Az Orbán-kormány láthatatlan embere

politika
2019 augusztus 05., 03:06
comments 224

Négy napig úgy volt miniszter, hogy nem is volt miniszter. Csak az ő vagyonnyilatkozata nem volt elérhető még egy hétig, amikor az összes kormánytagé már igen. Hiába a kormány tagja tavaly május óta, egyszer sem szólalt fel a Parlamentben. Kerüli a sajtót, de még a kormánypártit is, nem jár be a köztévébe, nem szállt be a kampányba, és nem sorosozik és nem migránsozik. De a háttérben egyengeti például az új magyar szuperbank létrehozását, ami minden bizonnyal Mészáros Lőrincé és üzleti köreié lesz. És az általa felügyelt bank a férje által irányított szervezettel kötött 20 milliárdos üzletet.  

Bártfai-Mager Andrea az Orbán-kormány láthatatlan embere. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt 38 társaság áll közvetlenül, olyanok, mint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a Nemzeti Közművek, a hulladékgazdálkodás, a Volánbusz, MÁV, Magyar Posta, MFB. Leányvállalatokkal együtt 200-nál is több cégről van szó. Vagyis ha tudnák az emberek a nevét, őt lehetne szidni a késő vonatok, az el nem vitt szemeteskukák vagy a soha meg nem érkező postai küldemények miatt. 

Egyetlen nőként a kormányban

A Google a „nyilatkozta Bártfai-Mager” keresésre inkább felajánlja a „nyilatkozat Bártfai-Mager” megoldást. A kormányzati honlap alapján a tárca nélküli miniszter havonta legfeljebb egy szereplést vállal, átadásokra is inkább az államtitkárai járnak. Egyszer tartott sajtótájékoztatót, egyszer sajtóbeszélgetést, néhány esetben előadásokat.  

Az igaz, hogy azon kivételesnél is ritkább alkalmak egyikén, amikor interjút adott az akkor még Schmidt Mária-féle Figyelőnek, ilyen belemenős kérdést kapott, épp csak azt nem kérdezték tőle, hogy süt-e pogácsát a kormányülésekre:

2010-ben úgy indult a második Orbán-kormány, hogy nem volt női tagja. 2011-ben, karácsony előtt lett a kabinet tagja Németh Lászlóné (született Serényi Zsuzsanna). A fejlesztési minisztert Simicska Lajos bizalmi emberének tartották, keveset szerepelt, a háttérben intézte a rá bízott feladatokat.  

Ezt a nyilvánosságkerülő szerepet kapta Bártfai-Mager Andrea is, aki 2018-ban úgy lett a kormány női tagja, hogy Németh Lászlóné után, 2014-18 között Orbán kabinetjében megint nem volt nő. Nemcsak a háttérbe húzódás közös a NER legelső és 2. női kormánytagjában. A Simicskával való látványos szakítás, majd az OTP konkurensét építő Lázár-Spéder-páros ejtése után Orbán Bártfai-Magerre bízta Németh Lászlóné feladatait. Először, 2016-ban még csak kormánybiztosként kapta meg a posta és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat, ide csapva a  Magyar Fejlesztési Bankot és az MFB-csoportot, a Magyar Postát, a Nemzeti Közműveket és a mostanra már annyira fontos takarékszövetkezeti integrációt. Bártfai-Magernek a politikai ugródeszkán bemutatott gyakorlatával a miniszterelnök elégedett volt, mert a negyedik Orbán-kormány megalakulásakor már ott állt a 13 kollégája között. 

