Kövekről és könnygázgránátokról rakétákra váltottak a palesztinok és az izraeliek

május 11., kedd 4:07

Most, hogy a felek már rakétákkal lövik egymást a legújabb palesztin-izraeli konfliktusban, a világ vezetői sorra fejezik ki komoly aggodalmukat. A jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél napok óta tartó összecsapások hétfőn eszkalálódtak, amikor a Gázai övezetet uraló Hamasz rakétákkal kezdte lőni Jeruzsálemet, amire válaszul Izrael is bevetette légierejét. Az övezetre mért légicsapásoknak a palesztin egészségügyi források szerint húsz halálos áldozata volt, kilenc gyermek is életét vesztette. Izrael közlése szerint a csapásban a Hamasz legalább három tagja is életét vesztette.

A palesztin polgári védelem emberei kutatnak egy légicsapásban összeomlott gázai ház romjai között. Fotó: MOHAMMED ABED/AFP

A Hamasz azután kezdett rakétázni, hogy az al-Aksza mecsetnél kirobbant összetűzésekben több száz palesztin megsebesült. A rakétacsapás után Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azt közölte, hogy a Hamasz átlépte a vörös vonalat, így Izrael "nagy erővel" fog válaszolni.

Összecsapások voltak a Jeruzsálemet és Ramallah-t elválasztó ellenőrzőpontnál is. Fotó: ABBAS MOMANI/AFP

A rakétatámadások és a légicsapások mellett folytatódtak az utcai összecsapások is a palesztin tüntetők és az izraeli rendfenntartók között. A palesztin Vörös Félhold tájékoztatása szerint keddre virradó éjszaka legalább hétszáz palesztin sebesült meg az utcai összecsapásokban Jeruzsálemben és Ciszjordániában.

A világ idegesen reagált

A fokozódó erőszak megszólalásra bírta a világ vezetőit. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a rakétacsapások "azonnali" felfüggesztését követelte a Hamasztól, egyben minden oldalt felszólított a feszültség enyhítésére. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője is hasonlóan nyilatkozott, hozzátéve, hogy Joe Biden elnököt "komolyan aggasztja" az erőszak burjánzása.

Izraeli biztonsági erők a Havara-ellenőrzőpontnál, a Ciszjordániai Nablusz déli bejáratánál. Fotó: JAAFAR ASHTIYEH/AFP

A brit külügyminiszter, Dominic Raab szintén a rakétatámadások azonnali leállítását és a civilek elleni támadások végét követelte. Josep Borrell, az EU külügyi főbiztosa is azt követelte, hogy azonnal vessenek véget az "erőszak jelentős fokozásának". "Az Izrael civil lakosságára Gázából kilőtt rakéták teljesen elfogadhatatlanok, és csak az eszkaláció dinamikáját táplálják" - nyilatkozta szóvivője.

A kialakult helyzetre tekintettel hétfő éjszaka vésztanácskozást tartott az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, de nem adtak ki közleményt az ülésen elhangzottakról. Egy, az AP-nek nyilatkozó diplomata szerint az ENSZ, illetve a Hamasz és Izrael között gyakran közvetítő Egyiptom és Katar is igyekeznek véget vetni a harcoknak. (Via BBC, The Guardian)