Kína nyerésre áll a koronavírus ellen

Október 6-án Kínában hét új koronavírusos fertőzést regisztráltak. Hongkongban nyolcat. A városnak 7,5 millió, a világ legnépesebb országának 1,4 milliárd lakosa van. Globális összehasonlításban a hongkongi számok is nagyon jók, de amit Kína produkál, az a hihetetlent súrolja. Az ország, ahonnan a Covid-19 elindult világhódító útjára, a hivatalos számok szerint mára gyakorlatilag legyőzte a járványt.

Szemben a szomszédos, Kínával összemérhető lakosságú Indiában, ahol az utóbbi hetekben napi 70-95 ezer új fertőzést regisztrálnak, a pekingi adatok szerint náluk már jó ideje legfeljebb néhány tucat pozitív teszt van naponta. Ráadásul ezek is mind külföldről érkező esetek, Kínában most már több mint egy hónapja egyetlen, az országhatárokon belüli vírusfertőzést sem találtak, tehát Covid-19 az országban már nem terjed.

A kínai hatóságok annyira magabiztosak, hogy szemben az év előző ünnepeivel, a nagy október eleji nyolcnapos munkaszünetet gyakorlatilag korlátozások nélkül engedélyezték. A nyolcnapos őszi vakáció, amely egyszerre a kommunista ország nemzeti ünnepe és a hagyományos kínai holdnaptár szerinti Őszközépünnep, az év egyik olyan időszaka, amikor szinte egész Kína útra kel, családot látogatni vagy egyszerűen csak pihenni egy kicsit. Az ünnep első négy napjában idén 425 millió belföldi turista indult útnak Kínában, ami kis csökkenés a tavalyi 542 millióhoz képest, de mégis azt jelzi, hogy a tavasszal még a járvánnyal küzdő országban kezd minden visszatérni a normális kerékvágásba.

Az azóta a világ szinte minden pontján megjelent új típusú koronavírust hivatalosan először 2019 december 1-én regisztrálták a kínai Vuhanban. Máig nem világos, hogy került az első emberi betegek szervezetébe, az viszont igen, hogy idén januárban a vírus már robbanásszerűen terjedt a 11 milliós nagyvárosban és környékén, amire válaszul a pekingi kormány a hónap végén az egész régiót páratlanul szigorú karantén alá helyezte. Vuhanból nem lehetett kimenni, és a lakosok nagy része az otthonát sem hagyhatta el április közepéig, amikor feloldották a karantént.

Addig Kínában néhány tízezer koronavírusos megbetegedést és néhány ezer halálesetet regisztráltak, ezek a számok nagyon azóta sem növekedtek. Még áprilisban volt egy újabb járványgóc az ország északkeleti részében, aztán júniusban Pekingben, majd júliusban Hszincsiang tartományban. Mindegyiket gyorsan, még szinte a csírájában sikerült elfojtani, köszönhetően annak, hogy a kínai vezetés minden esetben a vuhanihoz hasonló szigorúságú karanténzónákat jelölt ki, nem csak a gócpont közvetlen közelében, hanem attól jóval távolabb is.

Az Ürümcsiben, Hszincsiang legnagyobb városában a vírus felbukkanásakor hozott döntéseket helyi funkcionáriusok egyszerűen háborús intézkedésekként jellemezték. Minden közösségi eseményt betiltottak, a várost lezárták a külvilág felé, az ott lakók is csak korlátozottan látogathattak egymást, és mindenkit, akinél felmerült a fertőzés gyanúja, le is teszteltek. A vírusellenes hadjárat meg is hozta az eredményét, augusztus közepére a hszincsiangi gócpontot is sikerült felszámolni.

A Peking által közölt számoknál természetesen felmerül, hogy mulasztásból vagy szándékosan, de nem teljesen fedik a valóságot. A világ egyetlen országában sem tesztelnek le mindenkit koronavírusra, és sok helyen kozmetikázzák a számokat, például azzal, hogy csak azt számolják a koronavírus halálos áldozatának, akinél tényleg a halál semmilyen más lehetséges oka nem merül fel. Kínában is történhet ilyen. És azt is pontosan tudjuk már, hogy Peking a tavaszi járvány számaival is trükközött, akárcsak azzal, hogy nem mondtak el időben mindent a nemzetközi közösségnek a járvánnyal kapcsolatban.

De hiába hajlamosak a totalitariánus diktatúrák hazudni mind a saját népüknek, mind a világnak, a kínaiak nagyot most biztosan nem hazudnak. Bár ha a valóság a közölt számok tízszerese, még akkor is elképesztően jól állnak. Szemben azzal, amit a kínaihoz hasonló diktatúrák sugallni szeretnének magukról, valójában nem tudnak titokban tartani olyan dolgokat, amikről sokaknak tudomása van. Márpedig ha Kínában ismét lezárnának városokat, és ezrével halnának meg a koronavírus áldozatai, arról milliók tudnának, rajtuk keresztül pedig az egész világhoz eljutna az információ.

