A magyar rezsi és egy bizonyos, Koboljev talpára kötött útilapu összefügghetnek

május 10., hétfő 3:55

Április végén az ukrán kormány felmentette Andrij Koboljevet, a Naftogaz vezérigazgatóját. A Naftogaz nagyon fontos állami gázipari vállalat Ukrajnában, többek között ez a cég birtokolja az ország gázvezetékeit, azokat, amelyeken az oroszok Közép-Európába, például Magyarországra is szállítanak gázt; de kitermeléssel, tárolással és gázkereskedelemmel is foglalkozik.

Ukrajna gazdaságából a külvilágot leginkább a földgáz érdekli. Sokáig a földgázipar ellenőrzéséért vívott harcok egyet jelentettek a politikai hatalomért vívott harccal. Az ország függetlensége óta feszültek egymásnak oroszos és kevésbé oroszos oligarchák, valamint az általuk felépített politikusok, és a Naftogaz irányítása kulcsfontosságú volt ezekben a csatákban.

Az ukrajnai korrupció egyik szimbóluma is a Naftogaz volt: miközben dollármilliárdokat keresett a cég az orosz gáztranziton, addig volt olyan év, hogy akkora veszteséget termelt, ami az ukrán állami költségvetés negyedének felelt meg.

A kijevi Majdan téren kitört forradalom után, 2014-ben hatalomra lépett ukrán vezetéssel szemben jelentős elvárás volt, hogy tisztítsa ki a céget, alakítsa át olyanná, mintha egy nyugati nagyvállalat lenne. Ennek fontos gazdasági jelentősége is volt, már csak az európai ellátás biztonsága miatt is, de politikailag is fontos volt, hogy ne oroszbarát érdekkör tartsa kezében a Naftogazt.

2014-ben ebben a nagy nemzetközi tülekedésben nevezték ki a cég vezérigazgatójának az akkor még csak 36 éves Andrij Koboljevet, aki teljes nyugatosodást ígért, és azóta is úgy tekintettek rá Ukrajnában, mint „az amerikaiak embere”. A cég felügyelőbizottságát felerészben nyugatiakkal töltötték fel, a testület tagja volt egy időben például Amos Hochstein is, aki Obama elnöksége idején az amerikai külügyminisztérium energetikai különmegbízottjaként dolgozott (e minőségében 2014 novemberében azért utazott Budapestre, hogy nyomást gyakoroljon a Molra, nehogy eladja a horvát INA-t az oroszoknak).

A testületnek most is van francia és kanadai tagja is, az elnök pedig a brit Clare Spottiswoode, aki a 90-es években az Egyesült Királyság gázpiaci liberalizációját irányította a londoni kormány megbízottjaként. Amikor az IMF 2020-ban egy nagyobb kölcsönt hagyott jóvá Ukrajnának, a pénz utalásának egyik feltétele az volt, hogy a Naftogaz felügyelőbizottságának jóváhagyása nélkül ne lehessen lecserélni a cég vezetőjét. A nyugatiak, és főleg az USA ezzel akarta kőbe vésni, hogy a társaságban a nyugati befolyás ne változhasson.

Andrij Koboljev. Fotó: STR/NurPhoto

Április végén ezt felrúgta a kijevi kormány

Ez volt az alaphelyzet, amikor április 28-án az ukrán kormány úgy döntött, hogy pár napra felfüggesztik a Naftogaz felügyelőbizottsági tagjainak megbízatását. Így kikerülték papíron az IMF-nek ígért céges autonómiát, hiszen ha nincs felügyelőbizottság, akkor jóvá sem hagyhatja a vezérigazgató leváltását. A mozgásterükkel élve le is váltották Koboljevet, és helyére az addigi energetikai minisztert, Jurij Vitrenkót nevezték ki. A nyugati fb-tagok felháborodtak, Spottiswoode lemondott, az amerikai külügyminisztérium aggódó nyilatkozatot adott ki, és Nyugat-Európából is több kormány jelezte értetlenkedését.

A vezérigazgató leváltása alig egy héttel azután történt, hogy az orosz védelmi miniszter bejelentette, visszavonják az Ukrajna határára vezényelt orosz katonák egy részét.

A leváltás utáni nap pedig az ukrán kormány kirúgta az állami hadiipari vállalat igazgatóhelyettesét, Musztafa Najemet is. Najem egykor oknyomozó újságíró volt, és az ő Facebookra kirakott posztja hatására kezdtek el 2013 novemberében a kijeviek tüntetni a Majdan téren - e tüntetések nyomán menekült el Viktor Janukovics akkori elnök Oroszországba. (2013. november 21-én a „Na, hányan leszünk éjfélig a Majdanon?” kezdetű posztja provokálta ki az első tüntetéseket.)

Najem 2019-es kinevezése a hadiipari konglomerátumhoz egy jelentős korrupció-ellenes, nyugatos gesztus volt a kijevi vezetés részéről. Őt úgy váltották le, hogy megszüntették az igazgatóhelyettesi posztot a cégnél, de erről előzetesen még csak nem is értesítették. A leváltásának ügye sokak szemében összekapcsolódott a Naftogaz vezérigazgatójának kirúgásával.

