Komoly amerikai-magyar mozgások, és egy hasznos eszköz járvány idejére

reggel 4
2020 szeptember 16., 05:31

Ez a 444 megújult reggeli hírlevele. Azt szeretném, azt szeretnénk, hogy ezt átfutva/végigolvasva/végigkattintva, mindent megtudj, amit ma reggel tudni érdemes. Sőt, kell. És nem csak ma, hanem ezentúl minden hétköznap. Itt tudsz feliratkozni, és ha tetszik, küldd tovább!

USA NUMBER ONE

Két fontos dolog is történt kedden este magyar-amerikai viszonylatban. Az egyik az, hogy David Cornstein budapesti amerikai nagykövet bejelentette, távozik a posztjáról. Az Orbán Viktorral kifejezetten jó kapcsolatot ápoló, otthon ékszerkereskedéssel foglalkozó Cornstein 2018-ban érkezett Budapestre, és november 1-ig marad a helyén. Nem tudjuk, hogy mi van a háttérben, de teljességgel elképzelhető, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy egy 82 éves ember most már pihenne. Szintén kedden derült ki, hogy hazatér az amerikaiak pekingi nagykövete is, de ez nem tűnik a budapestivel összefüggő eseménynek. Amerikában november 3-án választanak elnököt, akkor kiderül, hogy Cornstein utódját Trump vagy Biden küldi.

Kedden Washingtonban járt Szijjártó Péter, hogy részt vegyen az Izrael és a Bahrein, valamint az Egyesült Arab Emirátusok közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján. És ha már ott járt, bele is mondta a kamerába, hogy szerinte ezért Donald Trump Nobel-békedíjat érdemelne. Egyfelől persze, hogy ez egy nevetséges benyalási kísérlet. Ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a békemegállapodás történelmi jelentőségű, vagy csak egy, a színfalak mögött egyébként is már régóta békés kapcsolat színpadi szentesítése. Szerintem az utóbbi. Viszont én azt is gondolom, hogy az utóbbi években kiosztott Nobelek, Barack Obamától kezdve a tavaly díjazott, egy polgárháború szélén táncoló országot döcögve vezető etióp miniszterelnökig nem voltak kevésbé abszurdak, mint Donald Trump kitüntetése lenne. Bár azért egy olyan ember, aki szerint az emberek nyájmentalitást fognak kifejleszteni a koronavírus ellen...

De hogy visszatérjünk Szijjártóra, tényleg érdemes volt megjachtoztatni családostul: most Rákosmentén esett le több százmilliós közbeszerzés Szíjj László kapitány cégének.

Valahanyadik hullám

Ultraortodox zsidók egy műanyaggal elszeparált helyiségekre osztott izraeli zsinagógában
photo_camera Ultraortodox zsidók egy műanyaggal elszeparált helyiségekre osztott izraeli zsinagógában Fotó: MENAHEM KAHANA/AFP

Megváltó eszköz

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki az utóbbi néhány napban sokat nézegette a zöld-sárga-piros táblázatot. Azt, amit eredetileg angol szakértők állítottak össze, és amely ezzel a három színnel jelöli, hogy milyen körülmények között mekkora esélyünk van elkapni a koronavírust. Maga a táblázat is nagyon hasznos, de kicsit nehézkes volt kibogarászni belőle, hogy pontosan mennyire veszélyes elmenni a nagyszülőkkel ebédelni egy szabadtéri helyre, ahol zsúfoltak az asztalok, viszont mindenki maszkban eszik, és síri csendben. Egy magyar programozó viszont most tovább egyszerűsítette a dolgot, és így már tényleg tíz másodperc alatt el lehet dönteni, hogy mi az, amit bevállal az ember, és mit nem. Jó játék.

Aki pedig fokozottan szeret az ilyen kis izékkel játszadozni, próbálja ki ezt az angol nyelvű oldalt, ahol még tovább finomítva a lehetséges szcenáriókat lehet megtudni, hogy milyen fertőzési veszéllyel járnak.

Babra megy

A 444-nél többen is vagyunk, akik nagyon szeretünk enni, sőt, néha írni is arról, hogy mit eszünk. Ebből a szempontból szinte érthetetlen, hogy pont nálunk nem volt eddig ún. gasztroblog. De az élet, vagy hát a médiapiac-fogyasztási szokások ezen is változtattak, így kedden elindult a 444-en a Babramegy, Vida Katalin ételekkel, evéssel és fenntartható gasztronómiával foglalkozó blogja. Első hozzánk írt bejegyzése a paradicsomról szól. Jó étvágyat kívánok!

Klímapusztulat

Égési sérüléseket szenvedett tapír mentése a brazíliai Pantanalon
photo_camera Égési sérüléseket szenvedett tapír mentése a brazíliai Pantanalon Fotó: Gustavo Basso/NurPhoto via AFP

Két nyomasztó jelentés is befutott néhány óra alatt. Az egyik a menetrendszerinti emlékeztető, hogy bár talán pont Magyarországon ez nem volt olyan feltűnő, de 2020 nyara volt a legmelegebb az északi félteke történetében. Nem is csoda annak fényében, hogy az ENSZ szerint a természet pusztulása elleni célok közül egyet sem sikerült teljesítenie a világnak. 2010-ben Japánban volt egy nagy közös fogadkozás, ebből 2020-ra semmi sem jött össze. Aki azt hiszi, hogy ennél már nem lehet rosszabb, az nézegesse, hogy égett le másfélmillió hektárnyi terület a Föld legnagyobb mocsarában, a brazíliai Pantanalban, és olvassa el, a Qubit cikkét arról, hogy a klímatudósok szerint a Kaliforniában tomboló tűzvész még csak a kezdet.

De azért van néhány jó hír is. A világ olajigénye hamarosan csúcsra érhet, vagy már túl is van rajta. A járvány alatt visszatértek Hongkongba a fehér delfinek, mert nem zavarja őket akkora hajóforgalom. És novemberig mondhatjuk el a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy milyen Római-partot szeretnénk a jövőben, mekkora természetpusztítással.

Remegve várjuk

Kedden délután, a legendás Plankó Gergő-Apáti Bence mérkőzés szervezői asztalhoz ültetik Szily Lászlót és a kormányzati propagandamédia egyik legundorítóbb alakját, Huth Gergelyt. Én már tudom, hogy Laci mivel készül, és nagyon kíváncsi vagyok mire jut egy ilyen alakkal szemben. A járvány kicsit megkavarta ezt a rendezvényt is, a legfrissebb hírek szerint szabadtéren tartják. Úgy tudom, hogy élő közvetítés végül nem lesz, de utólag biztosan meg lehet nézni. Szurkolni meg addig is lehet. Lacinak!!!!

Az utolsó fénykép

photo_camera Forrás: Loop/Facebook

Hollandiában tartották a világ első olyan temetését, ahol a hagyományos fa koporsó helyett gombafonal-telepekből, azaz micéliumból készült koporsóban helyezték sírba az elhunytat. Az Élő Selyemgubó (Living Cocoon) legfontosabb tulajdonsága, hogy a földbe helyezve sokkal gyorsabban lebomlik, sőt, a rostok, amik a koporsót alkotják, tovább növelik a talaj tápanyagtartalmát

Ma ezen gondolkodom

„Egy újságíró cinikus legyen, ne aktivista” – Damir Marusic..