A negyedik Orbán-kormány kezdőcsapata 2018 május 18-án, a kinevezési ünnepségen.
photo_camera A negyedik Orbán-kormány kezdőcsapata 2018 május 18-án, a kinevezési ünnepségen. Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Ha nincs a cégtemető, még ennyit sem lehetne tudni róla

A legtöbb hír még közvetlenül a miniszteri kinevezése előtt jelent meg Bártfai-Magerről. A G7 ugyanis megírta, hogy az államot százmilliókkal megkárosító cégháló működött Bártfai-Mager 165 négyezetméteres rózsadombi házában. A miniszterjelölt volt férje, Balogh Sándor vállalta magára a cégtemetős sztorit egy közleményben, amiben azt írta, hogy 20 éve elváltak már. Az ingatlant 2004 és 2016 között használta, de – mint írja – a volt feleségnek nem volt tudomása „az ingatlanban folytatott gazdasági tevékenységről”. Balogh Sándor kalandos életútjának ismertetésébe most nem mennénk bele, de beszédes, hogy ő volt a minden idők legjobban dráguló vizes világbajnokságát rendező Bp2107 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója is.

Bártfai-Mager a lakására bejegyzett cégtemetőről kevés nyilvános szerepléseinek egyikén, a miniszterjelöltek számára kötelező parlamenti bizottsági meghallgatáson a következőket mondta:

„Miután a sajtóhírek sokat foglalkoztak a személyes életemmel is, ezért néhány szóban szeretném azt vázolni, hogy gyermekeim születtek 1991-ben és 1995-ben, és a gyermekeim önállóan élnek. Édesapjukkal 1998 óta nem élek együtt, nincsen semmilyen üzleti kapcsolatunk, sőt nekem személy szerint sem cégem, sem felhalmozott adótartozásom sincsen. A második hosszú kapcsolatomban élek. Ez a kapcsolat közel 20 éves immár, boldog házasságban élek. Azt gondolom, a magánéletemet illetően ennyi lenne az, amit szeretnék elmondani.

Bártfai-Mager annyira kerülte a cégtemetős botrányt, hogy a következő nap, amikor a gazdasági bizottság után a költségvetési bizottság előtt is be kellett mutatkoznia, ő maga már nem is hozta szóba. Megtették helyette ellenzéki képviselők. A válasza ugyanaz volt, aztán egy kicsit több annál:

Amikor olvastam a híreket magamról, akkor volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem magam, mint egy filmben, volt is egy ilyen film, az a címe, hogy A hálózat csapdájában. Valakinek van egy élete, abban az életben vannak logikus, ám de jogszerű és törvényes lépések, kapcsolatok, majd egyszer érkezik egy valamilyen felkérés, egy politikai felkérés, hiszen miniszternek lenni az a politikai térbe kerülést is jelenti és akkor hirtelen ezek más értelmet nyernek vagy legalábbis más értelmet próbálnak neki adni. Nem tekintem se könnyűnek, se nehéznek, úgy tűnik, hogy ez a politikai élet része, és jelen formájában ez inkább vádaskodásnak tűnik számomra.” 

Az eladót a miniszter felügyeli, a vevőt a férje irányítja

Bártfai-Mager Andrea jelenlegi férje Bártfai Béla. Bártfai – aki az első Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt – 2008 óta a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) vezérigazgatója. Ez a pozició most lett különösen pikáns. Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank, amit Bártfai-Mager Andrea felügyel, 20 milliárdos üzeletet kötött az MSZKSZ-szel, amit Bártfai Béla irányít. Az MSZKSZ furcsa szervezet: se nem piaci, se nem állami: a magyarországi gáz- és olajkereskedőcégek a tulajdonsai, közülük nem egy közvetlenül vagy közvetve kisebbségi vagy többségi állami tulajdon. Eddig 49 százalékos tulajdonosa volt a szőregi gáztárolónak, a többségi, 51 százalékos tulajdon az államé volt a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül. Az állam most kiszáll, miután az Orbán-kormány számára eddig annyira fontos többségi állami tulajdon hirtelen már nem lett annyira fontos, még törvényt is módosítottak annak érdekében, hogy az MFB eladhassa az 51 százalékát. 

