A chilei bíróság csak 1,6 millió dollárt foglalt le a Pinochet-család vagyonából

külföld
2018 augusztus 25., 05:19
comments 55

A chilei legfelsőbb bíróság pénteken elrendelte több mint 1,6 millió dollár lefoglalását Augusto Pinochet néhai diktátor vagyonából.

A 24 horas televízió által ismertetett ítélet értelmében Augusto Pinochet özvegye, Lucía Hiriart de Pinochet és más örökösök sem számíthatnak az 1 621 554 dollárt (mintegy 470 millió forint) kitevő összeg megtartására, mivel a bíróság megállapítása szerint tudtak annak törvénytelen eredetéről. A latin-amerikai ország legfelsőbb bíróságának pénteki döntésével egy évek óta húzódó jogi eljárást zárt le azzal, hogy a chilei állam által eredetileg követelt 4,9 millió dollár helyett csak kisebb összeget foglalhatnak le a hatóságok a tábornok vagyonából.

A törvényszék emellett a 2006-ban elhunyt tábornokhoz köthető büntetőperben három egykori katonatisztet négy év börtönnel sújtott közpénzek elsikkasztásáért. Őket azzal vádolták, hogy segítettek a volt diktátor vagyonát külföldön biztonságba helyezni. A chilei legfelsőbb bíróság ugyanakkor engedélyezte számukra, hogy egyelőre feltételesen szabadlábon maradhassanak.

A büntetőügy középpontjában a diktátornak az amerikai Riggs Bankban tartott folyószámlái álltak, amelyekre a vádak szerint a Pinochet és családtagjai, valamint a tábornok munkatársai által elsikkasztott milliós nagyságrendű összegek folytak be. A pénzintézet 2005-ben ismerte el a titkos számlák létezését 16 millió dollár büntetést fizetve.

Hívei gyakran szemet hunytak a diktátor véres múltja felett, és méltatták feltételezett önmegtartóztató és korrupciótól mentes kormányzatáért. Számos közeli szövetségese pártolt el tőle azonban, mikor 2004-ben rejtett vagyonára fényt derített az amerikai szenátus egyik bizottsága a washingtoni Riggs Banknál zajló pénzmosást vizsgálva. Pinochet további folyószámláit fedezték fel később Európában és a karibi térségben is.

Chilében a nyomozások során 2004-ben majdnem 4,9 millió dollár értékben foglaltak le olyan pénzösszegeket és ingatlanokat, amelyek a Pinochet-család birtokában voltak. Majd 2017-ben döntött egy fellebbviteli bíróság arról, hogy az elhunyt diktátor özvegyének és gyermekeinek vissza kell szolgáltatni a vagyontárgyakat. Ezt a döntést helyezte hatályon kívül most a legfelsőbb bíróság ítéletében, amely ellen már nincs helye fellebbezésnek.

Pinochet és családja is azt állították, hogy a pénzek megtakarításokból, adományokból és különböző befektetésekből származnak. A chilei legfelsőbb bíróság által elrendelt vizsgálat azonban megállapította, hogy halála előtt a tábornok 21 millió dollár vagyont halmozott fel, amelyből mindössze 3 millió dollárt lehetett igazolni katonai fizetésére tekintettel.

A Chilét 1973 és 1990 között vezető Pinochet tábornok elnöksége alatt mintegy 3200 embert gyilkoltak meg és 28 ezret kínoztak meg a katonai junta vezetőinek parancsára. Pinochet 2006-ban 91 éves korában halt meg házi őrizetben, anélkül, hogy valaha is bíróság elé állították volna az emberi jogok megsértése vagy jogosulatlan meggazdagodása miatt. (MTI, AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.