Iránnak mától több uránja van, mint lehetne

Bő egy évvel azután, hogy Donald Trump minden rajta kívül álló megfigyelő szerint minden ok nélkül felmondta az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris megállapodást, Irán megsértette az egyezményben foglaltakat. Mondjuk májusban már jelezték, hogy meg fogják sérteni: ez volt a válaszuk arra, hogy az Egyesült Államok egy repülőhordozót és egy bombázó harccsoportot vezényelt a térségbe. Az amerikaiak ezt azzal indokolták, hogy értesüléseik szerint Irán amerikai érdekek elleni akciókra készült, de ezt bizonyítékokkal nem támasztották alá, és különösebben nem is részletezték.

Időközben ezt még egyszer eljátszották. Miután júniusban két tankerhajót - egy japánt és egy norvégot - is támadás ért a Perzsa-(Arab-)öblöt az Indiai-óceántól elválasztó Hormuzi-szorosban, az Egyesült Államok Iránt nevezte meg felelősként. Be is mutattak egy légifelvételt arról, hogy az egyik sérült tankert, a japán Kokuka Courageoust megközelíti egy iráni rohamcsónak, de az nem rárakott, hanem leszedett valamit a hajóról, ráadásul a robbanás után. Az amerikaiak szerint egy fel nem robbant, iráni gyártású aknát. Irán ugyanakkor állítja, hogy provokáció történt. Ahogy május elején, amikor négy tankert ért támadás, is azt állították, hogy nekik az egészhez semmi közük.

A dolgok addig-addig eszkalálódtak, mígnem Irán lelőtt egy amerikai drónt, Donald Trump pedig előbb légicsapást rendelt el iráni célpontok ellen, csak hogy aztán a levegőből visszafordítsa a gépeket, mert rájött, hogy aránytalan lenne emberéleteket követelő csapással felelni egy távirányítású gép elvesztésére. Májusban még a parancs kiadása előtt hordta le háborúpárti beosztottjait.

Az egész hercehurca lényege, hogy Donald Trump meggyőződése szerint Barack Obama - illetve még Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, az EU, Oroszország és Kína - rossz alkut kötött Iránnal, amit hosszú éveken át tartó, bénító erejű gazdasági szankciókkal sikerült egyáltalán annak aláírására rákényszeríteni. Az alkut lehet bírálni, nem jelentet végleges megoldást a problémára, csupán elnapolta - mármint 10-20 évvel eltolta - a pillanatot, amikor Irán atomhatalommá válhat. Az irányadó logika szerint annyi idő talán elég lehet végleges megoldás találására. Trump ehelyett felmondta a meglévő megállapodást, annak reményében hogy szankciókkal ő ennél jobb - mondjuk a rakétafejlesztés korlátozására és Irán külföldi fedett műveleteinek feladására is vonatkozó - megállapodást köthet a rezsimmel.

Amely viszont bő egy év várakozás után inkább úgy döntött, hogy maga is felmondja a megállapodást. Irán korábban remélte, hogy a szerződést fenntartó európai országok, illetve Oroszország és Kína tudják majd kínálni azokat a gazdasági előnyöket, melyekért végső soron feladták atomprogramjukat, de Trump szankciói ebben sikeresek voltak. Azok alapján ugyanis azok az amerikai vállalatok is büntethetők, amelyek Iránnal üzletelő vállalkozásokkal üzletelnek. Ezt pedig az európai cégek se kockáztathatták.

Hogy mit jelent az, hogy Irán a megengedettnél több uránt halmozott fel?

Egyelőre semmit. A háromszáz kiló enyhén dúsított urán nemhogy nem elég, de még csak nem is alkalmas fegyvergyártásra. A szerződés előírásainak megszegése így inkább csak szimbolikus üzenet. Hogy a helyzet ténylegesen fenyegetővé váljon, ahhoz Iránnak a dúsító kapacitásait is újra fel kéne futtatni, és a jelenleginél sokkal erősebben kéne dúsítania az uránt, hogy az fegyveralapanyaggá válhasson. Vagyis még bőven van játéktere a teheráni vezetésnek, ha nyomást akar gyakorolni az USA-ra. (Via The New York Times)