Arról, hogy ez az üzlet körvonalazódik, Bártfai-Mager már beszélt a Figyelő melletti másik fellelhető interjújában, ami tavaly szilveszterkor jelent meg a Magyar Időkben. Itt a családi részt nem érintették. Bártfai-Mager a tevékenységével kapcsolatos összeférhetetlenségről általánosságban így beszélt a miniszterjelölti meghallgatásán: 

„Ebben a kérdéskörben merült fel az is, hogy felügyelek vagy felügyelhetek-e olyan céget, amelyben bármelyik családtagnak szerződése van, és ha igen, akkor ezt az érdekkonfliktust fel kívánom-e oldani. Nyilvánvalóan olyan cégekben, amely az én irányításom alatt áll, ott a családtagjaim nem kapnak sem üzleti, sem semmilyen lehetőséget, de ez eddig is így volt.”

Mit korábban jeleztük, az megállja a helyét, hogy olyan cégben, amit a miniszter felügyel, továbbra sincs szerződése családtagjának. Olyan céggel viszont már van, amit a miniszter felügyel. 

A 20 milliárdos üzlettel aligha jár rosszul az MSZKSZ, a gáztároló ugyanis évente 12-13 milliárdos hasznot hozott 2014 óta. 

Bártfai-Mager kinevezése kétszer is összekuszálta a rendszert

Amikor Bártfai-Mager 2016 júliusában átvette át Németh Lászlóné feladatait, még kormánybiztosként, lemondott a Nemzeti Bank monetáris tanácsában addig betöltött tagságáról. Ettől megbénult a testület. Távozásával ugyanis felborult a monetáris tanácsban a belső és a külső tagok törvényben előírt aránya. A törvényes működését csak hónapokkal később tudta helyreállítani a parlament.  

Nem volt problémamentes a miniszteri kinevezése sem. Hiába tette le a 4. Orbán-kormány az esküt május 18-án, és jelent meg Bártfai-Mager miniszteri kinevezése is a közlönyben, egy mulasztás miatt ekkor valójában még nem lett miniszter. Elfelejtették ugyanis meghatározni a feladatkörét, márpedig az alaptörvény szerint az szükséges tárca nélküli miniszterek kinevezéséhez. Csak 4 nappal az eskütétel után jelent meg a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendelet, benne Bártfai-Mager feladataival. A miniszter maga is május 22-ét jelöli meg, mint hivatalba lépése idejét. 

photo_camera Bártfai-Mager átveszi a kinevezési okmányát Áder Jánostól 2018. május 18-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Talán az okozta a fennakadást, hogy menet közben alakult ki, mi lesz a feladata. Először azt lehetett hallani, hogy fejlesztési miniszter lesz az Orbán kegyeit elvesztő Seszták Miklós helyett, végül csak szerényebb feladatot kapott. Az NFM feladatainak egy része ugyanis a jóval nagyobb ambíciójú Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz került, ami megmaradt – az állami vagyon, a nemzeti közmű- és pénzügyi szolgáltatások, a posta, valamint a szerencsejáték-szervezés felügyelete -, az lett Bártfai-Mageré. A kormánymegbízotti munkánál több, a korábbi fejlesztési minisztériumnál kevesebb. 

Volt már VIP-páholyban

Bártfai-Magerről a hivatalos életrajzán kívül szinte semmit sem tudni. Miután kiderült, hogy miniszter lesz, az őt bemutató gyorsportrék is meglehetősen általánosak voltak. Csendesebb, de normális felkészültségű közgazdásznak tartják, akihez nem tudtak különösebb nagy egyéni kezdeményezést kötni, inkább szorgalmas végrehajtónak írták le többen - írta róla például az Index a miniszteri kinevezésekor. 

Arról, hogy mi a hobbija például, semmit sem találni. Meglepődtünk, amikor ő is felbukkant a Magyar Kupa tavalyi döntőjén a VIP-ben. Ami persze nem jelenti azt, hogy érdekli is a foci, az egyik csapat ugyanis a Puskás Akadémia volt, és a fél kormány fontosnak tartotta, hogy megjelenjen. 

