Este nyolctól fájront van

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem
  • Orbán Viktor vasárnap még fényt látott az alagút végén.
  • Másnap mégis szigorításokat rendelt el, még ha tessék-lássék alapon is.
  • Szerdától este nyolc után tilos az utcára lépni, bezárnak az ét- és konditermek is.
  • A hetedik napja karanténban levő Szijjártó Péter nem érzi jól magát.
  • A külügyminiszter a múlt héten Kambodzsában járt, ahol most iskolákat zárnak be miatta, és már kilencszáz kontaktját tesztelték.

415

Ennyien voltak lélegeztetőgépen a covid-betegek közül hétfőn reggel. Az operatív törzs tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 55-en vesztették életüket covidban. Utoljára október legvégén volt ennél alacsonyabb a halottak napi száma, de hogy ez csak statisztikai zaj, vagy trendforduló volt, azt a következő napok statisztikái mutathatják meg. Abból mindenesetre, hogy a gépi lélegeztetésre szorulók száma 415 fő, és stagnál, inkább arra következtetnénk, hogy nem fordult a trend. Ahogy a 32 százalékos pozitív tesztarányból is inkább következtethetünk a helyzet romlására.

A pozitív koronavírustesztek az összes elvégzett teszt arányában. A WHO ajánlásai alapján a járvány akkor van kontrol alatt, ha a pozitív tesztek aránya nem haladja meg az öt százalékot.

Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a kiugróan magas tesztarányt azzal magyarázta, hogy nálunk jellemzően csak a tüneteket mutatókat tesztelik, a kontaktkutatást már rég feladták.

Világszerte már több mint 50 millió embert fertőzött meg a koronavírus. A halálos áldozatok száma meghaladta az 1,25 milliót. A fertőzés 190 országban és régióban van jelen.

150 ezer dolgozó hagyhatta már ott a vendéglátást. Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint legalább 3-4 évre lesz szükség ahhoz, hogy a járvány után a turizmus és vendéglátás vissza tudjon térni a 2019-as szintre.

Szijjártó, a szuperterjesztő?

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Hun Szen kambodzsai miniszterelnökkel, aki Szijjártó látogatása után két hétre karanténba vonult, mert a magyar külügyminiszterről később kiderült, hogy fertőzött.Fotó: BORSOS MATYAS/foto: Borsos Matyas KKM

A magyar külügyminiszter múlt heti kambodzsai látogatása után több olyan iskolát is bezártak, amiket Szijjártó Péter is felkeresett, és már 900 kontaktját tesztelték le, miután kiderült, hogy a magyar külügyminiszter koronavírusos. Eddig egy kontaktja, egy, a védelmére kirendelt helyi testőr tesztje lett pozitív, de biztos ami biztos alapon Hun Szen miniszterelnök és három minisztere is karanténba vonult. Maga Szijjártó miniszter amúgy nincs jól. Hetedik napja van karanténban, de beszámolója szerint "a tünetek nem engednek".

Pozitív lett Kispest polgármesterének koronavírus tesztje. Gajda Péter a Facebookon jelentette be megbetegedését, amely elmondása szerint enyhe tünetekkel jár, így otthonról tud dolgozni.

Örök optimisták

Miközben a Magyar Orvosok Szakszervezete már az egészségügyi ellátórendszer olyan mértékű összeomlásától tart, mint amit tavasszal Észak-Olaszországban tapasztaltak, a Szent János Kórház főigazgatója, Takács Péter arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy nincsenek bergamói állapotok. „Beavatkozás nélkül néhány héten belül valóban több lett volna a beteg, mint a szabad kórházi ágy, de a kormány az elmúlt héten szigorította is a járványügyi szabályokat, és most kapacitást is felszabadítunk” - mondta.

A kormány amúgy csak a Takács Péterrel készült interjú után szigorított - hacsak nem vesszük szigorításnak már azt is, hogy a múlt héten éjfél és hajnali öt között már nem lehetett utcára menni. Szerdától már este nyolckor kezdődik a kijárási tilalom, egyelőre úgy tűnik, hogy még kutyát se lehet sétáltatni. Emellett zárnak az éttermek, Pumped Gabó legnagyobb bánatára a konditermek, és 9. osztálytól felfele online oktatásra állnak át. Foci azért még lesz, még ha csak zárt kapuk mögött is, mert az MLSZ csak az amatőr bajnokságokat szakítja félbe.

Pedig Orbán Viktor egy napja még látta a fényt az alagút végén. Tegye fel a kezét, akinek erről nem a klasszikus vicc jutott az eszébe, pláne, hogy egy nappal később már szigorításokat jelentett be miniszterelnökúr. Persze az is igaz, hogy Orbán két hónapja még "szinte korlátlan" egészségügyi kapacitásról beszélt.

A helyzet röviden: rossz


Akit a bővebb verzió is érdekel, annak szívből ajánljuk Haszán Zoltán heti összefoglalóját, aki az elmúlt hét adatait összefoglalva kiszűrte a statisztikai zajt, ám így is arra jutott, hogy ennyire rossz még nem volt idáig, de a számok alapján hamarosan még rosszabb lesz.

Mindeközben a kormánypárt képviselői minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy akadályozzák a tisztánlátást. Így például megakadályozták, hogy a parlament Népjóléti bizottsága meghallgathassa Müller Cecília országos tisztifőorvost, pedig ő az elmúlt hónapokban hatalmas rutint szerzett kérdések meg nem válaszolásában: naponta gyakorolja és fejleszti a képességét az ún. sajtótájékoztatóin. Pedig kérdés adódna bőven, például az a 11, amikre most jobb híján közérdekű adatigényléssel próbálunk választ kapni az azokat ügyesen titkoló illetékesektől.

Végül egy jó hír

90 százalékban hatásosnak bizonyult a Pfizer amerikai gyógyszergyár covidvakcinája a klinikai tesztek 3. fázisában. Az engedélyező hatóságok korábban azt jelezték, hogy már egy ötven százalékban hatékony vakcinát is engedélyeznének. A Pfizer a tervek szerint még a hónap végén megkezdené az engedélyeztetést, reményeik szerint az év végére már 15-20 millió ember beoltására elég oltóanyagot állíthatnak elő. Vagyis azért a tömeges immunizációtól még messze vagyunk, globálisan ennél ötszázszor több adagra van szükség