevezem Névtelennek, mert a szobor posztamensén elhelyezett szöveges táblán nem szerepel a neve, elletétben például korunk három nagy alkotójáéval, Tarlós István főpolgármesterével, Almássy Kornéléval, a Budapest Közút Zrt vezérigazgatójáéval, illetve Esztergályos Gábor közúti szolgáltatási igazgatóéval. A tábla természetesen a mű integráns része, nemcsak tartja azt. Ezért különösen erős, a munkások fizikai hiányára ráerősítő üzenet, hogy a főnökök és a cég 4 sort kaptak a táblán, míg a munkások kettőt.

Művészünk, aki a talicska látszatra naturalista megformálásában már a szürrealistákkal, André Bretonnal és a ready made-del incselkedik, ügyesen elrejtett azért egy-két trükkös kis üzenetet. A műre először rápillantva azt is hihetnéd, hogy ez nem is szobor, hanem odahegesztettek egy készen vett talicskát. Ha beszoptad ezt, nézd csak meg jobban a kerekét? Mikor talicskázott bárki utoljára full fémkerekű, ráadásul szinte vonatkerék vastagságú kereket viselő talicskával? Szegény Szerb Antal? Radnóti Miklós? Alekszandr Szolzsenyicin?

Bingó! Az Ismeretlen Vadzseni ennyi réteget, jelentést, dühöt és együttérzést tudott belevinni egyetlen "talicskába".

A 444 befogadói felállva a tapsolnak a mindezek mellett extrém költséghatékonynak tűnő mesterműnek. Budapest nagyot gazdagodott, örök hálánk  Esztergályos Gábor közúti szolgáltatási igazgatónak és a Donátoroknak.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.