Pénteki klímatüntetés minden pénteken van!

A Fridays For Future 2019. május 31-i tüntetése a budapesti Kossuth téren, az Andrássy szobornál.Fotó: akiraly

„Istentől kaptuk ajándékba ezt a bolygót, de nem tudunk bánni vele” - olvassa fel beszédét papírból egy 16 éves forma középiskolás lány május 31-én fél háromkor, a Fridays For Future Magyarország aktuális klímatüntetésén. A háttérben közben egy rendőr és egy országgyűlési őr igazoltatja Hartmann Johannát. Ő az a fiatal egyetemista, aki be szokta jelenteni ezeket a tiltakozásokat, így ő az, aki a gyülekezési szabadságot aránytalanul korlátozó magyar jogszabályok szerint személyes vagyonával felel bármilyen esetleges károkozásért.

Ezt minden héten eljátsszák, kérdezem. „Nem, csak pár hete kezdték” - mondja, majd érdeklődésemre megerősíti, hogy amúgy ez már zsinórban a 15. demonstrációjuk. A múlt heti volt az eddigi legnagyobb, akkor több ezer magyar fiatal követelte, hogy a politika nagyobb energiákat szenteljen a témára - de közben mindenki számára világossá tették, hogy tisztában vannak saját felelősségükkel, vagyis azzal, hogy személy szerint ők mit tehetnek a klíma védelmében.

„Jó volt látni, hogy Magyarországon is ennyien megmozdulnak” - mondta a múlt heti rendezvényről Hartmann, miközben szervezőtársa, Székely Anna Lívia teli torokból kezdi skandáltatni az addigra összegyűlt bő két tucatnyi fiatalt - köztük azt az amerikai lányt, aki a múlt heti tüntetésen is kint volt két kanadai barátnőjével.

Bár most viszonylag kis számban voltak kint, okuk van rá, hogy ott legyenek. A minap jelent meg a Carbon Brief hírlevélben Karsten Haustein, Friederike Otto, Zeke Hausfather és Peter Jacobs - az első kettő az Oxford Egyetek klamíváltozás-intézetének kutatója, Hausfather a Carbon Brief elemzője, Jacobs a George Mason Egyetem doktorandusza - ismertették a Journal of Climate szakfolyóiratban megjelent tanulmányukat.

Ők négyen az elmúlt 150 év objektív mérési adatait vetették össze új modelljükkel, amelyben a klímát befolyásoló tényezők hatását vizsgálva azt kutatták, melyiknek lehet a legnagyobb szerepe az elmúlt évtizedek felmelegedésében. Megrázó eredményre jutottak. Számításaik szerint a földi klíma ciklikus változásai egyáltalán nem magyarázzák a történteket, ellenben a klímán kívüli tényezőkkel végzett számításaik csaknem száz százalékban egyeznek az objektív mérési eredményekkel.

A fenti ábrán feketével a mérési adatokat, sárgával a klímán kívüli tényezőket - az üvegházhatású gázok kibocsátásán túl az aeroszolok, vulkánkitörések, a napciklusok hatását, ezeket hívják angolul összefoglalóan forcingnak -, kékkel pedig a forcing és az El Nino együttes hatását modellezték. Mint látható, ez utóbbi szinte teljesen egyezik a megfigyelési adatok görbéjével.

Vagyis megállapításaik szerint az elmúlt évtizedek felmelegedéséért kizárólag klímán kívüli tényezők - az üvegházhatású gázok kibocsátásán túl az aeroszolok, vulkánkitörések, a napciklusok és az El Nino - felelnek. Konkrétan a melegedésért ezek közül is szinte kizárólag az üvegházhatású gázok kibocsátása. Ezt a fenti ábrán mutatták be, amin fekete pöttyökkel a mért adatokat, pirossal az üvegházhatású gázok, sárgával az El Nino, kékkel a vulkáni és naptevékenység, sötétkékkel az aeroszolok globális hőmérsékletre gyakorolt hatását ábrázolták.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.