Mager Andrea és Garancsi István
photo_camera Bártfai-Mager Nadrea és Garancsi István a tavalyi Magyar Kupa-döntő előtt. Fotó: botost/444.hu

Amit tudni Bártfai-Mager életrajzából:

  • A középiskola után egyből Moszkvában tanult, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében 1985-86-ban. Ez az információ az életrajzában benne van, de a miniszteri meghallgatásán nem tartotta fontosnak megjegyezni. 
  • Egyéves moszkvai tanulmány után visszatért, és a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, szintén nemzetközi kapcsolatok szakon. 
  • A Postabanknál dolgozott először kockázatértékelőként, majd pedig a vezérigazgató szakmai titkáraként. 
  • 2001-ben került a Magyar Nemzeti Bankhoz, „a bankfőosztály vezetését bízták rám”. 
  • 2007-ben a Gazdasági Versenyhivatalhoz ment, „a Versenytanács tagjaként előadó, illetve eljáró versenytanácstagként elsősorban a pénzügyi szektort érintő versenyfelügyeleti eljárásokban vettem részt”. 
  • Aztán jött a nehéz anyagi helyzetben lévő Magyar Közlönykiadó Kft., „egy kicsi, de biztos pontot sikerült némileg az én közreműködésemmel is megmenteni”. 
  • 2011 márciusában került a Monetáris Tanácsba külső tagként, „részt vehettem a Növekedési hitelprogram elindításában és számos, a fiskális fordulat után a monetáris fordulatot is megteremtő gazdaságpolitika részese lehettem”.
  • 2016-ban lett  postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.
  • 2018-tól tárca nélküli miniszter.

Kormánybiztosi munkájáról ezt mondta: „Ez egy újabb izgalmas lehetőséget biztosított számomra azáltal, hogy a monetáris politikán túli világot is megismerhessem. Összefoglalóan azt kell mondjam, hogy egy rendkívül izgalmas és intellektuális kihívásokban nem szűkölködő másfél évet tudhatok magam mögött. Megismertem az államigazgatásban dolgozókat, illetve az államigazgatás logikáját, és a kormányprogram megvalósításához is hozzá tudtam járulni. Nagyjából ennyi az, amit az életutamról szeretnék elmondani”.

Miniszterjelölti meghallgatásán nem hangzott el sem Soros György neve, még Brüsszelt sem emlegette. Kerülte a politikai megnyilatkozásokat, a legmarkánsabb elmúltnyolcévezése miniszterjelölti meghallgatásán volt:

„A miniszterjelölti krédómnak, már ha van ilyen, azt mondhatnám, a legfontosabb eleme az, hogy szeretném folytatni a 2010-ben elkezdett vagyonpolitikát abban az értelemben, hogy a közvagyon gyarapítása, észszerű és gazdaságos hasznosítása az elsődleges cél. Önök is tudják, hogy ez egy óriási változás a 2010-et megelőző időszakhoz képest, amikor a költségvetés pillanatnyi állapota, valamint a vagyon felélése volt a jellemző.” 

Kormánybiztosi munkájáról beszélt főleg. Saját eredményeinek értékelését nem sem akkor, sem azóta nem terhelt meg önkritikával. A Postáról péládul ezt mondta:

„Ha sikerülnek a terveink, mégpedig a csomaglogisztikai üzletág teljes megújítása, amelynek a befejezését 2020-ra ígérjük a mai tudásunk szerint, akkor azt gondolom, Magyarország és a Magyar Posta Közép-Kelet-Európa egyik legdinamikusabb és leghatékonyabb IT-rendszerrel jól megtámogatott logisztikai rendszerével lesz képes fogadni a Kínából érkező e-kereskedelemből származó csomagokat. Csak egy kiegészítés még ehhez a csomagkérdéshez. Nem szoktunk róla beszélni, de a negyedik negyedévben általában duplájára nő a csomagok forgalma a Postának. Ehhez a Black Friday és a karácsony szokott hozzájárulni. Míg 2016-ban ez a Postának nehézséget okozott, most, 2017-ben már nehézségek nélkül tudtuk a 6 millió csomagot határidőre kiszállítani.” 

