Trump ügyvédei nagyon tartanak tőle, hogy az elnök magát keverné bajba meghallgatásán

Trump ügyvédei nagyon nem akarják, hogy az elnöknek Robert Mueller az igazságszolgáltatás akadályozását firtató kérdéseire is válaszolnia kelljen. A New York Timesnak nevük elhallgatását kérve nyilatkozók szerint attól tartanak, hogy ha erről kérdezné az ügyész, Trump a végén még eskü alatt hazudna, ami már önmagában büntethető.

Donald Trump imádkozik.Fotó: Oliver Contreras/Picture-Alliance/AFP

Robert Mueller különleges ügyész három fő témában vizsgálódik:

  • milyen kapcsolat volt kampánystábja és Oroszország között;
  • koordinált-e a stábja Oroszországgal az utóbbi beavatkozásáról az amerikai elnökválasztásba;
  • akadályozta-e az elnök az igazságszolgáltatás munkáját, például az FBI igazgatójának kirúgásával.

Arról, hogy ezekben a témákban meghallgathatja-e az elnököt, már vagy nyolc hónapja egyeztet Trump dinamikusan változó összetételű ügyvédcsapatával. Mueller már a kezdetektől hajlik rá, hogy Trumpot ne hivatalos keretek között, vagyis a nagyesküdtszék előtt faggassa, hanem ennél kötetlenebb formában, egy elbeszélgetésen. A hónapok óta tartó egyeztetések során a Times értesülései szerint abba is belement már, hogy Trump bizonyos kérdéseket írásban feleljen meg - vagyis, hogy az előre megkapott kérdéseken ügyvédeivel és tanácsadóival rághassa át magát, és úgy válaszoljon. Mueller ugyanakkor ahhoz is ragaszkodott, hogy az írásban kapott válaszok alapján már élőben újabb kérdéseket tehessen fel.

Bűncselekményre utaló jelek

Pont ez az, amitől Trump ügyvédei rettegnek. Trumpot ismerve nem is oktalanul, az elnök nagyon is hajlamos az összevissza beszélésre, így könnyen ellentmondásokba keveredhet, és már kész is a baj. 2018. augusztus 8-án megküldött válaszukban a Times értesülései szerint ezért vissza is utasították a visszakérdezés lehetőségét, sőt, összességében azt, hogy Mueller az igazságszolgáltatás akadályozásáról kérdezhesse Trumpot.

Don Jr., aki állítólag apja tudtán kívül egyeztetett egy Kreml-közeli ügyvéddel arról, hogy Oroszország terhelő adatokat adna Hillary Clintonról Trump kampánystábjának.Fotó: Shannon Finney/AFP

Pedig ez egy elég komoly, és okkal felmerülő vád. Trump a kezdetektől azon volt, hogy igazságügyi minisztériuma a lehető leghamarabb lezárja a vizsgálatot. Ezt várta volna igazságügyi miniszterétől, Jeff Sessionstől, akit kirúgással fenyegetett, amiért érintettsége okán kivonta magát a nyomozás felügyeletéből. Saját bevallása szerint az oroszügyi vizsgálat miatt rúgta ki James Comey-t, az FBI igazgatóját. Többször is kifejtette, hogy leváltaná a nyomozást felügyelő igazságügyiminiszter-helyettest, Rod Rosensteint. Sajtóértesülések szerint ő maga diktálta az elnöki különgépen fia, Don Jr. hamis nyilatkozatát arról a találkozóról, amin akkori kampányfőnöke, az időközben már bíróság elé állított Paul Manafort, Don Jr. és Trump veje, Jared Kushner egy Kreml-közeli ügyvéddel tárgyalt. Don Jr. az időközben már maga által is cáfolt írásbeli nyilatkozatában azt állította, hogy csak az Obama által elrendelt szankciók miatt leállt örökbefogadások ügyéről beszéltek.

Trump négy napja aztán maga ismerte be a Twitteren, hogy természetesen Hillary Clintont lejárató információkat ígért stábjának az orosz ügyvéd, de ő

nem tudott semmit

a találkozóról, amin fia, veje és kampányfőnöke is részt vett, és amit közvetlenül az irodája, illetve kampányközpontja mellett tartottak egy épületben, ami a nevét viseli.

Hát ezért nem akarják az ügyvédei, hogy ilyen kérdésekre kelljen válaszolnia.

Közel a végső összecsapás

És bár Trump védőcsapatának egyik beszélő feje, Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester, még egykoribb ügyész most azt állítja, hogy a vizsgálat szeptember 1-ig lezárulhat, egyben sürgette is Muellert, hogy "haladéktalanul zárja le a nyomozást", a dolognak valószínűleg éppen ellentétes kimenete lesz. Mueller ugyanis most, hogy Trump ügyvédei legutóbbi ajánlatát se fogadták el, úgy ítélheti meg, hogy céljuk csak a nyomozás indokolatlan elhúzása, így akár azt a példa nélküli döntést is meghozhatja, hogy

beidézi az Egyesült Államok regnáló elnökét, hogy egy nagyesküdtszék előtt tegyen vallomást.

Egy ilyen hivatalos bírósági eljárásban pedig Trumpnak már nem lenne más módja a kérdések megválaszolásának megtagadására, mint hogy az amerikai alkotmány 5. kiegészítésére hivatkozik. Vagyis arra, hogy válaszával önmagára tenne terhelő vallomást, amire nem kötelezhető. Ez viszont egyben beismerés is volna.

Trump ügyvédei viszont úgy vélik, hogy ez csak üres fenyegetés, mert Mueller nem merné megkockáztatni az idézés miatti bírósági csatát - Trump ügyvédei biztos megtámadnák az idézést, így az ügy pillanatok alatt a legfelsőbb bíróság elé kerülhet. Ha pedig Mueller ott bukna, azzal Trump ügyvédei szerint az egész vizsgálat hitelességét ásná alá.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.