Jó példa erre az éppen Hszincsiangban koncentrációs (illetve Peking szerint átnevelő-) táborokban fogva tartott muszlim ujgurok ügye, amiről szintén értesült a világ. Éppen ezek a táborok kapcsán azonban azt azért meg kell említeni, hogy Kínának ma is vannak olyan, a külvilágtól elzárt városai és régiói, ahol, ha nem is olyan rossz a helyzet, mint Vuhanban januárban, de azért teljesen reális, hogy kisebb járványgócpontok kialakuljanak. Összességében mégis ki lehet jelenteni, hogy bár azt nehéz elhinni, hogy Kínában annyi új fertőzés legyen naponta, mint Hongkongban, ahol századannyian sem élnek, ugyanilyen hihetetlennek tűnik az, hogy az országban ma kormoly koronavírus-járvány legyen.

Erről beszélt október elején az a Scott Gottlieb is, aki 2017-2019 között az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyeletet (FDA) vezette, de ma már a magánszférában dolgozik, és így nem kell a Trump-kormány Kína-ellenes frázisait ismételgetnie:

„Sokan akarják azt hinni, hogy Kína hazudik a napi két tucat új esetükkel. De szerintem nem hazudnak. Az biztos, hogy a Csendes-óceán teljes keleti partvidéke nincs benne valami közös összeesküvésben (...) Az egész régióban kevesebb, mint 1000 új fertőzés van naponta. A tomboló járvány nem elkerülhetlen.”

Gottlieb nem túloz, ma Új-Zélandtól Vietnamon át Dél-Koreáig a Csendes-óceán keleti partján tényleg sehol sem tombol a koronavírus. Ez nem összeesküvés, és nem véletlen. Az utóbbi tíz hónapban láthattuk, hogy a járvány globális gócpontja többször máshova költözött, Közép-Kínából Dél-Európába, majd Észak- és Dél-Amerikába, és ennek a mozgásnak csak egy részét sikerült máig egészségügyi, politikai döntésekkel megmagyarázni. Lehet, hogy van más tényező is, klímaviszonyok, légszennyezettség, valami, amire most még nem is gondolunk.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a kelet-ázsiai országok, bár méretre és társadalmi berendezkedésre is nagyon különbözőek, a legsikeresebbnek bizonyultak a járvány elleni védekezés szervezett részében. Ha Szingapúrnak, Vietnamnak, Tajvannak és Dél-Koreának sikerült, miért ne sikerülhetne a kulturálisan sok szempontból hasonló Kínának, ahol a politikai vezetés nem fél a legradikálisabb eszközöket bevetni a járvány elleni harcban? Ahogy Gottlieb fogalmazott:

„Ez valami nyugati dolog, hogy a maszkviselés az egyéni szabadságjogokkal kapcsolatos politikai vita része lett, és képtelenek vagyunk hordani. Az emberek azt magyarázzák, hogy milyen fontos nyitva tartani az iskolákat, aztán meg azt, hogy nem kellenek a maszkok.”

A kínai vezetésnek nem kell ilyen széthúzással megküzdenie, ráadásul két okból is motiváltabbak lehetnek a nyugati, demokratikus kormányoknál a járvány megállításában. Egyrészt mert a Kínai Kommunista Párt és a kínai nép Mao után kötött társadalmi szerződése nagyon leegyszerűsítve valami olyasmi, hogy az emberek korábban elképzelhetetlen jólétet kapnak, ha eszükbe sem jut nemhogy megdönteni, de akárcsak kritizálni is a hatalmat. A 2020 eleji nagy kínai lezárások, valamint a járvány következtében kialakult, és várhatóan élesedő globális gazdasági válság a kínai nemzetgazdaságot is olyan helyzetbe juttatta, ahol annak irányítói számára már nagyon nehéz betartani a társadalmi szerződés rájuk vonatkozó részét. Nem engedhetik meg maguknak, hogy az elszabaduló vírus további gazdasági visszaesést hozzon az országban.

Másrészt pedig a kínai vezetés, hiába próbálta ezt meg a világon sok helyre, még Magyarországra is juttatott „segélycsomagokkal” kompenzálni, a járvány kezdete óta vesztésre áll az azt övező PR-háborúban. A globális közvélemény már a járvány előtt is egyre érzékenyebb volt az olyan kínai botrányokra, mint a mindent látó megfigyelőállam exportálása és az ujgurok elnyomása, a Vuhanból elszabadult vírus és az akörüli őszintétlenség pedig tovább rontotta Kína nemzetközi renoméját. A legfrissebb, október eleji kutatások szerint ma Kína megítélése világszerte történelmi mélyponton van. Az arcvesztést mindig nagy szégyenként megélő kínaiaknak ez különösen fájhat, és nyilván mindent megtesznek azért, hogy ez ne forduljon elő megint. Szemben például az amerikai vagy az angol kormánnyal, amelyek az utóbbi hónapokban szépen bizonyították, hogy nem zavarja őket, mit gondol a világ a járványügyi intézkedéseik hatékonyságáról.

Ahogy például Izraelben láttuk, a koronavírus legyőzéséről addig nem szabad beszélni, amíg nincs ellene vakcina, mert nyertnek tűnő helyzetből is gyorsan egy tomboló járvány közepébe lehet visszazuhanni. Kína így még nem nyert, csak nyerésre áll a koronavírus elleni harcban.