Sok tízmilliárdos közbeszerzéseket elnyert vállalkozó repteti meccsekre Orbán Viktort

Hétfőn sütötte el az évi egyik legerősebb viccét Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtósa, amikor arról kérdezték, miért magánrepülőgépen utazott el Orbán Viktor a Videoton BL-selejtező meccsére Bulgáriába.    

„Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül.”

Az Orbánt szívességből rendre magánrepülőztető Mol-Vidi tulajdonos az a Garancsi István, aki bőven kaszál közbeszerzéseken. Azt nem lehet tudni, hogy a csapat és Orbán által rendszeresen használt magánrepülőgép kié, Garancsi akár bérelheti is.  Az Átlátszó cikkéből az kiderült, hogy a Bombardier Global 6000-es típusú gépet vadonatújan vették 17 milliárd forintért, szinte állandóan Budapesten áll készenlétben, többször is leszállította utasait az Adrián cirkáló luxusjachthoz, amin Mészáros Lőrinc is felbukkan, és a gép például éppen a vébédöntő idején Moszkvába repült. 

Orbán Viktor miniszterelnök és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a Rosenborg győzelmével záruló DVSC-meccsen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Garancsi maga mesélte el korábban egy interjúban, hogy még 2009-ben az osztrák hegyekben „kötélbarátságba” került Orbánnal. A közbeszerzéseken azzal a Market Zrt.-vel kaszál, aminek a többségi tulajdonát 2014 novemberben vette meg, miután a cég a stadionépítési hullám elején felépítette a referenciamunkának szánt új Fradi-arénát. 

Azóta ilyen munkákat nyertek el:

  • a vizes világbajnokságra épített Duna Aréna - 43 milliárd forint
  • a vizes világbajnokság miatt átalakított Dagály Strand - 1,5 milliárd forint
  • az állatkert készül Pannon Parkja - 32 milliárd
  • diósgyőri stadion - 13 milliárd forint
  • szegedi stadion - 9 milliárd forint
  • Vasas-stadion - 5,6 milliárd forint
  • Vasas Folyondár sportközpont - 3 milliárd forint
  • Vasas kézilabdacsarnok - 1,2 milliárd forint
  • békásmegyeri piac átalakítása - 5 milliárd forint
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Campus - 10 milliárd forint
  • MOME Médiaház és Műteremház - 3,2 milliárd forint
  • Kertész Imre Intézet - 1,5 milliárd forint
  • új Néprajzi Múzeum építésének előkészítése - 2,5 milliárd forint
  • Országgyűlés új irodaháza - 10,6 milliárd forint
  • legutóbb pedig a Budapesti Szent Ferenc Kórház közel nulla energiaigényű épületének kivitelezése - 930 millió forint
  • Nemzeti Közszolgálai Egyetem sportcsarnoka - 6,2 milliárd forint

A közbeszeréseken túl is megy a Marketnek. Garancsi cége építette az általuk felhúzott Fradi-stadion mellé az ország legnagyobb irodaházát, amit a Telecom használ majd. És szintén Garancshoz köthető beruházás a Kopaszi-gátra álmodott felhőkarcoló, amit Lázár János meg akart fúrni, de a politikus távozása után szabad utat kapott a projekt. A rózsadombi SZOT-üdülő átalakításának 20 milliárdos projekttel is a Marketet bízta meg Wáberer György. 

Tavaly a Market már 107 milliárdos nettó árbevételt ért el, 6,3 milliárdos adózott nyereséget értek el ebből. 

Garancsi felvásárolta a készpénzszállító és vagyonvédelmi cégcsoportot, a G4S-t is, rögtön beesett egy 466 milliós megbízás a MÁV-tól. A céget tavasz óta már  Criterion néven érdemes keresni a közbeszerzési értesítőben. 

Érdekelt az online pénztárgépek piacán is, a chipeket szállító Mobil Adat Kft.-ből 2016-ban 377 milliót, tavaly már 477 milliót, idén pedig 520 milliót vett ki osztalékként. 

Garancsi a MET-csoport révén májusig a magyarországi gázkereskedelmen is kaszált. A még a földgázpiacon is kirívóan mesés meggazdagodásáról 2015 elején írtunk

A milliárdosé az ESMA nevű cég is. Erre érdemes egy kicsit bővebben is kitérni, ahogy Urfi kolléga fogalmazott, az ESMA története még a sokat látott magyar reklámpiacon és a végtelenül találkony magyar törvényhozásban is kiemelkedő teljesítmény. Korábban külföldi tulajdonban volt az akkor mindenható Simicskával konkuráló cég, a kormány pedig 2012-ben nemes egyszerűséggel betiltotta fő tevékenységüket, az oszlopokon való reklámozást.

Az indoklás az volt, hogy a lengőkaros táblák balesetveszélyesek, mert „elterelik a közlekedők figyelmét”.

Az Esma ennek következtében csődközelbe került, így Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István jutányos áron tudta megvásárolni 2014-ben. 

A következő évben már nem voltak veszélyesek a táblák, 

az új törvénynek köszönhetően pedig elkezdett dőlni a pénz a céghez, amely két évig egyáltalán semmit nem fizetett a fővárosnak. Ezt most legalább lepapírozták, a Fővárosi Közgyűlés májusban úgy döntött, hogy a következő öt évben is az Esma értékesítheti az elefántfülnek becézett, sok ezer plakáthelyet Budapesten. 

2012 óta Garancsi a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke is, kinevezték a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottnak is. 

Garancsi többségi tulajdonosa a Duna Takarék Banknak. 2007-ben vette meg a csőd szélén lévő Videoton focicsapatot (akkori nevén Fehérvár FC), most azzal vívta ki a szurkolók haragját, hogy átnevezte a csapatot Videotonról Mol-Vidire, mert a Videoton nem akart fizetni névadó szponzori pénzt, a Mol viszont hajlandó volt erre. 

Garancsinak a Hernádi Zsolt Mol-vezérrel és Csányi Sándor OTP-vezérrel közös cége, az A8-52 Ingatlanforgalmazó Kft. az Andrássy út 52. szám alatt található bérpalotát is bekebelezte, ahonnan egy 84 éve ott működő könyvtárat is kipateroltak, hogy luxusszállodává alakíthassák át az épületet. Ennek a hármasnak az Andrássy úti van már szállodája, a Hotel Moments. A nagy trióé egykébként az egykor a Postamúzeumnak is helyet adó, különösen szép belterű Andrássy út 3. szám alatti palota is.

A CD Hungary nevű cégcsoport három tulajdonosa szintén Garancsi, Hernádi és Csányi. Az ő Kelenhegyi villájukba költözött be nyáron Tiborcz István ingatlanos cége.