Kezdett úgy kinézni a dolog, mintha az orosz csapatkivonás után a Zelenszkij-kormány elkezdett volna idomulni a moszkvai igényekhez, vagy az országban lévő oligarchák igényeihez, de mindenképpen valami olyanhoz, ami nem illeszkedett a nyugati elvárásokhoz.

Durván intézték

További megütközést keltett, hogy nem elég, hogy az ukrán kormány kikapcsolta a felügyelőbizottságot Koboljev kirúgásakor, de még azt is megcsinálták, hogy az energiaügyi minisztert rakták a helyére - holott éppen Zelenszkijék hozták azt a korrupció-ellenes törvényt, ami szerint a miniszterek egy évig nem mehetnek el olyan céghez dolgozni, amelyet kormányon maguk szabályoztak. Kiskapu persze most is volt: Vitrenko csak ügyvezető energetikai miniszterként dolgozott ideiglenes megbízással december óta, így nem volt hivatalosan teljes jogú tagja a kormánynak.

Vitrenko édesanyja és elmúlt barátsága

Kijevi forrásaink szerint a helyzetet nem lehet úgy leegyszerűsíteni, hogy Vitrenko az orosz befolyás embere. Még akkor is túlzásnak tartják ezt sokan, ha közben az édesanyja az Ukrajna Progresszív Szocialista Pártja nevű szervezet elnöke, és mint ilyen, az oroszbarát baloldali ukrán ellenzék egyik vezéralakja, aki 2014-es meneküléséig Viktor Janukovicsot támogatta a parlamentben, a mai napig a Szovjetunió iránti nosztalgiával kampányol, és a párt logójában hangsúlyos az ötágú vörös csillag.

Mert e családi háttér ellenére is a nyugatos technokrata menedzserek között tartották számon Jurij fiát, aki Amerikában tanult, és eddig lojális volt a nyugatos kormányzathoz. És hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, barátja és üzlettársa is volt sokáig a most kirúgott Koboljevnek: „nagyon sokáig a legjobb haverok voltak” - mondta róluk egy kijevi üzletember, aki mindkettőjüket személyesen ismeri. Együtt dolgoztak sokáig a Naftogaznal is, csak aztán összevesztek.

Van egy olyan pletyka Kijevben, hogy akkor romlott el a viszonyuk, amikor Vitrenko úgy érezte, keveset kapott a Gazprom elleni per sikerdíjából.

E sikerdíj kifizetése a most leváltott Naftogaz-vezetés egy sokat vitatott döntése volt. A Koboljev-féle vezetés évekig pereskedett az orosz állami gázóriással, a tét összesen 5 milliárd dollár volt. Az ukránok szerint ennyivel tartozott nekik a Gazprom a korábbi tranzitdíjakból, míg az oroszok azt mondták, hogy az ukránok ellopták a gázuk egy részét, úgyhogy nem fizetnek. A per egy stockholmi választottbíróság előtt ment, és a Naftogaz győzött.

2019 utolsó napjaiban sokak szerint a Naftogaz hazárdjátékot játszott, amikor addig nem volt hajlandó megállapodni a Gazprommal a 2020-as tranzitról, amíg az orosz cég át nem utalja a perben megítélt utolsó centet is. Néhányan úgy értelmezték a helyzetet, hogy a Naftogaz vezetői azért teszik kockára az ukrán állam bevételének jelentős részét adó tranzitdíjat, hogy felvehessék a menedzserek a sikerdíjukat. A cég vezetése ugyanis a sérelemdíj 1 százalékát szavazta meg a menedzsment 40 tagjának bónuszként, azaz 50 millió dollárt osztottak ki összesen maguk között. A pletyka szerint Vitrenko úgy érezte, hogy ő túl keveset kapott ebből a keretből, és ezért fordult Koboljev ellen.

Firtas adósságának leírása okozta a Koboljev vesztét?

Az ukrán kormány hivatalosan azért váltotta le Koboljevet, és azért hozta lehetetlen helyzetbe a felügyelőbizottsági tagokat is, mert 2020-ban a Naftogaz már megint veszteséges volt, úgy mint a régi, „korrupt” időkben. A veszteség elég tetemes lett, 570 millió euró körül alakult.

Ennek egy részét azzal magyarázták, hogy a járvány miatt nagyon lement a gáz ára a világpiacon, de Koboljevék szerint a fő ok az volt, hogy ebben az évben írták le a behajthatatlannak ítélt követeléseiket, hogy aztán tiszta lappal építkezhessenek tovább.

A hosszú évek óta beszedhetetlen számlák egy jó részével Dmitrij Firtas oligarcha cégei tartoztak. Firtas 2014 óta Bécsben él, házi őrizetben, de addig gázügyekben az egyik legerősebb ember volt Ukrajnában: az oroszbarát oligarchák közé tartozott (és felerészben övé volt a magyarországi Emfesz nevű cég is, ami a 2000-es évek végén a magyar gázkereskedelem közel negyedét ellenőrizte). Az utóbbi években azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ő emberei adtak tanácsot Donald Trump stábjának, amikor jogi fogást kerestek Joe Biden fián, annak ukrajnai gázüzletei miatt (erről itt írtunk részletesen).

