91 kórházat kérdeztek, eddig egy árulta el, hány műtétet kellett elhalasztania

Egészségügy
2020 május 03., 18:23

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke 91 magyarországi kórháznak tette fel ugyanazokat a kérdéseket, többek között a járványügyi felkészülés miatt kiürített kórházi ágyak számáról, az elmaradt műtétekről, a tesztelésről és a védőfelszerelésekről érdeklődött volna. Ma arról számolt be, hogy - némi meglepetésre - kapott egy választ.

Eddig ugyanis, ahogy korábban megírtuk, egyetlen kórház sem válaszolt, mindegyik az Operatív Törzshöz irányította a politikust. Az egyik válaszból kiderült, hogy erre kaptak utasítást a minisztériumtól. Tóth ezután az Operatív Törzs irányítóihoz, Pintér Sándorhoz és Kásler Miklóshoz fordult, de ők sem válaszoltak.

Pár nappal később a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője egy emlékezetes interjúban szembesült vele, hogy a minisztérium bevallottan letiltotta a nyilatkozást, és némi zavar után arra jutott Tóth kérdéseivel kapcsolatban, hogy „én is azt gondolom, hogy nem olyan bonyolult, és választ is fog rá kapni.”

De válasz csak nem jött az április 17-én feltett kérdésekre, se a kórházaktól, se a kormánytól. Vasárnap azonban az MSZP elnöke arról számolt be a Facebookon, hogy a Belügyminisztériumtól megkapta az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKII) rövid, de érdemi reakcióit.

photo_camera Kérdések és válaszok, kattintás után nagyítható

Egyetlen intézmény válaszai nem lehetnek reprezentatívak, ráadásul az OKII-ban - Tóth szerint - nem tartottak bent betegeket, ezért nem kellett senkit hazaküldeni ahhoz, hogy a 170 aktív ágyból 102-t felszabadítsanak.

A válaszokból kiderül, hogy március 11. óta rendelkeznek szükséges védőfelszereléssel, és teszteltek már dolgozókat és betegeket. A legérdekesebb információ Tóth szerint, hogy kiderült: 

„a veszélyhelyzeti intézkedések következtében csak ebben az intézményben a beavatkozások közel háromnegyedét elhalasztották

ebben az időszakban. Míg korábban átlagosan 110 műtéti beavatkozást végeztek egy héten, addig a veszélyhelyzeti rendszerben ez a szám átlagosan 30-ra csökkent.”

A képviselő ebből azt a következtetést vonja le, hogy „az elmúlt másfél hónapban a kormányzat hatalmas áldozatot követelt azoktól a betegektől, akiknek - ha az életét azonnal nem is veszélyezteti, de - életminőségét jelentősen rontja az a betegség, amelyet műtéti beavatkozással javítani lehetne. A várólisták eddig is hatalmasak voltak, ezzel a kormányzati intézkedéssel nem rövidültek.”

link Forrás

A kórházi ágyak kiürítéséről ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg, az Operatív Törzs azt állította, hogy csak 2 százaléknyi ágyról küldtek el betegeket, Orbán Viktor ezzel szemben azt mondta, hogy 16 százaléknyi ágy nem volt üres a felszabadítás elrendelésekor.

Amikor a miniszterelnököt arról kérdezték a Kossuth Rádióban, hogy miért kell 33 ezer üres ágy, amikor ennyire egyelőre közel sincs szükség, azt válaszolta, hogy „ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, nem tudjuk megállítani, akkor valóban tízezer kórházi ágyra lehet szükség.”