A tárca nélküli miniszternek így néz ki a birodalma, kabinet, titkárság, 3 államtitkár. 

photo_camera Fotó: kormany.hu

A miniszter neve akkor forgott még gyakran a médiában, amikor tavaly kiderült, hogy az addigi fizetése a 3,5-szeresére növekedett, havi 5 millió forintra. 

Tavaly a lakására bejegyzett cégtemető miatt az ellenzék még arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ne nevezze ki Bártfai-Mager miniszternek. Mostanra totális közöny veszi körül. A Parlamentben egy év után szerepelt újra, nem a plenáris ülésen, ahol a neki feltett kérdésekre a Fónagy János államtitkár szokott válaszolni. A miniszter újra a költségvetési, illetve a gazdaság bizottság vendége volt, hogy letudja a kötelező éves meghallgatását. 

Finoman szólva sem voltak nagy izgalmak. A költségvetési bizottságban például a prezentációja után a testület DK-s elnöke, Varju László megkérdezte a jelenlévő képviselőket, hogy kinek van kérdése, de senki nem jelentkezett. Udvariasságból Varju azért feltett pár kérdés, majd újra lehetőséget akart adni a kollégáinak, de megint hiába, senki sem kérdezett. 

A gazdasági bizottságban kicsit nagyobb aktivitással fogadták, pár kérdés volt, de nem igazán élesek. Ő maga pedig próbált mindent szakmai mederben tartani, a kukaholding körüli botrányokra vonatkozó kérdés elől például így tért ki: 

„A nemzeti hulladékgazdálkodás tekintetében az örökséget nem nevezem könnyűnek. A számlázási rendszert helyreállítottuk, a politikai típusú támadásokra nem kívánnék reagálni, ezek elsősorban a parlamentben zajlottak, miközben mi végeztük a munkánkat. A teljes vezetőséget megújítottuk, a szakszerű munkát elvégezzük, és minden esetben a 2017. évre, illetve most már folyamatban van a 2018. évi szolgáltatási díjakkal való elszámolás.”

Csak egy közjáték akasztotta meg a meghallgatását. A miniszter éppen a startupokról beszélt, amikor a Kossuth térről beszűrődött a terembe a trianoni megemlékezésről a Himnusz. A jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita erre felállt. „Megvárom” - mondta erre a miniszter. A jegyzőkönyv szerint ezután felállt a fideszes Witzman Mihály is. „Rövid szünet. - Miután a Himnusz véget ér, Potocskáné Kőrösi Anita és Witzmann Mihály leülnek.) Elnézést, hallom a zenét, de nem érzékeltem, hogy milyen tartalmi eleme van” - szabadkozott a miniszter. 

Még kampányolnia sem kell

Bártfai-Mager Andrea az egyetlen kormánytag, akit felmentettek a kötelező politikai testmozgás, a lendületes sorosozás és migránsozás alól. Nem kellett hakniznia kampányeseményeken sem. Nem volt ott a Fidesz győzelmi színpadán sem az EP-választás éjszakáján, pedig a kormány több, mint kétharmada ott volt. 

Írtunk kérdéseket, hogy ezt hogyan sikerült elérnie, de a minisztertől nem érkezett válasz. 

Egyetlen egy olyan videót találtunk, ahol a Fidelitas meghívására vett részt egy eseményen. Az előadásából egy szót sem idéztek. Ő maga a rendezvény után azt mondta, hogy kőkemény kérdéseket kapott. Elképzelni is durva. Amúgy toborozni ment oda, ami sehogy máshogy nem értelmezhető, mintha állami vállalatokhoz várnak ifjú fideszeseket. 

link Forrás

A jelek szerint annyira fontos feladatokat bíztak rá, hogy még az sem követelményt, hogy megállítsa Brüsszelt. Az egyik fontos feladat éppen most aktuális. Bártfai-Mager júnus 30-áig kapott határidőt Orbán Viktortól az állami kézben lévő Budapest Bank eladásának előkészítésére. Nyílt titok, hogy ki a legesélyesebb vevő: a Budapest Bank is az MKB és a Takarékbank összeolvadásából létrejövő új, Mészáros Lőrinc közeli szuperbank részévé válhat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.