Készen áll-e a világ a négynapos munkahétre?

2018 végén egy új-zélandi pénzügyi vállalat, a Perpetual Guardian jelentette be, hogy az év elején pár hónapra bevezetett négynapos munkahetes kísérletük sikeres volt: a vizsgált időszakban nőtt a náluk dolgozó 240 ember teljesítménye és a cég profitja is, miközben a munkavállalók is jobb közérzetről számoltak be a plusz egy szabadnap miatt. 

Az elmúlt években számos hasonló kísérlet zajlott a fejlett országokban, és ezek általában hasonló eredménnyel zárultak, ezért az utóbbi időszakban a politikai pártok is egyre gyakrabban kezdték zászlójukra tűzni a javaslatot, például Ausztráliában és Nagy-Britanniában. (Sőt, még Magyarországon is kampányolt ezzel kicsit a Párbeszéd.)

A felvetésnek persze akadnak bőven kritikusai is, akik szerint a munkaidő csökkentése csak tovább ronthatja az amúgy is sérülékeny termelékenységi mutatókat, és felesleges gazdasági kockázatot jelentene az erőltetése. 

A fejlett országok termelékenysége a kétezres évek eleje óta erősen lassulva növekszik csak, és rengeteg elmélet született, valamint komoly viták zajlanak arról, hogy ez miért lehet így. Hogy mennyire nagy a bizonytalanság, azt jelzi, hogy nemcsak a rövidebb munkahetet ellenzők, de az ötlet támogatói is a termelékenységre hivatkozva érvelnek: szerintük a kevesebb munka jobb közérzethez, kiegyensúlyozottabb és hűségesebb munkavállalókhoz vezetne. 

Ezzel érvel a legnagyobb brit szakszervezeteket tömörítő Trades Union Congress (TUC), melynek munkaanyagát már a brit politika is felkapta. Szerintük az átállás a gazdaság számos problémájára is megoldást kínálna, hiszen az alacsony produktivitást éppen az alkalmazottak rossz mentális egészsége és a rossz közérzete is okozza, sokan égnek ki, depressziósak, túlterheltek az emberek. Az országban a táppénzes napok negyedét a munkahelyi stressz okozza, és ez nem csak Nagy-Britanniára igaz: az Egyesült Államokban például egy átlagos napon egymillió ember nem dolgozik munkahelyi stressz okozta megbetegedések miatt. 

A ráadás egy szabadnap a támogatói szerint nemcsak az alkalmazottak krónikus túldolgozását szüntethetné meg, de a plusz egy szabadnap kifejezetten segíthetné a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek enyhítését is: 

jelenleg ugyanis jellemzően a nőkre hárul egy rakás otthoni, fizetetlen gondoskodói munka, és még emellett kéne megállniuk helyüket a munkaerőpiacon is. A négynapos munkahét enyhíthetne ezen a terhelésen. 

A javaslat támogatóinak másik gyakori érve, hogy ma már sok szektorban egyszerűen nincs is szükség annyi munkára, és rengetegen végeznek teljesen értelmetlen, felesleges feladatokat. A leginkább tipikusnak tekintett, hétfőtől péntekig napi nyolc órára épülő munkaidőt még egy másik korszak hívta életre, azóta viszont a technológiai fejlesztések, illetve a gazdaság megváltozott szerkezete miatt idejétmúlttá vált, és rengeteg az olyan munkahelyen töltött idő, amelyet nem indokol gazdasági igény. Ennek az elméletnek az egyik legismertebb szerzője az amerikai antropológus, David Graeber, akinek a 2013-as cikke az úgynevezett „bullshit munkákról” elképesztő karriert futott be az interneten. Éppen azért, mert rengetegen érezték magukat megszólítva e jelenség által. 

Vannak ellenérvek 

Akadnak persze bőven, akik szerint elhibázott lépés lenne, ha kormányzati szintről szorgalmazva, tömegével állnának át a vállalatok a négynapos munkahétre. Az Apolitical cikkében a brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetségének, a Chartered Institute of Personnel and Developmentnek (CIPD) vezető közgazdásza értékelte a javaslatot, és Ian Brinkley szerint egy ennyire radikális változásra nem áll készen a gazdaságuk. 

Brinkley szerint ugyanis ahhoz, hogy a produktivitás is megmaradjon, de közben négynapos munkavégzésre álljon át a cégek többsége, komoly változtatások kellenek. Enélkül a négynapos munkahét sok szektorban teljesítménybeli visszaesést hozhatna magával, amit vagy a bérek megvágásával és további munkaerő felvételével, vagy pedig nagyobb technológiai fejlesztésekkel lehetne kivédeni. Ráadásul az eddigi sikeres példák szerinte olyan cégektől származnak, melyek nagyon jól teljesítő szektorokban, például a pénzügyi piacon tevékenykednek. De egy hagyományosabb kis- és középvállalat esetében nehezebb lenne az átmenet.  

