Hétfőn a Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller levelet küldött az ukrán gázvezetékeket üzemeltető cégnek arról, hogy milyen feltételekkel volna hajlandó tárgyalni mostantól az ukrán tranztitról: 

• vagy hosszabbítsák meg a most is érvényben lévő, január elsején lejáró szerződést,
• vagy csak egy évre kössenek új szerződést. 

Ez két olyan feltétel, amelyekre az ukránok a másfél éve tartó tárgyalások elejétől azt mondták, hogy szó sem lehet róla. A mostani szerződést hátrányosnak tartják, és mindenképpen sok évre előre akarják megoldani a kérdést. Ha mégis engednének az ukránok az eddigi pozícióikból, akkor ott van még egy kikötés: 

• felejtsék el a pereskedést a Gazprom és a Naftogaz (az ukrán vezetékes cég) között.

Mivel az egyik ilyen perben egy stockholmi bíróság több mint 4,5 milliárd dollár kártérítést ítélt meg az ukránoknak, ezért a „felejtsünk el minden régi vitát” ajánlat szintén vállalhatatlan ukrán oldalról. Ha mindez nem volna elég az ultimátumokból, a Gazprom támasztott még két feltételt:

• az ukrán versenyhivatal vonja vissza egy Gazpromot sújtó, érvényben lévő, de még ki nem fizetett büntetését,
• továbbá Ukrajna álljon el attól a kezdeményezésétől, amelyben az Európai Bizottsághoz fordult, hogy Brüsszel vizsgálja ki, hogy nem él-e vissza az orosz cég a piaci erőfölényével Ukrajnában.

Illetve van még egy dolog, amit felvet Alekszej Miller a levelében:

• megkönnyítené a megegyezést, ha Ukrajna ismét vásárolna gázt Oroszországtól. (2014 óta Ukrajna csak szállít oroszt gázt nyugat felé, de saját fogyasztásra közvetlenül Oroszországtól már nem vásárol, mert Viktor Janukovics elnök bukása után irreálisan megemelték az árat. Azóta Lengyelország, Szlovákia és Magyarország irányából vesznek gázt.)

Az ukrán energetikai miniszter hétfő este egy tévéműsorban így reagált Miller ultimátumára: 

„Legyünk őszinték. Az ajánlat elfogadhatatlan Ukrajna számára (...)”

Az általunk megkérdezett gázipari elemzők szerint ezek a feltételek azt mutatják, hogy a Gazprom emelte a tétet az alkudozásban, és felkészült arra, hogy januárban elzárja a gázcsapot. Az ukrajnai tranzit várhatóan januárban megszűnik, annak ellenére, hogy az orosz és az ukrán oldalnak is elemi érdeke, hogy hosszabb távon működjön. Egy ilyen csapelzáráson mindkét oldal veszíteni fog, míg a szállítás zavartalansága mindkét oldalnak pénzt hozna. Európának ezen a felén azonban az energetikai üzleteket nem a piac szabályai írják, hanem inkább a politikai érdekek. 

Egyelőre nem fogunk fázni

Eddig kétszer fordult elő, hogy a Gazprom leállította az ukrán tranzitot: 2006-ban és 2009-ben. Mindkét esetben komoly veszélybe került Magyarország, és több más régiós ország, így Szlovákia, Szerbia és Bulgária gázellátása is. Korlátozásokat kellett bevezetni, és félő volt, hogy nem lesz fűtés ezekben az országokban. Ennyire akkor nem durvult el a helyzet, de a leckét Európa megtanulta: azóta nagyon sok beruházást hajtottak végre, hogy a régió ne legyen annyira kiszolgáltatva az orosz–ukrán vitáknak. 

Most már felkészültek az érintett országok annyira, hogy akár heteket, esetleg néhány hónapot is kibírjanak az ukrán tranzit nélkül. A magyarországi tárolók csurig vannak, és jóval nagyobb a kapacitásuk, mint a legutóbbi válságok idején. Az MVM gázkereskedő cége már a 2020-as Gazprom-szerződés terhére is vásárolt előre rengeteg gázt a tárolókba. Továbbá kiépültek új vezetékek, amelyeken keresztül máshonnan is lehet gázt vásárolni, nem csak az Ukrajna felől jövő Testvériség vezetékből.

Ugyanakkor hosszú távon az ukrán útvonalra nagy szüksége van mindenkinek, így Magyarországnak is. Ha az orosz–ukrán gázviszály megoldatlan marad, akkor legkésőbb tavaszra már felmerülhetnek ellátási gondok itthon is.

Senkinek sem éri meg, de mindenkét fél taktikázik

Oroszország tavaly 194 milliárd köbméter gázt szállított európai országoknak, és ebből 86 milliárd ment Ukrajnán keresztül. Vagyis a nyugati orosz gázexport közel fele. Innen nézve a Gazpromnak – és a tulajdonos orosz államnak – elemi érdeke, hogy az ukrán tranzit megmaradjon, nagyon sok pénzt keresnek rajta ugyanis. Ukrajna is rengeteget keres a tranziton, a Gazprom által fizetett vezetékhasználati díj a teljes ukrán GDP 2 százalékát teszi ki. 

