Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.
Van, aki nem hagyja annyiban, hogy az oltás után negatív az antitesttesztje – Több mint ezer ellenanyag-vizsgálat eredményét küldték el az olvasóink. Kiválasztottuk belőlük a legérdekesebbeket.
Nagy-Britanniában derül ki, okoz-e újabb hullámot az indiai variáns – A korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutáció elkezdte kiszorítani a korábbi variánsokat a szigetországból. Pont akkor, amikor a britek mindent megnyitottak. Gyorsan kiderül, hogy az oltási program gyorsabb, vagy az ellene dolgozó vírus. És ez a versenyfutás Magyarországon is lejátszódhat.
Van, ahol úgy tudtak gyorsan nyitni, hogy megúszták a harmadik hullámot is – Egyre több országban oldják fel a korlátozásokat.
Klasszikus politikai pedofília – Kocsis Máté napok óta folytatásos szappanoperában mutatja be „pedofilellenes törvénycsomagját”. Nem a gyerekek védelme, hanem a 2022-es kampányra készülődés érdekében. Amiben mindez összefolyhat Orbán homoszexuálisok elleni vérvádjával.
143 milliárdot buknak a legszegényebb falvak, mert a kormány lemondott az uniós hitelről – Így is nagy összeg, 77,5 milliárd jut a Felzárkózó települések programra. De egyelőre nem világos, hogy a kieső pénzből mennyit és honnan pótolnának.
Sürgősen ki kellene találni, hogyan indítsuk újra az egészségügyet – Tömegek várnak műtétekre, és a szakrendelőkben sincs elég orvos. Közben azért még mindig vannak covidosok is. Hogyan fognak mindenkit ellátni? És ki fogja meggyőzni a betegeket, hogy ne féljenek újra kontrollra menni?
Amerika engedett az oroszokkal vívott gázvitában – A Biden-kormány enyhített a nagy orosz-német gázvezeték építőire kivetett szankciókon. A kijevi kormány szomorú, a berlini és a moszkvai viszont elégedett. A fordulat megkönnyebbülést hozhat a Mol-nál is.
Majd ha megunják, hazamennek – A legújabb palesztin-izraeli konfliktus nem lesz sorsfordító a térség történelmében. De egyelőre egyik félnek sem áll érdekében a harcok gyors lezárása, hiszen a bukásra álló Netanjahut megmentette a konfliktus, a Hamász pedig harciasságával növelheti befolyását Ciszjordániában, amit még nem ural.
Tina: A rock’n’roll királynője, akit évtizedeken át mindig a bántalmazásáról kérdeztek – A Tina Turnerről készült új HBO-dokumentumfilm nem csak azt mutatja be, hogy mitől volt olyan nagy hatása az énekesnőnek a modern zene történetében, hanem azt is, hogy egy szomorú epizód mennyire rányomhatja a bélyegét egy több évtizedes, sikeres, önálló karrierre.
60 percre beültem egy fémkabinba a méheket nézni, és nem történt velem semmi – Mi történik, ha kiülsz a természet közepén felállított kabinba egy kaptár alá? Nyilván semmi, de nem abban az értelemben, ahogy ezt megszoktuk. Az AU Workshop Egyedüllét méhekkel című helyszínén jártunk.
A legújabb palesztin-izraeli konfliktus nem lesz sorsfordító a térség történelmében. De egyelőre egyik félnek sem áll érdekében a harcok gyors lezárása, hiszen a bukásra álló Netanjahut megmentette a konfliktus, a Hamász pedig harciasságával növelheti befolyását Ciszjordániában, amit még nem ural.
A Biden-kormány enyhített a nagy orosz - német gázvezeték építőire kivetett szankciókon. A kijevi kormány szomorú, a berlini és a moszkvai viszont elégedett. A fordulat megkönnyebbülést hozhat a Mol-nál is.
Így is nagy összeg, 77,5 milliárd jut a Felzárkózó települések programra. De egyelőre nem világos, hogy a kieső pénzből mennyit és honnan pótolnának.
A korábbiaknál is fertőzőbb vírusmutáció elkezdte kiszorítani a korábbi variánsokat a szigetországból. Pont akkor, amikor a britek mindent megnyitottak. Gyorsan kiderül, hogy az oltási program gyorsabb, vagy az ellene dolgozó vírus. És ez a versenyfutás Magyarországon is lejátszódhat.
Egyre több országban oldják fel a korlátozásokat.
Tömegek várnak műtétekre, és a szakrendelőkben sincs elég orvos. Közben azért még mindig vannak covidosok is. Hogyan fognak mindenkit ellátni? És ki fogja meggyőzni a betegeket, hogy ne féljenek újra kontrollra menni?
A Tina Turnerről készült új HBO-dokumentumfilm nem csak azt mutatja be, hogy mitől volt olyan nagy hatása az énekesnőnek a modern zene történetében, hanem azt is, hogy egy szomorú epizód mennyire rányomhatja a bélyegét egy több évtizedes, sikeres, önálló karrierre.
Mi történik, ha kiülsz a természet közepén felállított kabinba egy kaptár alá? Nyilván semmi, de nem abban az értelemben, ahogy ezt megszoktuk. Az AU Workshop Egyedüllét méhekkel című helyszínén jártunk.
Kocsis Máté napok óta folytatásos szappanoperában mutatja be „pedofilellenes törvénycsomagját”. Nem a gyerekek védelme, hanem a 2022-es kampányra készülődés érdekében. Amiben mindez összefolyhat Orbán homoszexuálisok elleni vérvádjával.
Több mint ezer ellenanyag-vizsgálat eredményét küldték el az olvasóink. Kiválasztottuk belőlük a legérdekesebbeket.