Két halottja is lehet az újabb csecsenföldi meleghajszának

külföld
2019 január 15., 08:44
comments 148

Némi szünet után újraindították melegellenes hadjáratukat a csecsen hatóságok. Egy orosz melegjogi szervezet, az Orosz LGBT Hálózat hétfői jelentése szerint az elmúlt hetekben legalább két ember vesztette életét a hatósági rajtaütésekben, több tucatnyit pedig átmeneti börtönökben tartanak fogva.

A szervezet jelentését a New York Times szerint más független forrásból nem lehetett megerősíteni, de az Amnesty International hétfőn közleményben biztosította támogatásáról az Orosz LGBT Hálózat jelentését.

A csoport szerint tavaly év vége óta kb 40, homoszexualitással gyanúsított férfit és nőt vettek őrizetbe.

Oroszországban a Szovjetunió széthullása után ugyan dekriminalizálták a homoszexualitást, de Csecsenföld elnökének, Ramzan Kadirovnak Putyin egyebek mellett azt is elnézi, hogy erőszakkal lép fel a homoszexuálisok ellen. Kadirov ezt persze tagadja, mert szerinte Csecsenföldön nincsenek is homoszexuálisok.

Csecsenföldön 2017-ben már volt egy melegellenes pogrom, melynek során a rendőrök három embert megöltek, száznál többet vettek őrizetbe. Őket kínozták is, hogy így vegyék rá őket társaik kiadására. Az Orosz LGBT Hálózat szerint a csecsen hatóságok rendszerint ilyen, korábban az iszlám szélsőségesek ellen bevetett módszerekkel dolgoznak a homoszexuálisok felderítésén. (Via The New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.