Ezzel párhuzamosan zajlanak olyan kísérletek is, ahol ötnapos munkahét keretei között maradva, de rövidített munkanapokkal próbálkoznak: a svéd Göteborgban például 2017-ben próbálkoztak a rövidített napokkal, és ugyan a kísérletnek voltak pozitív eredményei, a városvezetés végül a költségek miatt visszalépett. 

Akkor komoly vita indult meg arról, hogy a svéd önkormányzat nem kapkodta-e el a döntést: mert bár valóban többletköltséget okozott, hogy a rövidebb munkanap miatt megüresedő műszakok fel kellett tölteni, de a hatórás keretben dolgozóknak javult az életminősége és javult az egészségi állapotuk, például a vérnyomásuk, az pedig könnyen elképzelhető, hogy ez hosszabb távon hatott volna az egészségügyi kiadásokra. 

Kinek szól ez egyáltalán 

Nagy-Britanniában a négynapos munkahét egyik legismertebb képviselője egy techvállalkozó, Ankur Shah. Már 2008-ban, amikor a Techlightenment nevű vállalatot vezette, elkezdte kiadni a szerdákat szabadnapként, úgy, hogy közben nem csökkentette az alkalmazottak fizetését. Egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogy eleinte a cégen belül is megoszlottak a vélemények, hogy ez jó ötlet-e, voltak, akik ugyanis attól féltek, hogy káoszba fullad majd a munkaszervezés.

De hamar kiderült, hogy erről szó sincs: miután mindenki hozzászokott, alkalmazottak és a vezetők is megszerették az új modellt. Akkori cégét azóta felvásárolták, az új vállalkozásában pedig még tovább lazította az időkereket, és mindenki maga állíthatja össze a munkarendjét. 

Az ilyen fokú szabadság persze a legtöbb vállalat esetében még nagyon távoli perspektívának tűnik, de a TUC már idézett jelentésében is kitérnek arra, hogy a jelenleg megszokott munkarendünk is történetileg alakult ki, és semmi szükségszerűség nincs benne. A 19. század végén például még a hatnapos munkahét volt a megszokott, és a munkásmozgalmak egyik nagy eredménye volt a kétnapos hétvégék elterjesztése. Mint a TUC írja, ha az ötnapos munkahét volt a 20. század nagy vívmánya, akkor a négynapos hét lehetne a 21. századé. 

A kérdést tovább bonyolítja, hogy visszaszorulóban van a klasszikus 40 órás, 'nyolctól ötig' munkahét: a fejlett országokban azt látni, hogy erősen fogynak azok a stabil, megbízható munkahelyek, melyek kiszámítható életpályát és mellé fix kereteket kínáltak.

Ezeknek a munkahelyeknek a megszűnése eddig leginkább az alacsonyabban fizetett állásokat sújtotta: sokszor a pályakezdők és a hagyományos munkásosztály tagjai lettek azok, akiknek gyakrabban kellett részmunkaidős és határozott idejű szerződéssel járó munkákat elvállalniuk. Ezért fordulhatott elő, hogy az elmúlt 20 évben Nagy-Britanniában például a kevesebbet kereső alkalmazottak munkaideje csökkent, míg a többet kereső alkalmazottak munkaideje megugrott. 

De a változások ellenére is még mindig rengeteg ember él a fejlett gazdaságokban, aki a klasszikus munkarendben dolgozik, és akiknek az életén komolyan változtathatna egy radikális munkaidőreform. 

Ahhoz viszont, hogy ez a reform eredményes legyen, jelentősebb változások kellenének: a vállalatszervezeti kérdéseket kutató Linda Holbeche a Guardian újságírójának arról beszélt, hogy a négynapos munkahét önmagában nem oldaná meg azoknak a problémáit, akik anyagi nehézségeik miatt a felszabadult napon kénytelenek lennének beállni Uber-sofőrnek. Ugyanebben a riportban akadt olyan cégvezető, aki szerint egy teljes munkanap elengedése túl nagy változást hozna a vállalat életében, ezért ők egyelőre a szerda délutánok felszabadításával próbálkoznak. 

Abban viszont egyre inkább egyetértés van, hogy túl sokat dolgozunk, és ez egyáltalán nem tesz jót sem az egészségünknek, sem a lelkünknek, de még a munkahelyi teljesítményüknek sem.