"Az aranysakál terítékének növekedése változatlanul exponenciális ütemű" - írja a 2017-18-as vadászati év vadgazdálkodási adatait összesítő kiadványában (.pdf) az Országos Vadgazdálkodási Adattár. A kiadvány adatai szerint a tavalyi szezonban összesen 5831 aranysakált, népies nevén toportyánt vagy csikaszt lőttek ki Magyarországon, elsősorban Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyékben. A kilőtt állatok száma, ha nem is exponenciálisan, de szintén tempósan növekszik, a 2016-17-es szezonban 4225 (.pdf), egy évvel előtte 3267 (.pdf), a 2014-15-ös szezonban (.pdf) pedig 2535 sakált lőttek ki, vagyis négy év alatt több mint megduplázódott a kilőtt sakálok száma, egyedszámuk mégis dinamikusan nő. És még ez is semmi ahhoz képest, hogy az aranysakál a neten elérhető vadgazdálkodási statisztikák közül először az 1997-es összesítésben (.pdf) jelenik meg egyáltalán, abban az évben összesen 11 példányt ejtettek el a vadászok - ötöt Somogyban, négyet Baranyában, kettőt Bács-Kiskun megyében.

A magyar adatok szépen illeszkednek a környező országokban tapasztaltakhoz:toportyáninvázió van kontinensünk ezen felében.A New York Times riportere a frontvonalból, Szlovéniából jelentkezett cikkével, ahol Miha Krofellel, a Ljubljanai Egyetem biológusával járta az Alpok erdőségeit. Krofel honfitársával, a Harvard doktoranduszával, Nathan Ranccal együtt Európa-szerte kutatja az aranysakál-populációt. A Times cikke szerint Európa egykor a farkasok vidéke volt, részben a mindössze tíz kilósra növő toportyánnál sokkal nagyobb és erősebb farkasok jelenléte tartotta távol Európától az aranysakálokat. De míg farkasból a legnagyvonalúbb becslések szerint is legfeljebb 17 ezer példány élhet Európában, toportyánból akár 117 ezer is lehet.

Az aranysakál sikeréhez Krofel és a szlovén vadászok szerint nagyban hozzájárult a farkasállomány sikeres megtizedelése a Balkánon. Az összefüggést jelzi, hogy az aranysakál-populáció a 19. században kezdte meg északi terjeszkedését, de a folyamat igazán csak a második világháború után, a kora ötvenes években indult be, és az elmúlt húsz évben gyorsult fel már-már felfoghatatlan üteműre.

Mindez jelentős kihívást jelent az európai mezőgazdaságnak és vadgazdálkodásnak. A sakálok nagyobb testű rokonaikhoz hasonlóan falkában élnek, bár egy sakálfalka sokkal kisebb egy farkasfalkánál - jellemzően egy szülőpárból és utódaiból áll, és mindössze 5-6 egyedet számlál, szemben a 15 fősnél is nagyobb farkasfalkáknál. Amikkel mostanra már képes akár azonos területen is megélni - Szlovéniában például Krofel becslései szerint 2-400 sakál mellett kb 75 farkas él.

A sakálok egyelőre még csak kisebb gondokat okoznak, főleg az állattenyésztőknek. De mert felderítőik már Nyugat-Európában is megjelentek, a helyzet gyorsan megváltozhat. Ebben pedig már a globális felmelegedésnek is lehet szerepe - az aranysakál terjeszkedését korábban nagyban korlátozta, hogy a fajta nem igazán kedveli a telet, nem szívesen élt olyan területen, ahol száznál több napon át van hó. Most viszont már Olaszország, Ausztria és Németország hegyvidékein is megjelent - igaz, nem az erdők mélyén, ahol a farkasok élnek, hanem az erdők és mezők határán, közelebb az emberhez. Ranc szerint hamarosan eljöhet "az igazság pillanata" a sakálok számára - a találkozás a nyugat-európai mezőgazdasági kultúrával.