Jeff Bezos bemutatta, milyen járművel térne vissza a Holdra

A világ leggazdagabb embere csütörtökön Washingtonban bemutatta azt a járművet, amivel újra embert lehetne vinni a a Holdra. A Blue Moon által gyártott modell képes lesz rakományt szállítani a Holdra, négy holdjáró fél el rajta és műholdakat is képes pályára állítani. 

Fotó: MARK WILSON/AFP

Jeff Bezos tervei egyébként egybevágnak az amerikai kormány elképzeléseivel is, Mike Pence alelnök március végén jelentette be, hogy a NASA egy űrállomást tervez a Hold köré, valamint 2024-ig űrhajósokat küldenek a Hold déli felére. Bezos azt mondta, hogy a cégével segíteni tudnak abban, hogy betartsák ezt a határidőt, de csak azért, mert már három éve elkezdték a tervezést. „Itt az ideje, hogy visszamenjünk a Holdra, Itt az ideje, hogy ott is maradjunk” - tette hozzá az Amazon tulajdonosa. Ugyanakkor az előadásában a lehetséges indulás időpontját nem jelölte meg. 

A csütörtöki előadásában Bezos bemutatta az egyik holdjáró modelljét is, ami akkora, mint egy golfautó, és egy rakétát is, ami 4,5 ezer kilogrammos terhet is elbír. (Reuters

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.