Vége az olcsó ukrajnai tárolásnak?

Iparági elemzők alapvetően három ügyben tartják lehetségesnek, hogy irányt vált a Naftogaz az új vezetéssel, amiből kettő befolyásolhatja a magyarországi gázkereskedők helyzetét is.

A Naftogaz most leköszönt vezetése igen komoly tárolói kapacitást adott el európai gázkereskedőknek, jóval a régiós ár alatt. Mivel a környéken Magyarországon van még komoly tárolókapacitás (ezek kimerült gázbányák, azaz nem lehet akárhol létrehozni gáztárolókat), ez érzékenyen érintette a magyar államot is, amelyik az itteni tárolókat az MVM-en keresztül birtokolja. Iparági elemzők szerint az új ukrán vezetés emelni fog a tárolási díjon, hogy mutassa, ők nem hagyják elfolyni a pénzt. Ennek egyik hatása az lehet, hogy a kereskedők szívesebben tárolnak majd máshol, például Magyarországon, ami a magyar államnak jó üzleti lehetőséget jelenthet. Másrészt viszont ha drágul a tárolás, akkor drágul a gáz is a régióban, és ez a magyarországi árakat is felhajthatja.

Egy másik várakozás, amiről többektől is hallottunk, hogy a Naftogaz új vezetése megpróbál megegyezni az oroszokkal, hogy megint vásároljanak gázt.

2015 ősze óta Ukrajna saját fogyasztásra nem vesz gázt közvetlenül Oroszországtól, arra hivatkozva, hogy túl drágán adják. Ebben Koboljev mindig is hajthatatlan volt, számos sajtónyilatkozatában is világossá tette, hogy ilyenről még csak nem is tárgyal a Gazprommal.

Jelenleg Ukrajna nyugat felől (elsősorban Szlovákia irányából, de esetenként kisebb tételben Magyarországról is) vásárol gázt - ami egyébként eredetileg orosz gáz, csak előbb átmegy valamelyik EU-s tagállam kereskedőjén.

A közvetlen orosz-ukrán gázüzlet visszaállítása közgazdasági szempontból logikus lépés lenne, de közben az amerikaiak nagyon tartanak attól, hogy ha az oroszok ismét beszállítók lesznek, akkor ezzel politikai pozíciókat is szereznek. 2014-ig ugyanis rendszeresen úgy befolyásolták az ukrán belpolitikát, hogy felemelték az árat, ha nekik nem tetsző politikusok kerültek hatalomra, illetve érdekeltté tették a gázüzletben azokat, akik számukra kedvező politikát vittek, és ezzel nagyon meg tudtak erősíteni, vagy akár a semmiből fel is tudtak építeni ukrán oligarchákat (Dmitrij Firtas például egy kisvárosi tűzoltó volt, mielőtt iparmágnás és gáznagykereskedő lett volna belőle, hála a Gazprommal kötött megállapodásainak). Egy közvetlen orosz-ukrán gázmegállapodás a magyarországi kereskedőket is érintheti, akik eleshetnek az ukrán exporttól.

A harmadik ügy, ami miatt nyugaton aggódnak, hogy mi lesz az ukrán gázipar egyes részeinek privatizációjával, illetve milyen üzleteket köthet az új vezetés majd a belföldi termelőkkel, amelyek között helyi oligarchák, de nyugati érdekeltségű cégek is bőven vannak.

Hogy mindez mennyire izgalomba hozta a nyugati sajtót, azt jól mutatja, hogy amikor csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel sajtótájékoztatót tartott, a BBC a Naftogazról kérdezte őket. A tévés humoristából lett Zelenszkij ügyesen kikerülte a választ, mert pont akkor jutott eszébe egy vicc az orosz szinkrontolmácsról. Blinken sem válaszolt részletesen, bár a cég nevének említése nélkül elmondta, hogy a többi nyugati kormánnyal együtt neki is igen fontos az állami cégek jó vezetése, és hogy a megfelelő emberek kerüljenek pozícióba, átlátható módon. A színfalak mögött azonban a Naftogaz körüli változások nagyon is élénk érdeklődést váltottak ki az amerikaiaktól.

A Naftogaz jövője azért ilyen izgalmas, mert a változások iránya mutathatja, hogy az ukrán politikai vezetés mennyire lenne hajlandó egyezkedni Oroszországgal. Az április eleji orosz mozgósítás idején Zelenszkij hiába sürgetett egyértelmű katonai segítséget a Nyugattól, van, aki szerint ezután logikus lépés, hogy békülékeny gesztust tesz az oroszoknak. Más szakértők szerint a mostani változások kulcsát az ukrán oligarchák közötti harcokban kell keresni, mert ahogy Zelenszkij népszerűsége zuhan, úgy erősödnek azok a befolyásos nagyurak, akik az államtól mindig akarnak valamit.