Ráadásul a közvetlen veszteségeken túl hosszabb távon is veszít mindkét oldal a tranzit leállásán: ha az oroszok megbízhatatlan beszállítónak tűnnek, akkor Közép-Európa országai szívesebben költenek majd új vezetékekre (például egy norvég-lengyel-szlovák vezeték építése már tervben is van), vagy éppen LNG-terminálokra (ahogy erre Horvátországban készülnek), és ezek kiépülésével az oroszok piacot veszíthetnek. Az ukránoknak pedig azért is kell a tranzitdíj, mert a vezetékhálózatuk eléggé le van robbanva, és a felújításra nincs pénzük. Vagy a tranzitdíjat forgatják vissza a vezetékrendszer fenntartásába, vagy el kell adniuk a csöveket előbb-utóbb nyugati vagy orosz cégeknek, és ezzel egy nagyon fontos fix bevételtől, és politikai értelemben is jelentős alkupozíciótól esnének el. 

Csakhogy vannak mindkét oldalnak olyan hosszabb távú érdekei is, amelyek nehezítik a megegyezést. Az oroszok nem véletlenül nem akarnak hosszú távra szerződni a tranzitról, hiszen nagy vezetéképítésben vannak éppen: egyrészt készül az Északi Áramlat 2, amely a tenger alatt Németországba visz gázt; másrészt épül a Török Áramlat is, amely a déli irányból, a Balkán felől vinne orosz gázt Közép-Európába. A két új vezeték együtt sem válthatja ki teljesen az ukrán tranzitot, de jelentősen csökkentené a Gazprom függőségét Kijevtől, és erre jelentős politikai szándék van orosz részről.

Az oroszok arra számítottak sokáig, hogy a déli és az északi vezeték közül legalább az egyik elkészül 2020-ig. Nem lesz kész egyik sem, de 2022 végére akár mindkettő működhet már, úgyhogy nekik elég lenne csak a következő egy-két évre megegyezni Ukrajnával.

Az ukrán fél viszont pont azért szeretne hosszú távú szerződést, hogy muszáj legyen a Gazpromnak még évekig használnia a vezetékeiket, akkor is, ha elvben találhatna más utat is a gázának.  A két fél között másfél éve közvetítő Európai Bizottság is hosszabb távú megegyezést javasolt, 10 évre évi 60 milliárd köbmétert.  

Az ukrán tranzit fennmaradása egyébként magyar érdek is, mert az új vezetékek hosszabb útvonalon érhetik csak el Magyarországot, vagyis drágább lesz a bennük lévő gáz.  

Nem lesz könnyű januárban sem felvenni a fonalat

Hivatalosan egyik fél sem állt még el a tárgyalások idei folytatásától, de a most kialakult patthelyzetet aligha lehet már januárig feloldani. Ahogy pedig egy iparágat jól ismerő forrásunk mondta: „Január elején jön az ortodox karácsony, mindenki hazamegy berúgni, úgyhogy csoda kellene ahhoz is, hogy jövőre gyorsan megegyezzenek.” 

Ráadásul a fenti ultimátumokon kívül van még néhány igen vitatott pont: az oroszok például kezdettől csak annyi gázért akarnak tranzitdíjat fizetni, amennyit ténylegesen szállítanak, míg az ukránok szeretnének alapdíjat is kérni a vezetékrendszer fenntartásáért. 

És akkor még a legfontosabbról, a politikai szembenállásról nem is beszéltünk. Zelenszkij ukrán elnököt az idei választási kampányban fő ellenfele, Petro Porosenko éppen azzal támadta, hogy túl puha lesz az oroszokkal szemben. Ez arra sarkallhatja, hogy erőt mutasson, nehogy igaza legyen a jobboldali ellenzékének. Az is keménységre sarkallhatja az elnököt, hogy egy másik jelentős ukrán politikust, Julia Tyimosenkót azért ítélték a 10-es évek elején börtönbüntetésre, mert a vád szerint 2009-ben „rossz alkut kötött” a földgázról Putyinnal. Most az éppen akkor kötött szerződés szállításról szóló része jár le.  

Az oroszoknak pedig az az érdekük, hogy Ukrajnát minél inkább szorongassák, hogy adják fel nyugatos orientációjukat, és mondjanak le a keleti, szakadár megyéik visszaszerzéséről is. A háborús helyzet és az üzleti érdekek így összekeverednek. 

Kiskapuk, csúszópénzek

Ha az üzlet és a politika szembe megy egymással, akkor sincs minden veszve. Hallottunk olyan véleményt is, hogy ha nagyon reménytelenné válna a megegyezés, a rengeteg pénzről akkor sem fognak lemondani a felek, és inkább megoldják a helyzetet valami trükkel. Ilyen lehet az Örményországban már látott példa, amikor a Gazprom szállításai az érvényes szerződés lejártával folytatódtak, azzal, hogy ha lesz új szerződés, akkor majd utólag elszámolnak.   

Egyesek szintén lehetségesnek látnak egy olyan trükköt, hogy beraknak egy közvetítő vállalatot a Gazprom és a Neftegaz közé, és akkor nem kell közvetlenül megegyezniük egymással. A közvetítő cég a határ orosz oldalán megvenné a gázt, és az ukrán oldalán eladná, és az ezért felszámított díjból mindkét oldalra jelentős csúszópénzeket is lehetne juttatni. Volt már ilyesmi orosz–ukrán viszonylatban, többek között erre találták ki annak idején a RosUkrEnergót, amit a bécsi házi őrizetében ülő ukrán oligarcha, Dmitro Firtas vezetett.