16 ezer embert kellett evakuálni, miután kitört a La Soufrière vulkán
2021 április 10., 15:17
„Senki nem hitte el, hogy tényleg ki fog törni a vulkán”
Április 9-én kitört a La Soufrière vulkán a karibi Saint Vincent szigetén, és ezért 16 ezer embert kellett evakuálni. Gubicza Tamás 3 évvel ezelőtt költözött a szigetre, a vulkán közvetlen szomszédságába, Chateaubelair-be, most pedig a 444-nek mesél arról, hogy milyen volt a vulkánkitörés, és most milyen állapotok uralkodnak a szigeten.
Gubicza Tamással napokig egyeztetjük, hogy mikor tudunk beszélgetni, de nem a 6 órás időeltolódás miatt, hanem mert önkéntesként segíti az evakuált embereket, ezért szinte minden perce be van táblázva. Tamás 3 évvel ezelőtt költözött ki, mert munkát kapott egy iskolában, ahol önkénteseket képeznek ki, akik később Amerikába mennek. A diákok nagy részét azonban a koronavírus miatt, majd később a vulkán miatt hazaküldték, így Tamás az elmúlt hetekben leginkább az iskolához tartozó maracuja-ültetvényen dolgozott.
Az iskola a vulkán közvetlen közelében helyezkedett el, de magán a vulkánon is legalább tízszer járt Tamás, mielőtt jöttek volna az első hírek, hogy aktivitást észleltek.
„Decemberben tudósok érkeztek a szigetre a műszereikkel, és azt mondták nekünk, hogy valószínűleg ki fog törni, de nem tudják mikor. A La Soufrière utoljára 1979-ben tört ki, ezért mindenki szkeptikus volt, hogy most valóban meg fog-e történni. Én se nagyon hittem el, pedig minden reggel úgy kávéztam, hogy közben néztem az enyhén füstölő vulkánt” - meséli.
A lakosok közösségi rádiót is kaptak a hatóságoktól, hogy azon keresztül értesíteni tudják őket, ha azonnal el kell hagyniuk az otthonaikat. Ennek ellenére folyt az élet tovább a megszokott medrében. Saint Vincenten a lakosok többsége a turizmusból él, azt viszont teljesen hazavágta a koronavírus, így a legtöbben a mezőgazdasággal foglalkoztak. Állatokat tenyésztettek, ananászt termesztettek, a vulkán oldalában pedig marihuánaültetvényeket gondoztak.
„Senki nem hitte el, hogy ki fog törni a vulkán, de aztán elérkezett április 9-e, és tényleg látszott, hogy szokatlanul sok füst ömlik belőle. A környéki falvak lakosai még ekkor sem igen törődtek vele, én is még elmentem edzeni, délután pedig strandolni. Délután 4-kor azonban bejelentették a kitelepítést, és bár hiába készültünk erre 4 hónapja, mindenkit tök váratlanul ért” - mondja.
Tamás előbb a munkatársaival együtt az iskolába ment, hogy onnan mentsenek mindent, ami menthető, de estére már sikerült elhagyniuk a falut. Sok család azonban csomagokkal állt az út szélén, ugyanis a közlekedési infrastruktúra nagyon fejletlen a szigeten, gyakorlatilag egyetlen út vezet be, és annak is vége szakad. A helyi buszsofőr próbálta a busszal menteni az embereket, akik az út szélén vártak rá teljes pánikban. A vulkán közelében lévő falvakból összesen 16 ezer embert kellett evakuálni, akiket falvanként iskolákban és közösségi házakban szállásoltak el, de sokan a rokonaikhoz, ismerőseikhez mentek menedékért.
Reggel 8-ra pedig kitört a vulkán, és mindent hamuval borított.
A vulkánhoz legközelebb eső területeken 30 centiméteres hamuréteg is kialakult, sok háznak a bádogtetője pedig beszakadt a nehéz hamuréteg alatt.
A hamu a termőföldeket is letarolta, az emberek az állataikat is hátrahagyták.
Tamásnak egyszer sikerült visszajutnia a vörös zónába, ahol az iskola is van. Annak is leszakadt a teteje, a maracuja-ületvény pedig odaveszett.
„Valamelyik nap bementem a faluközpontba, és szörnyű a látvány. Ahol régen vásár volt, szólt a zene, és karibi hangulat volt, ott most szürke minden” - meséli.
Tamás a vulkánkitörés után két norvég, egy zimbabwe-i és egy török munkatársával önkénteskedni kezdett, hogy segítsen az evakuált lakosoknak. Naponta látogatja őket, megkérdezi, mire van szükségük, azt beszerzi és elviszi. A legnagyobb problémát jelenleg a vízhiány okozza, ugyanis a vízvezeték-hálózatot a vulkánkitörés miatt elzárták, mivel károkat okozott volna a hamu a hálózatban. Ezért most Tamás is a folyóhoz jár le vízért, de ivóvizet csak szállítmányokon keresztül kapnak.
Most épp egy ruhaszállítmányt is várnak, amit Tamás az önkéntes csapatával együtt szervezett, ugyanis sokan minden holmijukat hátrahagyták, amikor evakuálták őket.
Tamás most azon dolgozik, hogy programokat találjanak ki a gyerekeknek és felnőtteknek, akik dolgos emberek, ezért most nagyon szenvednek attól, hogy nincs mit csinálniuk, csak ülnek és várnak. Legutóbb színezőket és dominót vett a gyerekeknek, hogy lefoglalják magukat.
Amiatt nem aggódnak, hogy a kitelepített emberek éhezni fognak, mert folyamatosan érkeznek szállítmányok a szomszédos, gazdag szigetről, Barbadosról, de az önkéntes munkát nagyon megnehezíti, hogy nincs egy szervezet, ami összefogná őket, és szétosztaná a feladatokat. Így viszont könnyen előfordulhat, hogy egy másik önkéntes csapat is épp ruhaszállítmányt szervezett, anélkül, hogy tudnának egymásról.
Tamás azt mondja, hogy a fejetlenség ellenére a járványügyi szabályokra nagyon figyelnek: a menedékházakba nem lehet csak úgy bemenni, mindenkit tesztelnek koronavírusra, de neki szerencsére már oltása is van, ezért szabadabban mozoghat.
Szerdán tartottak egy kerekasztal beszélgetést, ahol a kormány azt taglalta, hogy vajon mikor költözhetnek vissza az emberek. Egyelőre ezt még senki sem tudja, egyes becslések szerint lehet akár 1 hónap, de akár 1 év is.